Mesterségem címere Nagy Mária férfifodrász: Szeretni kell az emberek társaságát

Soha semmi más, csakis fodrász szeretett volna lenni. Bár az, hogy férfi hajakkal fog dolgozni és szakállakat igazítani, nem szerepelt a terveiben. Egy nő, aki borbély – Nagy Mária, csíkszeredai férfifodrász szakmájáról mesél.
Hirdetés

Mária annyira céltudatos fiatal lány volt, hogy azt mondta szüleinek, nem is megy iskolába, ha nem lehet fodrász. Aztán ahogy elvégezte a szakiskolát, mégis elbizonytalanodott, így más munka után nézett. Otthon viszont gyakorolt: a család összes tagjának ő vágta a haját, majd jött a szomszéd néni, s aztán a szomszéd néni szomszédja, s így tovább.

– Hogyan döntött végül a férfi hajvágás mellett?

– 2000-ben, egy újsághirdetésben láttam, hogy egy szövetkezeti fodrászatba női- és férfifodrászt keresnek. Nem mertem rögtön jelentkezni, mert volt bennem egy kis félsz, hogy nem leszek megfelelő. Nem lehet összehasonlítani egy frissen végzettet azzal, aki 20–30 éve dolgozik a szakmában. Elbizonytalanodtam, hogy nem tudok én annyit, és végül addig vártam, hogy elfoglalták a női fodrász állást. Szóval, amikor végül jelentkeztem, akkor már csak a férfifodrász állás volt szabad. Azt mondták, ha gondolom, próbáljam meg. Nem tudtam, mit csináljak, mert főleg

frissen végzettként, úgy látja az ember, hogy csak a női hajban lehet kiélni a fodrász szakma szépségét, de ez nem így van.

Végül elfogadtam az állást.

– Milyen volt az első vendége?

– Egy idősebb úr volt. Egy nagy tapasztalattal rendelkező fodrásznő mellé kerültem, aki akkor már harminc éve dolgozott a szakmában. Próbaidős voltam, és ő volt az, aki figyelt, hogy hogyan dolgozom – bár erről akkor fogalmam sem volt. És aztán ő döntött arról is, hogy a próbaidő után is maradhatok.

– Akkoriban más volt ez a szakma?

– Talán abban volt más, hogy többnyire az idős korosztály járt borbélyhoz. Akkoriban gyakran borotváltunk is, ennek hagyománya volt. Ott tanultam meg borotválni. Sokan reggel, munka előtt bejöttek, például egy igazgató mielőtt bement volna a gyárba, bejárt a borbélyhoz, és megborotváltatta magát. Ennek a korszaknak én már csak a végét értem, de még éppen elcsíptem.

– Nem félt attól, hogy éles pengével borotváljon másokat?

– Dehogynem! Ez volt a legnehezebb, amit meg kellett tanulnom. Otthon édesapámon gyakoroltam, hogy belejöjjek, ugyanis az iskolai évek alatt nem láttam egy borotválást sem.

– Borotválást, gondolom, ma már nem kérnek, viszont szakálligazítást igen…

– Igen a borbély munkájához hozzátartozik, ennek is megvan a szépsége. Mostanában nagy divat lett a szakáll, még az is kipróbálja, aki korábban soha életében nem gondolt rá, még akkor is, ha nem lesz tartós, vagy hosszas a szakállviselet.

– Megszerette közben a férfifodrászatot?

– Igen. Lehetőségem lett volna női fodrászatban is dolgozni, női fodrászként, de már nem akartam.

Rájöttem, hogy itt is ugyanolyan kreatívnak lehet lenni, és ki lehet teljesedni a szakmában férfifodrászként is. A férfi vendégek talán még engedékenyebbek is. Könnyebben rá lehet beszélni őket egy új frizurára, egy változtatásra, főleg a fiatalokat.

Ebben a szakmában egy nap alatt sokkal több vendég megfordul, szóval nagyobb a változatosság is. Amíg egy női fodrász elkészít egy kontyot, addig én több férfi frizurát is el tudok készíteni. Azt sem lehet mondani, hogy unalmas lenne, hisz mindenki más frizurát kér, vagy mindenkinek vannak apró igényei, amire nagyon oda kell figyelni, amit ő szeret, amire ő nagyobb hangsúlyt fektet. Hogyha figyelmes vagy, gyorsan ki lehet ismerni a vendégeket, rá tudsz érezni arra, hogy ki mit szeret, meg tudod jegyezni, hogy mit szokott kérni.

– Vannak nagyon régi vendégei, akik már hosszú ideje járnak Önhöz?

Hirdetés

– Vannak olyan vendégeim, akikkel a szakmát kezdtem. Nálunk megszokott, hogy amikor a frizurát befejezzük, egy tükörrel hátulról is megmutatjuk, hogy milyen lett a végeredmény. Ez már reflexszerű mozdulat. Ezek a vendégek, akiknek már húsz éve is én vágtam a haját, elnevetik magukat: „azt hiszed, kíváncsi vagyok, milyen hátul?” – mondják. Öröm számomra, hogy elég sok olyan vendégem van, akikkel úgymond együtt öregszünk. Persze a klienskör bővült és változott az évek során, de az nagyon jól esik, hogy azok közül, akik külföldön dolgoznak, amikor hazajönnek, hozzánk is ellátogatnak, és itt vágatják le a hajukat.

– Amikor elvégezte a fodrász szakiskolát, mennyire volt kuriózum az, hogy egy nő dolgozik borbély szalonban?

– Nem volt az. Igaz, hogy én egy idős bácsi helyét foglaltam el, aki épp nyugdíjba ment, de mellette egy nő dolgozott, ő is már harminc éve. Szóval az előttem levő generációban is voltak szép számmal nők a borbély szalonokban. Ez nem férfi szakma volt. Viszont most szinte csak nők vagyunk, férfi nagyon kevés van. A mi szalonunkban is mindössze egy férfi dolgozik.

– De szívesen járnak a férfiak női borbélyhoz?

– Nincs más választásuk (nevet). De én nem látom azt, hogy különösebben válogatnának, hogy nőhöz vagy férfihez kerüljenek. Fontosabb az, hogy milyen kapcsolatot alakítunk ki velük.

Van, aki nagyon könnyen megnyílik, míg másról évek alatt sem derül ki például, hogy hol dolgozik. De ezt nem is szabad erőltetni.

Engem az érdekel, hogy milyen frizurát szeretne, hogy a végén elégedetten távozzon.

– Igen, de amikor az ember elmegy fodrászhoz, ellazul, elkezd mesélni. A nők legalábbis sokat beszélgetnek a fodrászatban. A férfiak nem?

– A férfiak többsége annyira nem nyílik meg, de vannak, akik szeretnek beszélgetni mindenféléről. Néha autókról, fociról, az olimpiáról vagy az éppen az aktuális hírekről kell velük beszélgetni. Szóval toppon kell lennem, hogy ki kivel focizott előző este. Csíkszereda kisváros, főleg régen, amikor még nem programálásra jöttek a vendégek, és hosszabb volt a várakozási idő, bejöttek az emberek, sokan ismerték is egymást, leültek, újságot olvastak, beszélgettek. Most mindenki rohan, a legtöbben azt igénylik, hogy amikor megérkeznek, legyen üres a szék, rögtön leülhessenek, és húsz perc múlva már egy találkozón lehessenek. Van pár idősebb vendég, aki megjegyezte, hogy hiányzik nekik az, hogy nálunk trécseljenek, beszélgessenek. Ugyanakkor van olyan is, aki úgy jön be, hogy azt a húsz percet pihenésre szánja, és akkor ne zavarjuk. Bár ezt nem mondja, ezt érezni kell. Ki kell találni, hogy minden vendég mit szeretne. Ki kell ismerni őket.

Kellékek

– Hiúak a férfiak?

– Inkább igényesnek nevezném, főleg a fiatalokat. Ők jobban megnézik a végeredményt, jobbról is, balról is, elölről, hátulról. Az idősebbek már csak annyit mondanak, hogy „mindegy édes lányom, csak rövid legyen”.

– Kislányként ragaszkodott a fodrász szakmához. Ma foglalkozna valami mással?

– Nem. Én nagyon boldog voltam, amikor sikerült elvégezni a fodrász iskolát. Viszont öt évembe telt, amíg ki tudtam jelenteni, hogy oké, most már le tudok vágni egy frizurát úgy, ahogy a vendég kéri. Holott előtte is pont úgy vágtam le. (nevet) Szóval, sosem akartam semmi mást, csak fodrász lenni.

– Kinek ajánlaná ezt a szakmát?

– Annak, aki tiszta szívéből szeretné csinálni. Ha nem szereted, nem leszel képes dolgozni benne, mert egy idő után kiégsz. És ez az idő nagyon gyorsan eljön. Ebben a szakmában a trendek mindig változnak, folyamatosan felkészült kell lenni, hogy meg tudj felelni az elvárásoknak. Úgy képzelem el, ahogy egy óvónő vagy tanárnő nap mint nap felkészül a másnapi tanórára. Emellett persze tudjon bánni az emberekkel, szeresse az emberek társaságát.

Nemcsak talál, hanem mész is! – Így lett gépjárművezető oktató Lakatos Ildikó

Hirdetés