Élmény Magával ragadó családtörténet – Milbacher Róbert: Keserű víz

„Úgy mondják, ahol a nyelv alkalmatlan a trauma feldolgozására, ott már csak a szimpatikus idegrendszer képes reagálni a történésekre, majd lassan átveszi az érzelmek és a test fölötti irányítást egyaránt” – olvassuk a könyv első lapjain. Bizony, nem mindenki tudja szavakba önteni, megosztani másokkal az érzelmeit, az átélt veszteségeket, a fájdalmat, a generációk óta halmozódó traumákat.

Hirdetés

Fotó: Pixabay

A könyv története egyfajta családregény, amely két szálon fut: egy napjainkban játszódó vonalon megismerhetjük a narrátor gondolatait, aki a nagyanyja halálos ágya mellett virraszt, és egyúttal a nagymama élettörténetét. A másik szál a múltba nyúlik vissza, az ezernyolcszázas évek második felére, amikor egy Szlavóniába kivándorolt kis magyar közösség mindennapjait ismerjük meg, amiből bizony nem hiányzik a kemény fizikai munka, a kizsákmányolás és a kiközösítés miatti szenvedés. A két szál végül összeér, kikerekedik a történet, de addig sok viszontagságon megyünk keresztül a szereplőkkel mindkét irányból, és értelmet nyer a fentebb idézett mondat is.

A mű nyelvezete és stílusa különösen megragadott, és úgy vitt magával, hogy egyre kíváncsibbá tett, egyre többet akartam megtudni a nagymamáról, aki református magyarként beházasodott egy katolikus sváb családba, ahol nem voltak túl jó véleménnyel a magyarokról, mivel betolakodóknak tartották őket Szlavóniában. A maroknyi magyar közösség nehezen boldogult a svábokkal és rácokkal körülvett kis településeken,

a nemzetiségi kérdés folytonosan felülírta a mindennapokat, a békétlenség pedig dühöt és szorongást váltott ki az emberekből.

A közösségen belüli hatalmi harcok szintén napi szinten nyugtalanságot okoztak, így tetézve a nyomorúságot a megélhetésért folytatott küzdelemben.

Hirdetés

A regénynek van egyfajta mágikus hangulata, ami a történetvezetésből és a tájleírásokból egyaránt fakad. A karakterek érdekesek, emberiek, nem tagolódnak jókra és rosszakra, bár vannak köztük különösen gonoszak is. A világháborúk nem kímélték őket sem, hiába az Isten háta mögötti eldugott kis helység, a környező hegyekben meghúzódó partizánok menekülésre kényszerítik az otthon maradt nőket, gyerekeket. Hátrahagyva mindenüket, nem tudva, vajon visszatérhetnek-e valaha oda, ahol egész életüket leélték, viszontagságok árán végül visszaérkeznek oda, ahonnan az őseik majd száz éve kivándoroltak.

Mindez nem múlik el nyomtalanul, a testet ugyanúgy megviseli, mint a lelket.

„A hazátlanság, a teljes anyagi kisemmizettség után a szabadságuktól is megfosztotta őket az a kelet-európai sors, amely keserű örökségként hetedíziglen fogva tart mindannyiunkat.”

Ez a nagyon érdekes és izgalmas olvasmány elnyerte az Artisjus Irodalmi Díjat próza kategóriában, és tavaly a Visegrádi Irodalmi Díjat is. Kár lenne kihagyni!

korábban írtuk

Tudós nők – Dr. Gábor Csilla akadémikus: A kíváncsiság mindig megtérül
Tudós nők – Dr. Gábor Csilla akadémikus: A kíváncsiság mindig megtérül

A Kolozsváron élő kutató a közép- és kora újkori magyar irodalom, a 16–17. századi áhítati és prédikációs irodalom, valamint a szentkultuszok és a történeti retorika nemzetközileg is elismert szakértője.

Hirdetés