• Fotó: Olti Angyalka
– A neved mára összefonódik a faluéval, és elkötelezted magad a Tamási-örökséggel, pedig nem is innen, Farkaslakáról származol.
– Korondon születtem, hároméves koromban költöztünk Székelyudvarhelyre, ott jártam iskolába – igaz, a szünidőket többnyire a nagyszüleimnél, Korondon töltöttem –, és a kettő közé jöttem férjhez, Farkaslakára. Most már több időt éltem itt, mint az előző két helyszínen összesen, úgy szoktam mondani, hogy
ez az én szülőföld-szentháromságom: Korond, Székelyudvarhely és Farkaslaka.
Kezdetben tanítónőként dolgoztam Korondon, aztán itt óvónőként folytattam a pályám. Az én személyiségemhez jobban illik az óvónőség, ráadásul nagyon jó közösségben, jó kolléganőkkel dolgozom együtt. Az emberi kapcsolatok nagyon fontosak számomra. Az egyesület létrehozására még a kilencvenes évek elején megfogalmazódott az igény, és a férjem, Géza ott volt a kezdeményezők között, aztán 2010-ben kértek fel a vezetésére, akkor jegyeztettük be, és azóta végzem ezt a munkát.
Óvodai zenés-énekes foglalkozás • Fotó: Olti Angyalka
– Ha már a közösséget említed, ugorjunk a közepébe: az Ágnes-porta megmentése is a helybéliek összefogásának köszönhető.
– Igen, a közösség ereje megmutatkozik a portán, mert együtt, műsorokkal, téglajegyek árusításával, adományokkal, pályázat nélkül meg tudtuk menteni ezt az omladozó, de irodalomtörténeti értékkel bíró házat. Ennek is tizenöt éve. Felnőttként, amikor hazalátogatott, itt volt otthon Tamási Áron, és ha rá hivatkoztak,
távollétében is szívesen látottak voltak az írók-költők Benedek Elektől, Ilyés Gyulán, Tompa Lászlón át Sütő Andrásig vagy Kányádi Sándorig.
Tamási húgának, Fancsali Ágnesnek ugyanis nem született gyermeke, a szülői házban pedig ott lakott népes családjával az öccse, Gáspár, a népi emlékíró. A házat Ágnes néni halála után, Tamási özvegye, Bokor Ágota közbenjárásával és az Illyés Közalapítány támogatásával vette meg többségi tulajdonosként az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és kisebbségi tulajdonosként az egyesületünk. Aztán az EMKE akkori elnöke, Dáné Tibor Kálmán közbenjárására pár év után Farkaslaka Önkormányzatának adományozták a részüket. Ez így nagyon jó nekünk, mert jól együtt tudunk működni az önkormányzattal, és így a falué, a helyi közösségé ez a Tamási-emlék. Ugyanakkor nagyon jó kapcsolatot ápolunk a budapesti Tamási Áron Közhasznú Alapítvánnyal, amit ugyancsak Tamási özvegye hozott létre.
A farkaslaki római katolikus templom cserepeivel, kalákában födték újra az Ágnes-portán álló házat • Fotó: Olti Angyalka
– A romos emlék, amelybe életet leheltetek…
– Nálunk még él például a tetőfedő kaláka. És én nagyon fontosnak tartom ezt a hagyományt életben tartani. Múlt hónapban is, a Tamási születésnapra készülve nyolcan takarítottunk a házban és a csűrben. Vagy ha például jön valamelyik színház műsorral, szintén kalákában töltött káposztát készítünk nekik. Igen,
megszólíthatóak az emberek, az önkormányzat, a közbirtokosság, és az utóbbi időben a helyi vállalkozók is támogatják a kulturális ügyeket.
Akár kürtőskalácssütéssel, akár egy ebéd bevállalásával vagy a könyvkiadás támogatásával, hogy csak párat említsek. Annak idején kalákában födtük mi, egyesületi tagok a házat, adtuk kézről kézre a cserepeket, keresztet és virágot raktunk a tetőre. És ahogy itt dolgoztunk, a nyitott ajtón keresztük berepült egy galamb ide, a szobába. Ez is egy csoda. Tamási a szülőföld és a lélek nagy írója, ő fogalmazta meg a Bölcső és Bagolyban, hogy „egyedül a lélek tesz emberré”.
Iromdalomtörténeti és helytörténeti szempontból is jelentős épület • Fotó: Olti Angyalka
– A templom régi cserepeivel födtétek újra.
– Igen, így van, nem sokkal azelőtt újították a templomot, így megkaptuk a cserepeket. Az egyik szobában meg lehetett tartani az eredeti padlót, a bútorok is eredetiek, olyanok, amiket Tamási Áron is használt, a lakástextíliák, egyéb berendezési tárgyak is a faluból és a környékről származnak. Korabeliek. Az ablakokban az üveget egy szentléleki szakember ingyen cserélte ki. A kapu tíz éve, Tamási halálának ötvenedik évfordulójára újult meg, ott is megmentettük a felső, összekötő részt. A csűrt fotók alapján építettük újra, a régi hasonlatosságára, megtartva a hármas tagoltságát, az istállóval, sarjútartóval, szekérbeállóval, a tetőtéri ablakokat is a tető hátsó, az útról nem látható részére tervezték, hogy ne rontsák az összképet. Európai uniós forrásokból, LEADER-programban újult meg, kicsit nehézkesen, de megvan, használjuk. Fent, a csűr tetőtéri részén kiállítások számára is megfelelő tér található, egy ideje a farkaslaki származású Jakab házaspár, Zsiga bácsi és Rózsika néni faragványai és fali szőnyegei láthatóak itt. Budapestről adományozták haza nekünk.
Népdalestek, kisebb koncertek, előadások, könyvbemutatók helyszíneként szolgál, valóban kultúrcsűrként próbáljuk hasznosítani, ahogy a neve is mutatja.
De volt itt például gyógynövényes témában is rendezvény, és próbáltak itt táncműsort a szüreti bálra készülő fiatalok is, amikor a kultúrotthon éppen foglalt volt. Koncertezett Ferenczy György és a MÁV Szimfonikusok csellóművésze is. Néhány éve tagjai lettünk a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert-hálózatnak, melynek célja élettel tölteni meg ezeket a kultúrcsűröket. Ahogy Ágnes néni idején, most is nyitva a porta a kultúrát szerető és hirdető emberek számára.
Eredeti a ház bútorzata, a textíliák és egyéb berendezési tárgyak pedig faluból és a környékről származnak • Fotó: Olti Angyalka
– Ha jól értem, egyfajta idegenvezetést is vállalsz. Mire kíváncsiak az idelátogatók?
– A Tamási-emlékhelyeket szoktuk bejárni a faluban, egy nagyjából kétórás séta során: szülőházát, a mai Tamási Áron-emlékházat, az egykori katolikus felekezeti iskolát, a mai hittan termet, ahol az író az elemi iskolát végezte, az Ágnes-portát, valamint a sírját, a Szervátiusz Jenő és Tibor faragta emlékművet, a templom és a temető szomszédságában. De van, hogy a látogatóink idő szűkében az életúttal vetített képekkel, előadásként ismerkednek meg itt, a csűr földszintjén kialakított közösségi térben. Szeretem csinálni, szabadidőmben, előre jelentkezéssel bárkit szívesen látok. Ezek a látogatások mind nagyon jó visszajelzések, erőt adnak és feltöltenek engem is. Nagyon örülök, amikor nem csak a világ távoli pontjáról vagy az anyaroszágból, hanem székelyföldi csoportok, diákok látogatnak el Farkaslakára. Szerintem nagyon fontos, hogy mi, itteniek nézzünk fel a nagyjainkra. A Tamási-emlékévben ugyanakkor számos helyszínen mutattunk be például a helyi Virgoncz Néptánccsoporttal a novellái alapján készült műsort. Még itthon is van, hogy rácsodálkoznak egy-egy szép Tamási-gondolatra. Vagy volt, aki emiatt vette elő egy kötetét.
Tamási tényleg a legismertebb székely író, ő az, aki irodalmi rangra emelte a székely nyelvjárást – szoktam hangsúlyozni, hogy aki jobban meg akar ismerni minket, székelyeket, az olvasson, hallgasson, nézzen Tamásit.
A védjegyévé vált humoros frissesség közé nagyon sok mély gondolat van elrejtve, az „Azért vagyunk a világon...” kezdetűn kívül, amit a legtöbben ismernek, idéznek. Meg kell jegyeznem, hogy ezért is nagyon örülünk, hogy az Udvarhely Néptáncműhely éppen színpadra viszi az Ősvigasztalást.
Aki Tamási Áronra hivatkozott, mindig szívesen látott vendég volt itt • Fotó: Olti Angyalka
– Apropó, Tamási és a szép gondolatok, ne feledkezzünk meg a könyveidről sem...
– Egyszer úgy mutatott be valaki, hogy „aki mindent tud Tamási Áronról”, hát jót kacagtam magamban, hogy hiszen magamról sem tudok mindent. Azért tartottam fontosnak összeállítani például a Tamási-idézeteket tartalmazó kötetet, hogy mutassuk meg az értékeinket azoknak is, akik esetleg nem fognak neki a műveit olvasni (mert lássuk be, általánosságban kevesebbet olvasnak az emberek).
Az összegyűjtött idézetek – a szintén helyi Jakab Emil fotóival illusztrálva – visszaadnak az életműből egy-egy szeletet, a helybéliek vagy az ide látogatók lelki táplálékot kapjanak.
A másik kötetbe a Farkaslakán megfordult, ismert személyiségek vagy innen elszármazottak gondolatait szerkesztettem A. Szabó Magda, a Tamási-alapítvány elnökétől, Rubold Ödön színművészen át Vincze Lilla énekesig, hogy csak néhányat emeljek ki.
Tamási Áront ábrázoló fotók az újjáépített csűrben • Fotó: Olti Angyalka
– Többnyire a sajtóban követem, mennyi mindennel foglalkozol, az óvodai állásod és az egyesületi tevékenység mellett a magyar népmesékhez is szorosan kötődsz.
– Számomra a mese mindig is sokat jelentett, és jelent. Az államvizsga dolgozatomat is magyar népmese témában írtam. Amikor a külhoni magyar családok évének nyilvánította 2018-at a Magyar Állandó Értekezlet, akkor pályáztam és tartottam több mint ötven előadást a magyar népmesékről. A Kárpát-medencében sokfelé: a Vajdaságban, Felvidéken, az anyaországban sokfelé, de itthon is, Csíkszentdomokoson, Gyergyóban megfordultam. Az előadásaim felnőtteknek szólnak. Célom volt felhívni a figyelmet magyar népmesék kellő értékelésére: arra tanítanak, hogy
minden rendbe hozható, érdemes elindulni a nagyvilágban, érdemes küzdeni, mert helyreáll a rend.
A csodára, amit annyiszor tapasztaltam életemben.
A hatvan éve, Tamási temetésén készült fotót mutatja Hadnagy Jolán • Fotó: Olti Angyalka
– Magyar Arany Érdemkereszt, Szervátiusz Jenő-, Tamási Áron-, Udvarhelyszék Kultúrájáért díj, Lengyeltóti testvértelepülési kapcsolatainak ápolásáért díj, és idén a Bánffy Miklós-díj – remélem, nem maradt ki egyik sem. Hogyan viszonyulsz ezekhez az elismerésekhez?
– A díjak kapcsán mindenképpen megemlíteném, hogy ezek nem egyedül az én érdemeim, és én ennek tudatában vagyok. Itt is nagyon fontos a közösség, amiben élek, dolgozom, és
a családomnak is nagyon sokat köszönhetek, mert előfordult, hogy délben tojásrántottát ettek, mert anyukának sürgős dolga volt az egyesületben... (mosolyog)
A négy gyermekem meg volt születve, kétéves volt Hunor fiam, és akkor jártam egyetemre Székelyudvarhelyre a BBTE-n. Nekem mesés az életem és sok csoda van benne, akik hisznek a csodákban, azok meg is élik azokat. Az életem legnagyobb csodái a négy gyermekem: Boróka, Szilárd, Magor és Hunor – és a lányom által háromszoros nagymama is vagyok. Két nagyobb és két kisebb gyermekem van, és a két nagyobb tudott segíteni a két kisebb ellátásában. Ez azért fontos, amikor ők voltak kicsik, már egyesületi elnök voltam. Ha rendezvényünk van, akkor a férjem is nagyon sokat segít.
A díjak a farkaslaki közösséget és a szűkebb családját is megilletik – hangsúlyozza vendéglátónk • Fotó: Olti Angyalka
– Ennyi tennivaló mellett jut idő magadra?
– A magyar népdal a szívem egy másik csücske, nagyon szeretek énekelni. Énekelek a farkaslaki Zeng a magosság egyházi kórusban, az Énekes madár népdalkörben, amit együtt vezetünk Ágoston Judit tanítónővel, aki nagy segítőm a rendezvényszervezésben is, tagja vagyok az udvarhelyszéki Napkorona népzenekörnek. De énekelünk a baráti társaságunkban, és én egyedül is szívesen dalra fakadok. Szeretek rácsodálkozni a természetre, sétálni, gombászni, gyógyvízbe merülni... Kell az összhang a természettel...
