Az erdélyi Mathias Corvinus Collegium és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány közösen szervezett, „a magyar kultúra mint választott örökség” című eseményén és az azt követő szólókoncerten Limberger megosztotta a közönséggel, hogy miért vált életének szerves részévé a magyar kultúra.
– Tíz nyelven beszélsz, ezek közül valószínűleg a magyart volt a legnehezebb megtanulni. Miből merítetted a lendületet hozzá?
– Az úgy volt, hogy az én rokonaim muzsikáltak olyan magyarszerű zenét, amit másoltak lemezekről, filmekből, kazettákról. Merthogy ők cigányok, nyugat-európai cigányok, és valamiért ők azt képzelték, hogy akkor magyar zenét kell játszani, ha már cigányok vagyunk.
Amúgy Django Reinhardt gitárosnak a zenéjét is játsszák, és azt viszont jól csinálják, ő is szintó volt, és ezt ugye akkor őtőle és másoktól meg tudták tanulni. Viszont a magyar zenét nem tudták úgy igazán megtanulni, úgyhogy csak úgy utánozták. És amikor 19 éves voltam, akkor voltam legelőször Magyarországon egy cigány fesztiválon, Rom Som fesztivál, úgy hívták, Fátyol Tivadar szervezte. Ott muzsikáltam apámmal ilyen szintó muzsikát, nem azt a magyarszerűt, hanem az igazi szintó dalokat, meg jazzt. Utána bevittek minket egy étterembe, hogy hallgassunk egy kis muzsikát. Ott muzsikált Járóka Sanyi, Buffó Sándor, Ürmös és Molnár Laci. Olyan jól muzsikáltak, hogy nem hittünk a fülünknek, hogy ilyen egyáltalán létezik, ilyen egyáltalán lehetséges. Ez a zene valahogy nagyon közel állt hozzánk. Én nagyon későn kezdtem el hegedülni, 17 évesen. Előtte gitároztam főleg és klarinétoztam, nagybőgőztem, és mivel még a hegedűpálya elején álltam, úgy gondoltam, hogy ha már úgyis valamit meg kell tanulni, akkor lehet, hogy ezt a zenét kéne. Na, de Belgiumban találkoztam egy nagyon jó prímással, Kállai Zsoltnak hívták, és ő azt mondta nekem:
• Fotó: Bethlendi Tamás
Így hát kerestem egy tankönyvet, átfordíttatták nekem Braille-ra, a vak írásra, és akkor el tudtam olvasni. Volt benne 15 lecke, közben már Zsoltiékhoz is jártam gyakran, hogy beszélgessek, gyakoroljak, és hegedüljünk is együtt. Amikor már a 11. leckénél tartottam, annyi kérdés halmozódott fel bennem a nyelvet illetően, hogy már Zsolték sem tudták elmagyarázni nekem a nyelvet grammatikailag. Úgyhogy kerestem egy tanárt. Aztán utána már Magyarországon is éltem majdnem két évig. Volt magyar feleségem is, 10 évig éltem Erdélyben és még mindig tartom a kapcsolatot az ottani kollégákkal, barátokkal.
– Miért is kell ahhoz jól ismerni a magyar nyelvet, hogy jól tudjál zenélni magyarul?
– Meg kell érezni a szövegnek a ritmusát és akkor utána tudod, hogy hol lehet kihúzni az akkordot, hol kell továbbmenni, hol nem szabad sietni, satöbbi. Szóval ez egy ilyen technikai dolog végül is.
– Mit nyújt számodra a magyar kultúra?
– A magyar kultúra most már olyan közel áll hozzám, hogy része a személyiségemnek. Úgyhogy nem is tudnék élni nélküle. Az, hogy pontosan mit nyújt, azt nagyon nehéz megmondani. Lehet, hogy ezt régebben, amikor még csak tanulmányoztam a dolgokat, könnyebben meg tudtam volna fogalmazni. Mindenesetre, amiben segített az az, hogy jobban megtanuljak hegedülni, főleg a kalotaszegi muzsika gyorsasága miatt.
Sokat olvastam magyarul, Lázár Ervint, Esterházy Pétert is olvastam.
– No de térjünk vissza oda, hogy te tíz nyelvet beszélsz. Milyen nyelveket? És akkor ezeknek a zenei világát is ismered?
– Igen. Egészen pontosan ismerem, igen. Szóval a flamand az anyanyelvem, akkor van a romanes, a cigány, az az apanyelvem. Akkor ugye az iskolában tanultam franciát, angolt, németet. Közben 12 éves koromban kezdtem el ilyen bolíviai-perui muzsikákat játszani, és akkor ezeknek az embereknek köszönhetően hozzáfértem egy kis spanyolhoz, ami amúgy is kellett, mert nagyon szeretem a flamencót, és az argentin zenét, satöbbi, szóval akkor így meglett a spanyol is. Később lett egy csomó ukrán és fehérorosz és orosz barátom, akik Antwerpenben éltek, és akiket kísértem, amikor ilyen mulatságok voltak, amikor énekeltek, és akkor így kezdtem el kicsit az oroszt is elsajátítani. És a feleségem orosz, úgyhogy most már 5-6 éve, amióta gyerekünk van, akihez oroszul beszél az anyja, most már így azért folyamatosan hallom, úgyhogy az is fejlődik lassan. Akkor jött ugye a magyar, nótákon keresztül, tankönyvvel, tanítóval. Aztán jött a román is, mert nagyon szeretem a muzica lăuterească-t. Mivel Erdélyben éltem egy ideig, azért hát kellett a román is.
Tudok még görögül is beszélni és zenélni is.
