A legkisebb mértékben sem zavarja, hogy senki nem kíváncsi észrevételeire, egyéni meglátásaira, amit olykor meglehetősen vitriolos köntösben tud előadni. Mint elefánt a porcelánboltban: tapintatlanul, gondolkodás nélkül mond mindenről véleményt, amely bizony néha felér a rögtönítélő bíróság legkíméletlenebb ítéletével is. Mentségére legyen mondva azonban, hogy
rosszindulatú, hát mögötti pletykálkodással még ellenségei sem vádolhatják, azon egyszerű oknál fogva, hogy ő szemtől szemben mondja meg a magáét.
Félnek is a falubeliek tőle, mint a tűztől, a jó Mária őrizzen meg mindenkit, hogy a szájára vegye Mári néni!
– Nocsak, úgy látszik a „bótban” elfogyott a szoknyának való – jegyzi meg félhangosan, mintegy magának, de hallótávolságon mindenképp belül a szembejövő fiatal asszonyka láttán, akin, mi tagadás, a szoknya valóban többet enged láttatni a kelleténél.
– Milyen szemetet akarsz már megint rám sózni jó pénzért, Karcsi? – forgatja a kissé már megfonnyadt hónapos retket a falusi kisboltban.
Férje, Feri bá szöges ellentéte neki. Zárkózott, szótlan ember, az a fajta, akitől, ha reggel megkérdeznek valamit, tova dél felé fog egy kurta választ kibökni. Mintha az univerzumban létező összes tér-időt átengedné asszonyának, hogy az elmondhassa, ami a szívét nyomja. Birkatürelemmel hallgatja végig felesége reggeltől estig tartó zsünnyögését, zsuputolását, nem szól egy árva szót sem, nem kérdez, nem válaszol, úgy tűnik, észre sem veszi, hogy az asszony egyáltalán mondott valamit. Mint a kovácsműhelyben a fújtató monoton hangja, úgy tartozik hozzá Mári néni zsörtölődése is a mindennapjaihoz.
– Mert megmondtam, hogy … de te aztán nem… hát hogy tudjam így… mert te mindig… de én aztán… te pedig soha…
Néha azonban a legváratlanabb pillanatban, egyszer csak nagyon halkan, de jelentőségteljesen megszólal:
– Fogd béééé, Máááári!
De Mári dehogy fogja, mintha csak olaj lenne a tűzre ez a beszólás! Tovább perel, mondja, csak mondja a magáét megállás nélkül.
Ekkor Feri bá, mint utolsó lehetőséget, bedobja a legnyomósabb érvet, amit csak ki tud préselni egyébként szótlan ajakán:
– Kuss!
Ha valaki azt gondolná, hogy ettől Mári néni szája beáll, az nagyot téved! Tovább mondja mondandóját, azonban valamelyest megérinti ez az utolsó, legnyomósabb érv. Stratégiát változtat. Az eddigi egyes szám első és második személy helyett hirtelen a harmadikat kezdi használni és így folytatja:
– Hogy az ember már ki se nyithatja a száját ebben a házban, mert abban a helyben leharapják az ember fejét! Nézze meg az ember…! – és dől, csak dől belőle a szóáradat. Ekkor Feri bá szép lassan feláll, elveszi a pipáját és kivonul a kovácsműhelybe. Inkább megpatkol egy egész ménest, minthogy tovább hallgatná a Mári sopánkodását!
Történt, hogy az utcában lakó egyik szomszéd fia nősülésre adta a fejét. Egy távolabbi faluban találta meg jövendő élete párját. Persze Máriskónak erről is megvolt a maga határozott véleménye, amit nyilvánvalóan nem volt ajánlatos és célszerű kitenni az ablakba.
Szólt ez ugyanis bizonyos töketlenekről, akik nem találnak a saját falujukban egy takaros menyecskét és migránsokkal, hitvány jövevényekkel hígítják az ősi vért. Szerencsére a fiatalembert a legkisebb mértékben sem hatotta meg ez a meglátás, befolyásolni pedig végképp nem tudta, így kitartott szándéka mellett, hogy tudniillik ő csak elveszi azt a leányt. Így aztán szépen a falu népe nekifogott a lakodalmi előkészületeknek. Mint említettük, Mári néninek nemcsak a szája volt nagy, de a szíve is,
ott segített, ahol tudott, ott sertepertélt heteken keresztül a lakodalmas háznál, derekasan kivette részét a munkából (is).
Aztán eljött a nagy nap. Mári néniék is szépen kiöltöztek és úgy készülődtek a lagziba. A leányos házhoz autóbuszok szállították a násznépet kikérni a leányzót. Feri bá, akinek volt szerencséje találkozni a jövendőbeli mátkával, egész úton Mári nénit készítgette fel:
– Aztán Mári, tudjad, hogy a menyasszony nem valami szép, enyhén szólva is csúnya. Készülj fel, osztán nehogy eljárjon a nagy pofád! – tette még hozzá nyomatékosan.
– Jól van, jól van, megértettem. Csúf a menyasszony, ne kommentáljam – tudatosította magában Mári néni a tennivalót.
Megérkezett a násznép a leányos házhoz. Szokás szerint először egy vénasszonyt kínáltak fel a vőlegénynek, majd egy fiatal leánykát, végül, harmadjára csak elővezették az igazi menyasszonyt.
Mári néni döbbenten kiáltott fel az egész násznép füle hallatára:
– Te Feri, há’ sze nem is olyan ronda ez a menyasszony, mint ahogy mondtad!
Kiemelt kép: Shutterstock
