ARCHÍV Deák Gyula Levente: A világ megy előre, mi meg benne vagyunk

Deák Gyula Levente szeptemberben kapta meg a magyar állam Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetését 27 éves munkája elismeréseként. A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes vezetője, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke arra törekszik, hogy a néptánc a korral haladva találja meg méltó helyét az egyre átalakuló világunkban. (Cikkünk a Nőileg magazin 2017. novemberi lapszámában jelent meg.)
Hirdetés

Már kiskorában is arról álmodott, hogy a tánc világában fogja tölteni a mindennapjait?

– Dehogy! Sok minden szerettem volna lenni, mint minden gyermek. A népzene és néptánc világával csak az egyetemi évek alatt kezdtem el ismerkedni, de akkor sem tulajdonítottam nagyobb fontosságot neki. Aztán beszippantott. Bekerültem a táncházmozgalomba, ott komoly barátságok szövődtek.

Megismerkedtem Kallós Zoli bácsival. Sokat voltam vele terepen, hiszen nekem volt autóm, neki volt szelvénye, amire benzint lehetett vásárolni. Ő szólt, hogy menni akar, én gyújtottam, ő tankolta az autót. És mentünk.

Emlékszem, Zoli bácsi mindenhol mindenkit ismert. De nem csak úgy futólag. Mindenkivel társalgott. Ő vezetett be a néptánc, népzene és népdalok gyűjtésébe, kezdtem megismerni a szakma csínját-bínját. A táncházba sokáig bejártam a társaság és a zene miatt, de nem táncoltam. Nem tudtam. Majd Kolozsvárról Kézdivásárhelyre helyeztek ki, ahol éppen megszűnt a táncház, engem pedig felkértek, hogy indítsam újra. Mondtam, hogy én nem tudok táncolni, de mivel állandóan a táncházakban láttak, nehéz volt elhinniük, hogy csak szemmel tudom a mozdulatokat. Elkezdtem táncolgatni, a feleségem – gyakorlott táncos lévén – segített a lépésekben. Újraindult a táncház, aztán ennek hatására megkaptam a csavargyári műkedvelő táncegyüttes vezetését is. Rögtön reformálnom kellett a táncegyüttest, hiszen azokat a mozdulatokat nem ismertem, az egy teljesen más, az autentikus néptánc stílusától eltérő tánc volt. Minden támogatást és segítséget megkaptam, ott tanultam ki az együttesvezetés minden részletét, a koreográfiától a közönségszervezésig.

A Háromszék Táncegyüttes 1990 óta működik. Mit gondol, mi változott azóta a táncművészetben?

– Az autentikus táncolási mód nem változott, a magyar néptánc, az anyanyelvünk, ahogyan én nevezem, sem lett más, minden egyéb igen.

A tánc, így a néptánc is, halad a korral, megismerkedtünk más mozgáskultúrákkal.

Falvakon is levetették a viseleteket, polgárosodnak, ez egy visszafordíthatatlan folyamat. Amikor arról beszélünk, hogy őrizzük hagyományainkat, tulajdonképpen csak megéljük őket.

Őrizni múzeumban tárgyakat lehet, de a mindennapi életben vagy megéli az ember, vagy szeretettel visszagondol rájuk.

Az elején mi is folklórműsorokat készítettünk. A Háromszék Táncegyüttes, itthon úttörő módon, elsőként lépett és váltott a táncszínház irányába, a színház nyelvezete felé.

Akkor a néptánc is a színház felé hajlik mostanában?

– Hiszem és vallom, hogy a színház mentheti meg a néptáncot, mert egy idő után a néptánc a faluban sem fog létezni, mert nem lesz, aki táncoljon. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a járható út, nagyobb kihívás is, hiszen amellett, hogy táncosainknak meg kell tanulniuk az autentikus néptáncokat, színházi előadásokat is kell teremteniük. De így a nézőnek is izgalmasabb, el tudunk mondani valamit a műsoraink által. Nyitottunk a gyerekek felé is, többször készítünk interaktív mesejátékokat.

Mi is mindig keressük az újat, nem lehet betokosodva élni, nyitott szemmel kell járnunk a társadalomban, még akkor is, ha azt mondjuk, hogy mi autentikus néptánccal foglalkozunk.

Attól még a világ megy előre, mi meg benne vagyunk.

Hirdetés

Mennyire tartják szem előtt, hogy legyen egyensúly az előadásokban? Azazhogy hagyományőrző legyen, ugyanakkor szórakoztasson is?

– A sokszínűséget nem lehet egyetlen előadásba beletenni, de nem is kell. Az irányzatok között lehet lavírozni, mindenből adni egy keveset. Vannak autentikus táncműsoraink, amelyeket szabadtéren és néptáncfesztiválokon adunk elő, de táncszínházi előadásaink is, amelyekkel akár színházi fesztiválokon is részt tudunk venni. Emellett van modern mozgásművészettel foglalkozó, humoros, gyereknek szóló és elgondolkodtató táncelőadásunk is. Így kerül minden egyensúlyba.

Ön szerint mi a sikeres táncegyüttes titka?

– A csapatszellem. Fontos, hogy a társulatnak olyan művészek legyenek a tagjai, akik jók. Jó csapathoz tartozni jó dolog. Aztán kell lennie benne összetartásnak, jó kell hogy legyen a műsorpolitika, valamint izgalmas előadások kell hogy szülessenek a néző és a tánckar részére.

Nem minden darab egyformán sikeres, ezért figyelünk arra, hogy amit a közönség szeret és igényel, azt meg tudja nézni.

A 27 év alatt több csúcspont volt, mint mélypont, utat is tudtunk mutatni másoknak, aminek örülünk.

Megkapta a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést. Miként fogadta?

– A munkámra való felfigyelés, odafigyelés jeleként könyveltem el. Azt sugallja, hogy értékelik a munkámat. Nagy megtiszteltetés, hogy ebben részesítettek.

Fotó: Magyarország Főkonzulátusa, Csíkszereda

István Ildikó: A népdal és a népzene az én imádságom

Hirdetés