– Szinte egyáltalán nem találni személyes interjút rólad, van oka ennek?
– Pedig ha kérdeznek, én szívesen felelek. Tény, hogy inkább szakmailag mondom el a véleményem, általában ott adódik alkalom erre, ahol zsűrizek vagy kiállítok.
– Hazai és nemzetközi szinten egyaránt ismert és elismert vagy.
– Nem tudok pontos számokat mondani, de több mint húszezer képem járta meg a világot, van olyan is, amely akár háromszázszor is megjelent a világ valamelyik szalonján. Számításaim szerint hét-nyolcezer képi megjelenítésem volt, és körülbelül kétezer-száz díjam van.
Lepke
– Hogyan jutottál el ide? Amikor megismertelek, vállalkozó voltál.
– Gépipari technikumot végeztem, majd közgazdasági mérnökként diplomáztam, összesen 47 évet dolgoztam ipari vállalatoknál. Ahogy lehetett, magánvállalkozást indítottam, ahol résztulajdonos és ügyvezető voltam. Nyilván ez munka volt, de kellett egy szenvedély is. Az első kamerámat 1957-ben kaptam a budapesti nagynénémtől, az egy Útitárs típusú fényképezőgép volt.
Már kisiskolás koromban csodáltam a fényképeket, főleg azokat, amelyek szinte festménybe átmenő munkák voltak. Érdekelt, hogy hogyan lehet elkészíteni, mitől lesz olyan élő.
Aztán 1961-ben elkezdtem fotókörre járni a kovásznai líceumba, itt ismerkedtem a laborálás technikával, nagyítással, akkor kezdtem látni, hogyan lehet „megcsinálni” egy képet.
Nagy Lajos fotóművész
– De hogyan vezetett az út innen a díjak és elismerések tömkelegéig?
– 1980-ban álltam be a Bálványos Fotóklubba, amely pont itt, a Vigadó épületében működött. Itt kezdtem el kialakítani a stílusomat. Innen kaptam visszajelzést is a munkáimra, ami azért volt fontos, mert kezdtem én is érdemesnek találni őket. Elég hamar lett egyéni kiállításom, elkezdtem külföldre is küldeni a fotóimat, az első szalonom 1986-ban Japánban volt. Más világ volt az, nagyon nehézkes volt képet küldeni, a szeku folyton kérdezgetett. Aztán tagja lettem a román fotószövetségnek, ők igazolták, hogy a román művészetet mutatom be külföldön, ezért küldöm a fotóimat. Így békén hagytak. Mindent tudni akartam, ezért fotótechnikát, képkompozíciót és festészetet tanulmányoztam. Nagyon sok szépművészeti kiállítást megnéztem, megismerkedtem sok képzőművésszel, velük folyamatos beszélgetés kezdődött a képi megjelenítésről.
– Meglátásod szerint mi szükséges egy jó képhez?
– Több összetevős: filozófiára, pszichikai felkészültségre is szükség van, de azt is meg kell határozni, hogy mit akarok bemutatni, melyek az én motívumaim. Úgy megjeleníteni a fotót, hogy érdekelje a szemlélőt. A legutóbbi kiállításomnak nem én adtam a címet, de pontosan azt fejezi ki, amit a fotóművészet jelent: lélekjelenlét. Portré, életkép és természet-táj jelenik meg, de ott van az emberi összetevő is, amely ugye test-lélek-elme. Tehát az a jó kép, amely valahogy ábrázolja a lelket is.
Tevefuttatás
– Mit neveznél védjegyednek?
– A természetet nagyon szeretem. De valahol az ember is ott kell legyen, mint a természet egyik fontos eleme. Ide tartozik az emberi természet is. Milyen érdekes a magyar nyelv... Sokkal tágabb értelmet ad ennek.
– Mit jelentenek számodra a díjak?
– Azt, hogy elfogadnak, és hogy tényleg mondanak valamit a fotóim. Mert a kép elsőként nekem kell tetszen. Mindig van a fotósban egy szűrő, amely abból a hangulatból, érzésből indul ki, amit akkor érzett, amikor a fotót elkészítette, és amiért azt meg akarja mutatni. Ha a képen nem tudtam visszaadni azt, hiába él bennem a pillanat, dobom a fotót, mert nincs benne a lélek.
Legfontosabb kitüntetései Munkásságáért 2010-ben és 2011-ben a Román Fotóművészek Szövetsége „Az Év Fotóművésze” kitüntetést, és 2012-ben a mesteri MAAFR címet adományozta Nagy Lajosnak. Magyarországon 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban is megkapta a Magyar Fotóművészek Világszövetségének „Az év fotóművésze” címét, illetve az ,,Örökös Fotóművész” címet, majd 2018-ban életmű díjban részesült. 2018-ban elnyerte a Nemzetközi Fotóművészek Szövetsége (FIAP) által odaítélt legmagasabb, „Diamant-3” kitüntetést. Emellett az amerikai Fotós Társaság „Nagymestere”, a szingapúri Fotós Társaság platina díjas tagja, a francia székhelyű Image Sans Frontiere R-ISF10 legmagasabb elismerésével rendelkező tagja, ugyanakkor elismert tagja még számos külföldi fotós szervezetnek is.
Fotó: Nagy Lajos / Kiemelt kép: Patkolókovácsok
korábban írtuk
Az első afroamerikai sztár: Josephine Baker
Hemingway szerint ő volt a legszenzációsabb nő, akit valaha látott. Alig semmiben táncolt, énekelt a párizsi kabarékban, aztán a második világháborúban választott hazáját, Franciaországot segítette a németekkel szemben, elismerésül a legmagasabb háborús kitüntetéseket is megkapta. Később Amerikában Martin Luther King mellett mondott beszédet, aktívan küzdött az emberi jogokért. Budapesten a húszas évek végén csak próbaelőadás után állhatott a nagyközönség elé. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. decemberi la
