Mesterségem címere Munka közben a Mikulás és segítője, a manólány…

Tizenöt éve járnak már a gyerekekhez kettesben: a Mikulás és a manólány. Családokhoz kopognak be Szent Miklós napján, óvodákba, napközikbe látogatnak el az ünnep előtt, és lepik meg a legkisebbeket. Olyan sokan szeretnének találkozni velük minden évben, hogy aligha mennek nyugdíjba. Nem is szeretnek erről beszélni. Arról viszont sokkal többet mesélnek, hogy miért imádnak gyermekek között lenni.

– Be vannak már csomagolva az ajándékok?

Mikulás: Javarészt igen, de még folyik a csomagolás. A manócskák segítenek, illetve csak ők csomagolnak és készítik az ajándékokat, jómagamnak, a Mikulásnak pedig az a dolga, hogy készülődjön az ajándékkihordó útra… 

– És a krampusz ilyenkor mit csinál?

Manólány: Én nem krampusz vagyok, hanem manólány, aki kedves és nem olyan gonosz, mint a karácsony ördögei. Én vagyok a manó, akiről beszélt a Mikulás, hogy előkészítem a gyerekeknek a csomagokat. Ő kér fel engem minden évben, hogy segítsek neki a földi létezésében. 

– Kedves Mikulás, idén hogyan ajándékozza meg a gyermekeket?

Mikulás: Mindenkihez eljutok idén is. Időközben hátha eltörlik a kijárási tilalmat, ha meg nem, akkor sincs semmi baj, mert átnyálaztam és elolvastam az összes erről szóló szigorítást, és sehol nem írja a törvénykezésben, hogy este nyolc után a lakótelepek felett repülni nem szabad… Ha-ha-ha.

Manólány: Mi a Mikulással mindig arra koncentrálunk, hogy bárhová megyünk, az ne csak arról szóljon, hogy megérkezünk, a Mikulás kiosztja az ajándékokat, szól pár jó szót a gyerekekhez, és ennyi. Én vagyok az, aki felkészítem a gyerekeket egy mesébe foglalt történet által arra, ami történni fog. Gyakorlatilag együtt idézzük meg a Mikulás bácsit, hogy végül, amikor megérkezik, akkor már ne legyen meg bennük az a szorongás, félelem, amitől esetleg sírva fakadnak. Én is meg szoktam ajándékozni a gyerekeket, okos gondolatokkal, mesélek nekik arról, mit fontos gyerekként megtenniük, mert azért tudnak ezek a kis lurkók csalafinták lenni. Ilyenkor minden mesét, mondókát, verset úgy válogatok össze, hogy arról szóljon, amit éppen tanítani szeretnék nekik. Fő célom ezzel a bemelegítővel az, hogy

ráhangolódjanak a csodára, és együtt tudjanak lenni a Mikulással abban a pár percben, amíg ott van velük.

A gyermekek lelkéhez vezető út egy csodaút, és ezt próbáljuk mi megtalálni. De el kell mondanom, hogy a Mikulásnak is nagy tehetsége van abban, ahogyan a gyerekekhez szól.

– Szokott nosztalgiázni, Mikulás bácsi? Melyik a legkedvesebb emléke Mikulás-járás kapcsán?

Mikulás: Szoktam. Egyebet sem csinálok, csak nosztalgiázom egész évben, míg újra el nem jön az ünnep, hisz egyéb dolgom nincs. Örömmel gondolok vissza minden egyes percére, amit a gyermekek társaságában éreztem, láttam és hallottam. Egyik szép mondat, ami folyton visszacseng a fülemben, azt egy ovis kislány mondta, s így hangzott:

„Sok Mikulást láttam, de szerintem te vagy az egyetlen igazi.”

Manólány: Nekem is az a legemlékezetesebb, mikor minden évben elmegyünk az óvodákba. A gyerekek olyan nagy szeretettel várnak minket és felkiáltanak, hogy: Igen, ez az igazi Mikulás! Mert tényleg ő az. De eszembe jut az a család is, akinél legelőször voltunk.

Úton

Nekik van egy Mikulás-albumuk, amibe az eddigi években összegyűlt, a Mikulással készült fotókat ragasztják. Nagyon kedves tőlük. Mondjuk azt észrevettem, hogy a Mikulásnak jót tesz az öregedés, de nekem nem annyira, inkább Mikulás anyónak tűnök már. De a drága Mikulás ilyenkor azt mondja, hogy én egy kortalan Manólány vagyok. Kedves tőle.

– Egy ismerős kislány azt mesélte nekem, hogy szerinte a Mikulás háromnaponta nézi meg az ablakba kitett leveleket, és viszi el azokat. Így van ez? És maga a Mikulás visz el vagy van segítsége ebben is?

Mikulás: Van segítségem, a manók. Ők szedik össze a legtöbb levelet és hozzák el nekem.  A kislánynak üzenem, hogy bízzon abban, hogy az ő levele is eljut Mikulás bácsihoz.

– Érdekel engem, hogy a felnőttek is írhatnak levelet? Én írnék!

Mikulás: Persze, felnőttek is írhatnak levelet. Addig vagyunk boldogok, míg hisszük, hogy ami szép, az igaz.

Hirdetés

– Miért jó Mikulásnak lenni?

Mikulás: Felemelő érzés részese lenni egy olyan csodának, amit a várakozó kisgyerektől kaphatok. A hitet, a reményt, a törekvést a jóra, az örömöt és tisztaságot, amit felnőttként ilyenkor újra megtapasztalok. Ez számomra minden alkalommal feltöltődés egy újabb évre.

– És neked, manólány?

Manólány: Én nagyon szeretem látni a gyermekek csillogó szemét, ahogyan hisznek a csodában, amilyen lelkesen mondják verseiket, éneklik a dalokat. Azt az ámulatot, amikor a Mikulás a láthatatlan tintájú tollával beleír a nagy könyvébe, és elhiszik, hogy neki mindent látó szemüvege van… Imádom az arcukat nézni ilyenkor, figyelni, ahogy ők ezt megélik.

– Ön milyen Mikulás? Félelmetes, jóságos vagy másmilyen?

Mikulás: Hó-hó-hó. Jóságos Mikulás vagyok, másként ez nem is lehet. De vicces is szoktam lenni. Sokat nevetünk és játszunk a gyerekekkel.

– A Mikulás meddig tud dolgozni? Nem szoktak nyugdíjba menni?

Manólány: A Mikulás nem szeret erről beszélni, de gondolkodtunk már rajta, hogy át kellene adni a stafétát fiatalabb Mikulásnak és manólánynak, hisz olyan régóta vagyunk már a pályán. Az első gyerekek, akiknél mi jártunk már felnőtt nők és férfiak. De ezzel kapcsolatban is van egy szép történetünk. Amikor az egyik ilyen kisfiú már tudta, hogy mi a dörgés, már kinőtt a Mikulás-járásból, arra kért bennünket, hogy még egyszer utoljára látogassuk meg, menjünk el hozzá. Így szeretett volna elbúcsúzni ettől a korszaktól. De a Mikulás nem azt tette, hogy leleplezte magát, hanem Mikulásként beszélt a 16 éves fiúval, és elmondta neki, hogy

hinni kell ebben a csodában mindig, akár felnőttként is, mert ez a képesség ott van bennünk.

– Nem szomorú amiatt, Mikulás, hogy idén nem igazán lesz alkalom személyesen találkozni a gyermekekkel?

Mikulás: Szomorú nem, inkább bizakodó vagyok. Szép emlékeim vannak, és tudom, hogy lesz még idő, amikor újra találkozom az oviban, napköziben meg az otthonukban a gyerekekkel, ez erőt ad nekem. Hiszem, sőt tudom, hogy minden rendbe jön.

Manólány: Idén a szülők kreativitására, fantáziájára lesz bízva az, hogy ők hogyan tálalják a gyerekeknek ezt a helyzetet. Nagyon sok családhoz, óvodába, napközibe mentünk volna el idén is a Mikulással, és olyan rossz érzéssel töltött el minket, hogy vissza kellett utasítsuk felkérésüket. Ez a buta vírus a mi csodamunkánkat is keresztbe húzta. A csoda idén másként fog megtörténni. Egy tippet adok a szülőknek: mondjuk

írjanak levelet a Mikulás nevében.

A csodaváráshoz nem kell más csak a hitünk, szeretetünk, és ezeket kell megkeressük magunkban.

– Vannak gyerekek, akik aggódnak, hogy a járvány miatt lehet, hogy nem jön el a Mikulás. Mit mondana nekik…? 

Mikulás: Üzenem mindenkinek, hogy  jövök, valamilyen formában. Mindenkit megajándékozok, kicsit és nagyot egyaránt. Félnetek nem kell, nincs az a járvány, mely megállíthatná a csodát, idén is meg fog történni!

– És mit üzenne a nagyobbaknak?

Mikulás: Azt, hogy ne felejtsenek el gyermeknek maradni. Olyannyira rossz tud lenni a világ, hogy csak szeretettel, megértéssel, hittel lehet egy szebb jövőbe nézni.

Friss lapszámunkat alább kérheted: