Oktatás. Online – A gyerekekből is azt hozza ki az új helyzet, ami bennük van

Úgy szakadt ránk ez is, mint maga a vírus: váratlanul. Úgy kell megoldanunk, mint mindent ebben az országban: nyomás alatt, összevissza intézkedések, ellentmondásos nyilatkozatok kereszttüzében, hangzatos szólamok, nulla érdemi segítség mellett. És azt hozza ki belőlünk, ami bennünk van: a folyton elégedetlenkedő, a pesszimista, a kifogásokat kereső, a frusztrált, a nemtörődöm, a kreatív, az alkotó, a bizakodó, a segítőkész, a hatékony pedagógust, tanulót, szülőt. Ez az online oktatás.

Mindez legalább annyira bonyolult, mint ahány szereplős, továbbá nehezíti a helyzetet más objektív és szubjektív tényező. Amióta zajlik, több mint két hónap után egyetlen dolog teljesen biztos: nincs egységesen jó megoldás. Több tíz pedagóguskollégát, szülőt és gyermeket kérdeztem meg a témában. A vélemények sokban különböznek, azonban sikerült néhány közös vonást is felfedeznem bennük. Ezeket összevetve, na meg az egyéni tapasztalataim alapján alakult ki bennem a hazai online oktatás fantomképéről egy hiányos, halovány lenyomat.

Úszni tanulunk

Abban teljes körű egyetértés van az oktatás szereplői  között, hogy március elején minket bizony bedobtak a mélyvízbe, pedig  előtte úszni sem tanítottak meg. S még legalább   egy úszógumit sem dobtak be utánunk szemszúrásból! „Az első néhány hét digitális oktatást követően sem kaptunk mentőövet a vezetőinktől. Látták, hogy túléltük, és nem a segítségünkre siettek, hanem szabályozzák és számon kérik, hogyan mentjük magunkat”– fakad ki egy fizikatanár.  

„Az egész digitális oktatás az elején, enyhe túlzással valóságos katasztrófa volt. Nagyon nehéz volt követni az órákat, mert minden tanár más platformon próbálkozott tanítani, szerintem mindenki teljesen össze volt zavarodva”– idézi fel a kezdeteket egy diák.

Így aztán mindenki kapálózott. Volt, aki kapálózás közben próbálta  magával rántani a mélybe a többi fuldoklót, negatív hozzáállásával megnehezítve a többiek amúgy sem könnyű helyzetét. És voltak, akik minden erejüket összeszedve összekapaszkodtak és együtt próbáltak kievickélni ebből a nehéz helyzetből egymást bátorítva, segítve. És szerencsére ők voltak többségben. 

Van csónak!

A kezdeti ijedtség után a legnagyobb kihívást a megfelelő oktatási formák megtalálása jelentette. Az intézmények, a kreatív, hivatástudattal rendelkező pedagógusok megtalálták a módját, hogy a körülményekhez képes hatékonyan működjenek. Megkeresték azokat az online platformokat, amelyekkel el tudták érni, meg tudták szólítani a tanítványaikat. Ezek a pedagógusok egymással,  szülőkkel, gyerekekkel  együttműködve, akár néhány nap alatt működő csoportokat hoztak létre. 

Amibe csak tudtunk, abba kapaszkodtunk, Facebook és WhatsApp csoportokba, a semmiből egy nap alatt létrehoztuk az iskola Google Classroom felületét. Akkora összefogásra volt szükség a tanári karunk részéről, amit korábban el sem tudtunk volna képzelni

– meséli egy informatikatanár.  

Egyes  pedagógusok kihívásként, megoldandó problémaként, a fejlődés lehetőségeként tekintettek az új helyzetre, megtalálták a pozitív hozadékát, autodidakta módon fejlesztették magukat:. „Új lehetőségeket kutattam fel, ami, ha a helyzet nem kényszerít rá, lehet, hogy soha nem következik be. Megismertem egy csomó jó programot, amikkel interaktív feladatokat, játékokat tudok szerkeszteni és azt tapasztalom, hogy tanítványaim nagy örömmel, lelkesen végzik ezeket – meséli egy  tanítónő. – Rengeteg  új kollégával kerültem kapcsolatba, szakmai tapasztalatokat cseréltünk, »igazi  virtuális szakmai továbbképzésen« vettem részt.”

Lassan, akadozva  beindult a gépezet, és bár az elején nehezen volt elképzelhető, most mégis működik számtalan előnyével és hátrányával együtt.

Mostanra már mindenütt van kialakult órarend, munkarend, működő csoportok, ami mindenki számára biztonságot ad az új helyzetben. Sok diák arról számol be, hogy a digitális oktatás megkönnyítette az életét. 

Egyrészt kevesebb időt kell tanulással tölteni, több idő jut más tevékenységekre, ami a hagyományos iskola mellett szinte kizárt volt. Mivel „látják az alagút végét”, nem vesznek el a reménytelenül sok lecke és feladat tengerében, ezért nagyobb a motivációjuk, jobban beosztják az idejüket. Kevésbé stresszes, a magyarázatok, mivel többször is újra nézhetők, hallgathatók, sokkal érthetőbbek. Több idő áll rendelkezésre egy bizonyos anyagrészben való elmélyülésre, mindenki maga osztja be az idejét egyéni szükségletei szerint. 

Többen panaszkodnak azonban arról, hogy néhány tanár nem méri fel reálisan a leadott anyag mennyiségét, így bizonyos tantárgyakból sokkal többet kell dolgozniuk. 

Némely tantárgy pedig, mint a kémia, fizika, nyelvek, sokkal nehézkesebben elsajátítható. Hiányzik a személyesség, a fizikai jelenlét, a tanári magyarázat. Aki nehezebben küzd meg valamelyik tantárggyal, azt az online oktatás egyáltalán  nem segíti ebben. „Extrovertált ember lévén, nekem nehéz elsajátítani azokat az ismereteket, amiket az iskolában a diáktársakkal együtt, egymást segítve tettünk.” Amennyiben rosszul van megszervezve és menedzselve, úgy  „fárasztó egész nap a képernyő előtt ülni és azt lesni, hogy posztoltak-e valamit a tanárok” – véli egyikőjük. 

Nem egyformán húzzuk az evezőt

Egy pedagógus-szülő foglalta össze talán a legfrappánsabban:

„A tanítók és tanárok között hatalmas a különbség az adagolás, a számonkérés tekintetében. Van, aki minden nap reggel 8-tól nyomja élőben, órarend szerint. Nem érdekli, hogy mi megy át, hányan vesznek részt, ki látja, ki hallja. Jelenlétet jegyez és jegyet ad a munkára, mondván, neki sem könnyű, mindenki oldja meg az életét ahogy tudja. Aztán van, aki minden nap, előre leszögezett időpontban felteszi a leckét, a szükséges magyarázattal és megengedi, hogy minden gyerek a saját tempójában haladva dolgozzon. Aztán egy határidő szerint visszavárja a feladatokat és reagál rá. És van a teljesen passzív pedagógus, aki azt mondja, hogy nem töröm magam, úgysincs ennek sok  értelme. És eszerint is cselekszik.”

A gyerekekből is azt hozza ki az új helyzet, ami bennük van, a tanulók tanuláshoz való hozzáállása nagy csalódást nem okozott. Aki a hagyományos oktatásban lelkiismeretes, érdeklődő, tudásra szomjazó, buzgó, az most is lelkesen veti bele magát a tanulásba, a feladatok megoldásába.

„Aki akar, így is tud tanulni, haladni az ismeretszerzésben, fejlődni abban, ami érdekli”

véli egy diák. Akinek pedig nincs feladattudata, tanulási motivációja, bármilyen vívmányokkal, érdekes megoldásokkal rukkol elő a pedagógus, a hozzáállása továbbra is ugyanaz marad. „Én bolondul javítom a heti öt matek tesztet, fordítom, hogy időben kiadhassam, levelezgetek velük. Van, akinél beválik, szépen fejlődik, halad, van, akinél nulla az aktivitás, mert nincs lehetősége, nem érdekli, vagy ki tudja, miért nem.

Az osztályokban kb. 60% az, aki rendszeresen küldi a házi feladatokat. Azokkal a gyerekekkel, akikkel az iskolában is gondok vannak, nem igazán van mit kezdeni online felületen
Hirdetés

mondja egy matematikatanár.

Több munka, kevesebb elismerés?

A pedagógusok sokkal többet dolgoznak most, mint egyébként. Online felületekkel ismerkednek, oktatóanyagot keresnek,  készítenek, javítanak, visszajeleznek, akár napi nyolc-tíz órát is a gép mellett görnyednek. Frusztrációjukat tovább növeli, hogy sokan úgy érzik, a szülők nem értékelik kellőképpen munkájukat. „Nagyon sok bántó megjegyzést olvasni a sajtóban, nehéz túllépni rajtuk és tenni a dolgunk, amikor úgy gondolják, hogy nekünk nem jár a fizetés, ha úgyis a szülők tanítják otthon a gyerekeiket”– sérelmezi egy tanár. 

A pedagógusi munka és hozzáállás szülői megítélése nem egységes, mint ahogy az egyes pedagógusok által kifejtett tevékenység sem az. 

Hallunk negatív véleményeket is, valószínűleg nem alaptalanul, azon pedagógusok munkáját azonban, akik szívvel-lélekkel próbálják kihozni a helyzetből a maximumot, pozitív, segítő hozzáállással, megfelelő módszertani tudással kezelik a helyzetet, értékelik a szülők. „A gyerekek mindig kapnak visszajelzést és magyarázatot. Azt látom, hogy fontos nekik, hogy tudják, mikorra kell visszaküldeniük a házi feladatot. A sok videós segítség, magyarázat, előkészület fáradságos, időigényes munka eredménye lehet, a tanárok a maximális segítséget nyújtják”– véli egy szülő. „Nekem nagy szerencsém van a fiam tanító nénijével, mert nem csak csodás  anyagokat küld a gyerekeknek, de naponta tapasztalom, hogy milyen nagyszerű pedagógus mind szakmailag, mind emberként.”

Zátonyok avagy objektív akadályok

A pedagógusok jó része azt hozza fel mentségére, hogy semmilyen technikai, anyagi, módszertani, informatikai segítséget nem kapott, mégis elvárásokat támasztanak vele szemben. A kezében nincsenek megfelelő eszközök arra, hogy a gyerekeket feladatvégzésre bírja. Mivel minősítést nem adhat, csak a szülő és  gyerek beleegyezésével, így a tanuló lelkiismeretére, feladattudatára, a pedagógussal addig kiépített bizalmi kapcsolatára van bízva az, hogy mennyire vesz részt az online oktatásban. Ugyanakkor ennek az oktatási formának, ellenőrzésnek, javításnak, értékelésnek számtalan korlátja, buktatója, hiányossága  van, bizonyos tantárgyak esetében nehézkes, szinte lehetetlen megvalósítani.  

Fontos a szülői segítség, a megfelelő napirend

A szülők elégedetlensége  abból  is fakadhat, hogy lényegesen nagyobb teher hárul most rájuk, a gyerekek otthoni tanulásában oroszlánrészt kénytelenek vállalni,  hiszen a kisebb gyerekek esetében ténylegesen szükség van a segítségre akár a tanulásban, a feladatok értelmezésében, megoldásában, akár az online felület használatában. Nagyon sok szülő viszont időhiány,  megfelelő  módszertani, tárgyi vagy informatikai ismeretek hiányában  egyszerűen nem tud segíteni a gyermekének.

„A legtöbb problémát az okozza, hogy nagyon sok családban nincs egy kialakult napirend, nincsenek szabályok, amiket betartatnának a gyerekekkel, így ezek a szülők a saját nevelési kudarcukat az oktatás rovására írják, bűnbakot keresnek”– véli egy pedagógus. A napirend fontosságával sok szülő egyetért, a hatékony tanulás zálogának látja: „Fontos a szülők segítsége és hozzáállása a jelenlegi helyzetben, amely nem mindig egyszerű.

A határidők  stresszelnek, ha nem osztjuk be jól az időnket, akkor biza bajban vagyunk. Ezért most időbeosztást, rangsorolást, napirendkészítést is tanulunk

mondja nevetve egy anyuka. „Én határozottan sok pozitívumot látok ebben a helyzetben: nő a gyermekeim önállósága, többet vagyunk együtt, jobban tudom követni fejlődésüket, úgy érzem, hogy  erősödnek a családi kötelékek – teszi hozzá egy  másik.

Az üvegbe zárt ibolya illata

A legtöbb pedagógusnak, gyereknek hiányzik az iskola a maga tökéletlenségeivel együtt, különösen a közösség, a személyes együttlét. Az online oktatás talán legnagyobb hiányossága, hogy nem nyújt lehetőséget a személyes találkozásra, az azonnali visszajelzésekre,  hiányzik belőle a mosoly, a nevetés, a viccelődés, egymás szemébe nézés, a személyes példaadás. Épp a személyes kapcsolatok híján az, amire a neve is predesztinálja: oktatás. 

Bármilyen korszerű, tudományosan, technikailag fejlett és módszertanilag szakszerű, pontosan a lényeg marad ki belőle: a lélektől lélekig vezető út. 

Egy tanító kolléga fogalmazta meg, hogy az online oktatás  olyan, mintha egy befőttes üvegbe zárt ibolyának az illatát akarnánk megmutatni a gyermekeknek. Most az ibolyát egyelőre a befőttesüvegen keresztül szagolgatjuk, és igyekszünk kihozni a jelenlegi helyzetből a lehető legtöbbet.  

Új vizekre evezünk?

Nem tudni, hogyan folytatódik a továbbiakban az oktatás. Egyelőre sok a kérdőjel, a bizonytalanság a jövőt illetően. Tény az, hogy az elmúlt néhány hónap és a közeljövőben szerzett digitális oktatás tapasztalatait a későbbiek során is kamatoztathatjuk. Egyrészt a pedagógusok olyan, a jövőben is használható tudásra tesznek szert, amivel majd emelhetik az offline oktatás  színvonalát, kiegészíthetik, színesíthetik  azt.

Másrészt a döntéshozóink is végre rájöhetnek arra, hogy a kevesebb több, és a már évtizedek óta halogatott oktatási reform ténylegesen is megvalósulhat az óraszámok és a tananyag mennyiségének csökkentésével, valamint arra is, hogy a jövőben lényegesen többet kell az oktatásra fordítani, a pedagógusok digitális képzésére, az intézmények felszerelésére, a hátrányos helyzetű családok és  térségek felzárkóztatására.

Kiemelt kép: Shutterstock