ARCHÍV Nemiség az anyaság küszöbén

Nőként életünk talán egyik legérdekesebb időszaka a várandósság: kilenc hónapja alatt számtalan érzelmi és fizikai változáson esünk át. A babavárás, majd a kicsi érkezése nemi életünkre is kihatással van, a változásokkal pedig nem mindig egyszerű megbirkózni. A megszokott nemi élethez való visszatérésben talán a legfontosabb, hogy kommunikáljunk párunkkal. A gyakorlati tanácsokban pedig dr. Szabó Sándor szülés-nőgyógyász főorvos volt segítségünkre. (Cikkünk a 2015-ös Nőileg magazin októberi számában jelent meg.)

Az új életünk rengeteg tennivalója mellett meg kell őriznünk a partnerünkkel való kapcsolatot is. Végül is  nemcsak egy apró jövevény szülei vagyunk, hanem mindkettőnknek továbbra is vannak érzelmi és testi igényei. A kilenc hónap alatt hozzászokhattunk a terhességhez, a szülés után furcsán érezhetjük magunkat: csalódást okoz, hogy hasunk ugyan kisebb, de lóg és petyhüdt, melleink viszont óriásinak tűnhetnek. A drasztikusan csökkenő hormonszint következtében nyugtalanokká vagy lehangoltakká válhatunk, érzelmi reakcióink pedig kiszámíthatatlanok lehetnek. Különleges odafigyeléssel gondoskodjunk magunkról, ehhez pedig hozzátartozik nemi szükségleteink kielégítése is.

Hogyan térjünk vissza a szexhez?

Ha gátmetszésünk volt, varrataink vagy fájdalmaink vannak, akkor a hagyományos, behatoló szexnek még a gondolatától is viszolyoghatunk. A testi érintkezésre ettől függetlenül szükségünk van, és a szeretet, ragaszkodás kifejezésének számos más módja van.

Habár egyértelműnek tűnik a csókolózás, ölelkezés és simogatás, az első hetekben erről is könnyen megfeledkezünk: minden gondolatunkat lefoglalhatja a baba, a fáradtság. Kimerültség miatt akár meg is feledkezhetünk arról, hogy a partnerünk is vágyhat törődésre, gyöngédségre. Ugyanakkor, amennyiben ennél többre is vágyunk, a gyengéd masszázs, kölcsönös maszturbáció vagy az orális szex is rendkívül kielégítő lehet addig, amíg készen állunk a hagyományos, behatolásos aktushoz való visszatérésre.

Akárcsak várandósságunk alatt, közvetlenül a szülés után is hallgassunk testünk jelzéseire szeretkezéskor.

Szülés után a szervezetünkben leesik a korábban nagyon magas ösztrogén- és progeszteronszint. A hormonszintünk majd lassan visszatér a normálisra, addig azonban ideiglenesen hőhullámokat, hüvelyi szárazságot vagy túlzott izzadást tapasztalhatunk, figyelmeztet az orvos. Továbbá, szülés után a nemi szervünk környéke duzzadt, feszülő és fájó lehet, a fájdalmak ugyan elmúlnak, a felépülés viszont, a szülés nehézségétől függően, eltarthat egy ideig. Amikor készen állunk a szexre, az esetleges sérülések elkerülése érdekében használjunk síkosító készítményt. A nőgyógyász javaslata, hogy víz alapú készítményeket használjunk, hisz a vazelin és az olajos síkosítók használata kényes állapotunkban fertőzéshez vezethet.

Csak óvatosan

A terhesség hónapjaihoz hasonlóan, olyan pozíciót válasszunk szeretkezés közben, amikor mi tudjuk irányítani a behatolás mértéket, és partnerünk még véletlenül sem tud sérülést, fájdalmat okozni. Mi legyünk felül vagy a kis kifli-nagy kifli, azaz kanalas pózt válasszuk. Amennyiben gátmetszésen estünk át, vagy továbbra is fájdalmat érzünk medencénkben, kerüljük azokat a pozitúrákat, amikor mély behatolás történhet, így például az első időszakban lehetőleg kerüljük a misszionárius pózt.

Kimerülten, a szüléstől és a szoptatástól elcsigázottan előfordulhat, hogy az új életünk berendezésében az utolsó dolog, ami eszünkbe jut, az a szex.

Igyekezzünk azonban partnerünkre is figyelni, hiszen ő másként érezhet. De nemcsak partnerünk ragaszkodhat a szexuális élethez való visszatéréshez, hanem mi magunk is, ellenben előfordulhat az is, hogy párunkat sokkolta életünk megváltozása, a szülés vagy a baba eljövetele, ezért ő nincsen felkészülve még a megszokott szexuális kapcsolat létesítéséhez. Ne féljünk beszélni érzéseinkről, hisz mindkettőnk számára nagy változásokat hozhatott a gyermek érkezése.

Komminukáljunk partnerünkkel

A nőgyógyászok zöme azt javasolja, hogy a nemi élet folytatásához várjuk ki a hathetes gyermekágyi időszakot, de valójában ez is a személyes igények szerint működik. Ha könnyen szültünk, vagy nem estünk át gátmetszésen, illetve érzelmileg is készen állunk, akár hetekkel korábban visszatérhetünk a megszokott nemi életünkhöz.

Kezdetben arra is szükség lehet, hogy elmagyarázzuk partnerünknek, hogy mi a jó nekünk, hol fáj,

és hogyan érinthet meg úgy, hogy az kellemes legyen számunkra. Főként a gátmetszés esetében gyakori probléma, hogy az érintett intim zóna sokáig fájdalmas, vagy a heg érzéstelen: finoman irányítsuk párunkat, akár szó szerint is, így mindkettőnk számára élvezetesebb lesz az együttlét.

Fogamzásgátlás

Amennyiben nem szoptatunk, az ovuláció már a szülés utáni 4– 6. hétben elkezdődhet, illetve szoptatás közben is lehet peteérésünk – amikor még nem indul meg a menstruáció –, így, amennyiben nem akarunk ismét teherbe esni, gondoskodjunk valamilyen fogamzásgátló módszerről. A legkézenfekvőbb megoldás eleinte a gumióvszer, amennyiben azonban más megoldást választanánk, konzultáljunk nőgyógyászunkkal. Dr. Szabó Sándor többszörösen felhívja a figyelmet, hogy szoptatás alatt nem szabad ösztrogén tartalmú fogamzásgátló tablettát szednünk, hiszen az leállíthatja a tejtermelést, viszont a progeszteron alapú készítményeket – orvosi javaslattal – szedhetjük. Kerüljük azonban a hüvelybe felhelyezendő fogamzásgátlók használatát, ha varrataink vannak, vagy amíg a méhszájunk teljesen be nem gyógyult. Amennyiben a spirál mellett döntünk, beszéljünk orvosunkkal, ha korábban pesszáriumot használtunk, szülés után cseréljük újra.

Ne csüggedjünk!

Akkor se legyen bűntudatunk, ha nem vágyunk a szexre. Szülés után csökkenhet a libidónk, illetve amikor testünk próbál alkalmazkodni a bekövetkezett változásokhoz – a kialvatlansághoz, a fáradtsághoz –, előfordulhat, hogy a szex az utolsó dolog, amire gondolunk. Illetve azt is el kell fogadnunk, hogy egy újszülött mellett a szex lehet, hogy már nem lesz olyan spontán dolog, mint korábban.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

korábban írtuk