Semmi jelét nem mutatom annak, hogy rendkívüli lennék. Átlagos férfi vagyok, átlagos magassággal, koponyakerülettel, cipőmérettel, szókinccsel. Átlagos a házam, az étvágyam, a fantáziám, az egészségi állapotom, a keresetem, a tűrőképességem. Nem alszom sem többet, sem kevesebbet, mint az átlag, ritkán rúgok be jobban, mint az átlag, az autóm is átlagos, sőt, a rendőr is megbüntet egy évben kétszer-háromszor, ami tökéletesen illeszkedik az átlaghoz. A családi állapotom is átlagos, nős vagyok, ahogy egy középkorú férfihez illik, és egy feleségem van, ami az európai kultúrkörben teljesen átlagos.
{hirdetes}
Tudom, nagyon sok átlagos férj próbálja megfejteni a feleségek furcsa természetét, ami viszont az átlagnál nehezebb feladat, így nem csoda, hogy nem sikerül megbirkózniuk vele. Na, ez az a pont viszont, ahol én már nem követem az átlagos férfiak unalmas hadát, mert nékem megadatott valami mély jelentésű csoda, egy véletlen mozdulat okán. Belekukkantottam egy női táskába.
A pillanat majdnem leírhatatlan, hiszen egyszerre láttam a kezdeteknek a kavargó káoszát, majd a teremtéssel lassacskán bontakozó isteni rendet. A kiismerhetetlen formát nyert és értelmet, majdhogynem minden a helyére került, a tökéletesség már a diadalát ülte volna. Csakhogy az utolsó pillanatok egyikén ott állt egy férfi meg egy nő, mindkettő anyaszült meztelenül, és egy almafán csavargó kígyót mustrálgattak. Talán beszélgettek is valamit, mert a kígyó egy gyümölcs felé kacsintott. A férfi üresen bámult, a nő viszont tekintetét csak a kígyóra szegezte. Szerencsétlen csúszómászó láthatóan zavarba volt, mint egy eladási ügynök, akinek a portékájára senki sem kíváncsi, mert őt magát kívánják megvenni. A nő a férfihez szólt, a kígyóéhoz hasonló sziszegő hangon:
– Kell nekem ez a cucc, Ádám! – és a kígyó felé bökött, mire a férfi egy gyors mozdulattal elkapta az állatot, és a nő elé dobta, aki azon nyomban a fejére taposott.
Egy alma a meglepetéstől a földre hullott, de senki rá sem hederített.
– Minek neked ez a kígyó, Éva? – kérdezte Ádám.
– Táska lesz belőle, a történelem első női táskáját fogom megvarrni – mondta határozottan a nő, majd ecc-pecc lenyúzta a bőrt a kígyóról, és elsietett. Ádám csak bámult, semmit nem értett az egészből, ami nem csoda, hiszen ő még teljesen átlagos férfi volt. Egyedüliként nehéz jobb lenni az átlagnál.
Másnap reggel Éva úgy jelent meg, hogy meztelen vállán egy csinos kígyóbőr retikül díszelgett. Ádám azonnal nekiesett:
– És mire jó egy ilyesmi?
– Dolgokat fogok tartani benne, Ádám. El sem tudod képzelni, hogy mennyi mindenre van szüksége egy meztelen nőnek – oktatgatta Éva a férfit. Ádám valóban nem tudta elképzelni, így nem is tulajdonított jelentőséget a dolognak. Pedig kellett volna.
A táska már szinte tele volt paradicsomi csecsebecsékkel, amikor megjelent az Úr, és éktelen haraggal dörögni kezdett:
– Mit tettetek, szerencsétlenek? Az alma a földön rohad, ti meg divatot teremtetek? Mi van a válladon, te asszonyállat? – esett neki Évának, amint felismerte a retikülön a kígyóbőr finom mintázatát. A nő, mint egy megszeppent kislány, engedelmeskedve kiborította a táskáját. Sajnos, emberi szavakkal nehéz leírni a táska tartalmát, mert akkor még nem volt mindennek neve, de állítom, hogy minden volt benne, a zebrafül zsebkendőtől a pattintott körömreszelőig. A kacat láttán az Úr a táskához hasonlóan kiborult, azt hiszem, ezen a ponton vesztette el a teremtés fonalát:
– Kifelé, kifelé – hörögte, és a paradicsom kapuja fele hadonászott –, az én világom a rendre épül, és ti belekontárkodtok a teremtésbe, átkozottak!?
A két ember csendesen elsomfordált, egyikük fejében az átlagos férfiak örök értetlenkedésével, a másik pedig kezében az új világ sorsával és egy kígyóbőrbe bújtatott csipetnyi káosszal.
