NEMes Mesék: Süket mese

Ezt a fülemnek oly kedves történetet egy meglett férfitól, egy idős tiszteletestől hallottam, aki nagyon sok mindent megélt a felesége mellett, még az öregkort is, rendje-módja szerint annak minden nyavalyájával, így nem csoda, hogy nyugdíjasként egyre gyakrabban panaszkodott, hogy hallása megromlott, és az az érzése, hogy a korábban zajos világ csak tátog körülötte.

Ezt a fülemnek oly kedves történetet egy meglett férfitól, egy idős tiszteletestől hallottam, aki nagyon sok mindent megélt a felesége mellett, még az öregkort is, rendje-módja szerint annak minden nyavalyájával, így nem csoda, hogy nyugdíjasként egyre gyakrabban panaszkodott, hogy hallása megromlott, és az az érzése, hogy a korábban zajos világ csak tátog körülötte.

Tudni kell, hogy a felesége rendkívül sokat beszélt, bár a férjet fizették a papolásért. A tartalmi elemzést most mellőzzük, de a stílust figyelvén, a férfi esküdött arra, hogy a házasságuk elején az asszonyka még trillázott vagy csivitelt, aztán lassan duruzsolni kezdett. Néhány év után már kissé sápítozni fogott, de ekkor még mindig csak a terefere volt túlsúlyban, aztán lassan traccsolásra váltott, de már minden mondatát óbégatással kezdte. Aztán derék asszony korában már szajkózni kezdte a maga igazát, ami egy volt, és oszthatatlan, de enyhe pillanataiban is csak papolt, mímelvén az isten szolgáját, ami felüdülés lett volna az azt követő lepcseléshez képest, csak akkor ezt még nem tudta az embere. Mert a karatyolást, ami ezután jött, már alig bírta, és amikor mindez átcsapott hablatyolásba, akkor már vattát tett a fülébe, a fűtetlen templom hideg huzatára hivatkozva. Unta szegény a locsogást, mert a sok beszéd szemétség, de úgy tudom, hogy a jó pásztor nyájas és nem nyájtalan, vagyis nem illik neki a nyájat másokra bízni vagy megszökni, ezért csak hozzá kell szoktatnia magát a csacsihanghoz és a bárányok bégetéséhez, tehát tűrt, amíg lehetett, és várt valami csodát.

A csodák, még ha késnek is, nem mindig onnan érkeznek, ahonnan várjuk, egyrészt azért, mert az Úrnak nincs szándékában elnémítani az asszonyt, ez érthető, hiszen ő maga is fél a kudarcélménytől, másrészt azért, mert néma gyermeknek az Atya sem érti a szavát, ennélfogva úgy döntött, hogy inkább az öreg lelkész ingerküszöbét strófolja fel a nagyothallás peremére, hogy elviselhetővé tegye néki a földi poklot.

Igen ám, csak a ténsasszonynak feltűnt, hogy süket füleket dönget, amikor hadovázik, és a tisztelendő a füle botját sem mozgatja, ezért elráncigálta az öregembert egy fül-orr-gégész, audiológus szakorvoshoz, aki történetesen egy nő volt. Pusmogni kezdett az ember fülébe, de az süket maradt, mint a föld, amiben békében megnyugszunk. Az orvos hümmögött egy picit, aztán úgy döntött, hogy próbára teszi a papot. Bezárta egy teljesen hangszigetelt helyiségbe, amit süketkabinnak neveznek, és fejhallgatón keresztül különböző frekvenciájú és erejű hangokat hallattak, amire az öregnek úgy kellett jeleznie, hogy emelgeti a karját, ha hallja a hangot. A doktorné nagy meglepetésére az öreg keze minduntalan a magasba lendült, vagyis szinte minden tartományban tökéletesen hallotta a hangokat, ám amint kilépett a kabinból és az orvos hozzászólt, megint balgán bámult. Az orvosnő összecsapta a kezét, és fenyegetően ráripakodott az öregre:

– Bácsikám, addig innen ki nem megy, amíg el nem árulja nekem, hogy ezt hogy csinálja! Miért nem válaszol az én hangomra, hiszen tökéletes a hallása?!

– Doktorné drága – szólalt meg a tiszteletes megadóan –, én csak annyit mondok, ha el nem árul, hogy magának a hangja pont olyan, mint a kedves feleségemé.

Nem is szaporítom a szót, az orvosnővel összekacsintottak, és az öregnek azóta papírja van arról, hogy egy bizonyos hangfrekvenciában gyógyíthatatlan süket. Ja, és a papné? Tovább is nyomja, pont úgy, mint süket a csengőt.

Fotó: Pixabay

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2018. márciusi lapszámában jelent meg. 

Előfizetésért látogasson el webáruházunkba >>>