A könyv egy férfiról szól, az ő kapcsolatáról a szüleivel, főként az apjával, aztán a nőkkel való viszonyáról, és némileg a barátságról is. Az egyik legfontosabb kapcsolata azonban a fotográfiához köti, ami által végül híres lesz. Ezzel nem árultam el semmit, mert erről szó esik a regény legelején, amikor a főhős bemutatkozik.
Lenyűgöző, ahogyan ez a mű fel van építve. Úgy ragadja meg a figyelmet, úgy szippant be, hogy szinte észre sem vesszük, és már rég Szabad András világában élünk, mikor felocsúdunk, hogy
Mert ez az első reakció..., hogy süt belőle a magány. És hogy szürke. És átlagos. Pedig egyáltalán nem az. Mármint nem átlagos. Telis-tele van felfokozott érzelmekkel, mélyenszántó gondolatotokkal: „Hogy mikor először történik valami az emberrel életében, akkor azt ne három méterről, az ajtóból nézze. Mert akkor vele soha nem fog megtörténni. Ne évekkel előbb tudja, milyen lesz, és ne utólag vágyjon vissza rá.” Az első betűtől beleszerettem ebbe a regénybe, és nem múlt el az utolsóig sem.
Ami meghatott, megborzongatott, belemászott a fejembe és a szívembe, és annak ellenére éreztem nagyon közel magam hozzá, hogy nő vagyok, és nagyon keveset éltem azt a kort, amiről sok szó esik benne, a kommunista és szocialista világot.
Azt hiszem, hogy sok mindenkinek van egy személyes top ötös vagy tízes listája a kedvenc műveiből, ami időnként változik, ha valami újat olvasunk, fedezünk fel. Ez a könyv nekem bekerült a top ötbe. Remélem, sokan így lesznek vele. Olvassák szeretettel!
korábban írtuk
Szeretni – kiégés ellen is
Dr. Antalka Ágota Erdélyben elsőként kezdte kutatni a burnout szindrómaként jegyzett tünetegyüttest, kértük: igazítson el a folyamat felismerésében, és ossza meg tapasztalatait: mit tehetünk, hogy elkerüljük a ma már mondhatni népbetegséget.
