A 2022-es Elvis-t Baz Luhrmann filmrendező neve fémjelzi, akit olyan alkotások által ismerhetünk, mint a 2001-es Moulin Rouge című musical vagy 2013-as Nagy Gatsby. Bár előző filmjei is jellegzetesek és sajátosak, az Elvis bemutatója előtt sokan kételkedtünk abban, hogy az ausztrál rendező címszereplője elég amerikai, elég vagány, elég „tökös” lesz-e. Mert bár mindezidáig nem született egy igazi egész estés nagyjátékfilm a rock’n roll koronázatlan királyáról, a dokumentumfilmek, hírek, cikkek nagyon konkrét Elvis-képet körvonalaztak bennünk.
Az Elvis nem egy tipikus életrajzi film, mert bár követ egyfajta kronológiai sorrendet, sok mindent megsejtünk általa a Királyról, átfogónak és alaposnak nem mondható, inkább hozza a kornak, Elvis világának a hangulatát.
Az Elvis nem hibátlan, és nem egy olyan film, amely maradéktalanul fog tetszeni mindenkinek, de egy olyan pazar alkotás, amely mellett senki nem tud elmenni szó nélkül.
Az ambivalens megítéléshez hozzájárul a rendező sajátos stílusa, valamint az általa alkalmazott megoldások is, például a képregényszerű snittek, a dinamikus vágás vagy az, ahogyan a korabeli zenét mai dallamokkal vegyíti. Másfelől nem lehet letagadni, hogy Elvis kissé giccses, mint ahogy az énekes strasszokkal kirakott ruhái és show-i is azok voltak, szóval ez esetben ez inkább erénynek mondható. A rendezés kapcsán az is egy izgalmas csavar, hogy a történetet Tom Parker „ezredes” (Tom Hanks), Elvis minden hájjal megkent menedzsere meséli el, akit a főgonoszként szokás emlegetni a Király életében.
Az Elvis tipikusan egy olyan film, amely majdhogynem mit sem érne a jó alakítások nélkül, de szerencsére a címszereplőt alakító Austin Butler és az életében először negatív figurát alakító Tom Hanks is kitettek magukért.
A film attól jó, hogy ott van benne Elvis és a rock’n roll, hogy a néző is érzi azt a bizsergést és dinamikát, azt az erőt és karizmát, amit a korabeli közönség. És épp ez a legnagyobb negatívuma is, hogy olyan távol maradunk a főhőstől, mint a rajongói: csak csodáljuk, de nem ismerjük meg. Mindezzel együtt Baz Luhrmann filmje egy igazi zenés filmcsemege, ami megéri a maga két és fél óráját.
Cikkünk a Nőileg magazin 2022. októberi lapszámában jelent meg.
korábban írtuk
Az idillen innen és túl: A Fehér Lótusz
Bár a nyár, a vakációzások időszaka lassan lejárt, a szeptemberi visszarázódás során még szívesen tekintünk vissza a tengerparti élményekre, a napsütéses délutánokra, a napfürdőzésekre, pancsolásokra. Erre ad lehetőséget az HBO Max sorozata, A Fehér Lótusz, melyben egy luxusüdülőhely néhány idegesítő vendégét ismerhetjük meg. Frappánsan megalkotott társadalomkritika.
