Ne hazudjuk magunknak, hogy mi márpedig nem vagyunk előítéletesek

Az ember sokszor szembesül azzal, hogy, á, én nem vagyok előítéletes, sőt toleráns, együttérző, elfogadó vagyok. Aztán mihelyt társaságban vagy a közösségi media színterén egy-egy téma szóba kerül, meglepő módon valahogy kibuknak belőlünk olyan megjegyzések, akár szélsőséges reakciók, melyek igenis arra utalnak, előítéleteink vannak viselkedésről, nézőpontokról, emberről, kultúráról, értékrendről stb.

Az elmúlt hetekben szociológust kérdeztünk, és a szerkesztőség is véleményezte társadalmunk, hétköznapjaink gyakran irritáló előítéletes megnyilvánulásait. Most pedig Tófalvi Beáta pszichológus tanácsát kértük, segítsen tisztán látni azt, hogyan hatnak ránk az előítéletek, és mit tehetünk ellene. 

Az előítélettel saját magunkat is mérgezhetjük?

Az előítéletes személyre jellemző, hogy gyakran él meg belső konfliktusokat, ami szorongást eredményez. Pl. ott a hálapénz, ami a Nőileg összefoglalójában is szóba került: tudjuk, hogy nem kellene, sőt nem is szabad, sokszor nem is értünk egyet ezzel a jelenséggel, de mégis van, hogy úgy döntünk, adnunk kell az orvosnak, mert ez így szokás. Ez a kettősség okozhat szorongást, ami megnyilvánulhat versengésben is, de leggyakrabban negatív vagy ellenséges viszonyulást, és belső ellentmondásba keveredünk önmagunkkal. Egy másik példa, ha vezető pozícióba kerül egy előítéletesebb személy, jellemző lesz rá az autokratikus, azaz a tekintélyelvű viselkedés: szigorúbb, merevebb szabályok lesznek jellemzőek adott cégen belül. Hogy mindez miért nem jó? 

Mert csökkenti a toleráns, megértő viselkedés, hozzáállás esélyét és felerősíti a passzív vagy agresszív verbális és nonverbális kommunikációt.

Az előítéletes emberre jellemző, hogy adott kérdésben csak felületes tudással rendelkezik, ami gátolja az objektivitásban, a megfelelő kommunikációban, a jobb megismerésben, megértésben és elfogadásban a körülötte élőkkel szemben.  

Mit teszünk azokkal, akikről ítélkezünk?

A kívülről jövő negatív viszonyulást nagyon nehezen lehet figyelmen kívül hagyni, legtöbbünknek nem is sikerül. Akiről ítélkezünk, lerombolhatjuk az önképét, identitását, felerősíthetjük benne a szégyen, a bűntudat érzését, ami önmaga megkérdőjelezéséhez vezethet. Sok esetben szerepkonfliktust is okozhat az ítélkezés. 

Például a szingliséget vagy a gyermektelenséget önként (és nemcsak) vállaló nő a női szerepek tekintetében konfliktusos helyzetbe kerülhet. Hiába, hogy a saját döntéséről van szó, a mi kultúránk értékrendjébe ez nem illik bele, s egyfajta megbélyegzéssel jár. 

Természetesen rengeteg más példa is van arra, ami kiválthatja a társadalmi  „ítéletet, és van, hogy szélsőséges esetekben mindez az illető elutasításához, kirekesztéséhez is vezethet. Ez már a személyiségre is romboló hatást gyakorol, felléphetnek súlyos mentális problémák, pl. depresszió.  De a megszégyenítések, megalázások hatására, főként, ha tettlegességig fajulnak, az élmény traumatikussá is válhat, aminek poszttraumás stressz-szindróma (évekig is eltartó mentális betegség) is lehet a következménye.

Az előítéletek akadályt jelentenek a különbözőségek elfogadásában, megismerésében, legyen szó akár személyekről, akár közösségekről, akár nyelvről stb.  

Mit tegyél, ha belátod, hogy neked is van előítéleted, és szabadulnál tőle?

Hirdetés

Az előítélet-mentesebb társadalamhoz egyénenként úgy járulhatunk hozzá, hogy empatikusabban, érzékenyebben viszonyulunk más személyek, csoportok helyzetéhez, tapasztalatához. Saját magunkat úgy tréningezhetjük, hogy tudatosítjuk magunkban a saját értékrendünket, és fel is vállaljuk azt. 

Tartsuk szem előtt, hogy elsősorban saját magunk jóllétéért vagyunk felelősek, ennek meg elengedhetetlen feltétele, hogy saját magunkkal legyünk összhangban!

Ez nem könnyű feladat, mivel testi-lelki jólétünk függ a társas kapcsolatoktól.

Néhány nézőpont az előítélet-mentesebb gondolkodáshoz: 

  • Fogadjuk el magunkról, lássuk be, hogy igenis rendelkezhetünk előítéletekkel mi is! Többnyire sanszos az az alapállás, hogy „én nem rendelkezem előítélettel”. Tudatosítsuk magunkban, hogy igenis vannak különbözőségek, mi is különbözünk másoktól! Mivel nincs két egyforma ujjlenyomat, így két egyforma ember sem lehet. 
  • Ha nincs két egyforma ember, nem lehet két egyforma család, közösség, ország, hit és vallás sem.
  • Tudatosítsuk, hogy minden kultúrának vannak specifikumai, megvan a maga gazdagsága, sajátossága! Ami az egyik kultúrában elfogadott, az a másik kultúrában számunkra rossz dolognak tűnhet. Legyünk kíváncsiak, nyitottak és mutassunk tiszteletet a különböző kultúrák, hagyományok, hitek, értékek, nyelvek stb. iránt!
  • Tudatosítsuk magunkban, hogy egyik kultúra, vallás, nyelv sem előbbrevalóbb a másiknál!

És ott van még a születési adottságokból adódó fizikai, szellemi képesség kérdése, a személyiségtípusok, ami megváltoztathatatlan, de oly könnyedén húzzuk rá a vizes lepedőt azokra, akik nem a mi kedvünkre valók, mintha mindenek fölött állnánk. Sokszor hirtelen reakcióink vannak, amit nehezen tudunk kiküszöbölni, de ha észrevesszük és teszünk ellene, elnézést kérünk, kijavítjuk, máris tettünk valamit a változásért. Sajnos legtöbbször mintákat követünk, mert úgy tanultuk, úgy hallottuk, úgy szocializálódtunk. De hogy olyanok akarunk-e maradni, vagy jobb és kellemesebb lenne egy empatikusabb, toleránsabb környezetben élni, az rajtunk is múlik!   

Kiemelt kép: Shutterstock