NEMes MESÉK: Női táska

Semmi jelét nem mutatom annak, hogy rendkívüli lennék. Átlagos férfi vagyok, átlagos magassággal, koponyakerülettel, cipőmérettel, szókinccsel. Átlagos a házam, az étvágyam, a fantáziám, az egészségi állapotom, a keresetem, a tűrőképességem. Nem alszom sem többet, sem kevesebbet, mint az átlag, ritkán rúgok be jobban, mint az átlag, az autóm is átlagos, sőt, a rendőr is megbüntet egy évben kétszer-háromszor, ami tökéletesen illeszkedik az átlaghoz. A családi állapotom is átlagos, nős vagyok, ahogy egy középkorú férfihez illik, és egy feleségem van, ami az európai kultúrkörben teljesen átlagos.

Semmi jelét nem mutatom annak, hogy rendkívüli lennék. Átlagos férfi vagyok, átlagos magassággal, koponyakerülettel, cipőmérettel, szókinccsel. Átlagos a házam, az étvágyam, a fantáziám, az egészségi állapotom, a keresetem, a tűrőképességem. Nem alszom sem többet, sem kevesebbet, mint az átlag, ritkán rúgok be jobban, mint az átlag, az autóm is átlagos, sőt, a rendőr is megbüntet egy évben kétszer-háromszor, ami tökéletesen illeszkedik az átlaghoz. A családi állapotom is átlagos, nős vagyok, ahogy egy középkorú férfihez illik, és egy feleségem van, ami az európai kultúrkörben teljesen átlagos.

{hirdetes}

Tudom, nagyon sok átlagos férj próbálja megfejteni a feleségek furcsa természetét, ami viszont az átlagnál nehezebb feladat, így nem csoda, hogy nem sikerül megbirkózniuk vele. Na, ez az a pont viszont, ahol én már nem követem az átlagos férfiak unalmas hadát, mert nékem megadatott valami mély jelentésű csoda, egy véletlen mozdulat okán. Belekukkantottam egy női táskába.

A pillanat majdnem leírhatatlan, hiszen egyszerre láttam a kezdeteknek a kavargó káoszát, majd a teremtéssel lassacskán bontakozó isteni rendet. A kiismerhetetlen formát nyert és értelmet, majdhogynem minden a helyére került, a tökéletesség már a diadalát ülte volna. Csakhogy az utolsó pillanatok egyikén ott állt egy férfi meg egy nő, mindkettő anyaszült meztelenül, és egy almafán csavargó kígyót mustrálgattak. Talán beszélgettek is valamit, mert a kígyó egy gyümölcs felé kacsintott. A férfi üresen bámult, a nő viszont tekintetét csak a kígyóra szegezte. Szerencsétlen csúszómászó láthatóan zavarba volt, mint egy eladási ügynök, akinek a portékájára senki sem kíváncsi, mert őt magát kívánják megvenni. A nő a férfihez szólt, a kígyóéhoz hasonló sziszegő hangon: 

– Kell nekem ez a cucc, Ádám! – és a kígyó felé bökött, mire a férfi egy gyors mozdulattal elkapta az állatot, és a nő elé dobta, aki azon nyomban a fejére taposott.

Egy alma a meglepetéstől a földre hullott, de senki rá sem hederített.

– Minek neked ez a kígyó, Éva? – kérdezte Ádám.

– Táska lesz belőle, a történelem első női táskáját fogom megvarrni – mondta határozottan a nő, majd ecc-pecc lenyúzta a bőrt a kígyóról, és elsietett. Ádám csak bámult, semmit nem értett az egészből, ami nem csoda, hiszen ő még teljesen átlagos férfi volt. Egyedüliként nehéz jobb lenni az átlagnál. 

Hirdetés

Másnap reggel Éva úgy jelent meg, hogy meztelen vállán egy csinos kígyóbőr retikül díszelgett. Ádám azonnal nekiesett: 

– És mire jó egy ilyesmi?

– Dolgokat fogok tartani benne, Ádám. El sem tudod képzelni, hogy mennyi mindenre van szüksége egy meztelen nőnek – oktatgatta Éva a férfit. Ádám valóban nem tudta elképzelni, így nem is tulajdonított jelentőséget a dolognak. Pedig kellett volna.

A táska már szinte tele volt paradicsomi csecsebecsékkel, amikor megjelent az Úr, és éktelen haraggal dörögni kezdett:

– Mit tettetek, szerencsétlenek? Az alma a földön rohad, ti meg divatot teremtetek? Mi van a válladon, te asszonyállat? – esett neki Évának, amint felismerte a retikülön a kígyóbőr finom mintázatát. A nő, mint egy megszeppent kislány, engedelmeskedve kiborította a táskáját. Sajnos, emberi szavakkal nehéz leírni a táska tartalmát, mert akkor még nem volt mindennek neve, de állítom, hogy minden volt benne, a zebrafül zsebkendőtől a pattintott körömreszelőig. A kacat láttán az Úr a táskához hasonlóan kiborult, azt hiszem, ezen a ponton vesztette el a teremtés fonalát:

– Kifelé, kifelé – hörögte, és a paradicsom kapuja fele hadonászott –, az én világom a rendre épül, és ti belekontárkodtok a teremtésbe, átkozottak!? 

A két ember csendesen elsomfordált, egyikük fejében az átlagos férfiak örök értetlenkedésével, a másik pedig kezében az új világ sorsával és egy kígyóbőrbe bújtatott csipetnyi káosszal.