Minden szülőnek a saját gyermeke a világbajnok, de maradjunk objektívek

Zajlik a téli olimpia. És mi, Y generációsok – no meg az X-esek is – nosztalgiával gondolunk a gyermekkorunkra, amikor a szombat esti Teleenciclopedia mellett az olimpiák voltak az egyetlen izgalmas dolgok a televízió műsorkínálatában. Emiatt mindenkit ismertünk név szerint, Petrenko utolérhetetlenségét, Surya Bonaly ugrásait… Most meg reggelenként csak végigfutni tudom a hírfalat, néhány sportoldalt, és persze számon tartani a román meg magyar sportolókat, akikért szurkolni lehet.
Hirdetés

Mekkora dolog, hogy egy gyergyói lány ott van az olimpián, hogy két magyar fiú ilyen sebesen korcsolyázik és ennyire aranylábúak. És eszembe jutnak azok a telek, amikor néztük a műkorcsolyát, délután pedig kimentünk a patak jegére, és ki-ki utánozni próbált néhány mozdulatot. Édesapám nagyon korán megtanított korcsolyázni, sízni, a családdal sokat bicikliztünk vasárnaponként, általános iskolában sokat kézilabdáztam, valahogy soha nem volt téma a versenysport. Valószínű azért sem, mert nem tűntem kimagaslóan jónak egyikben sem, de inkább azt gyanítom, hogy a közvetlen környezetemben nem volt divat ez. 

Ma, ha egy gyermek ügyesen sízik, korcsolyázik, rögtön jön a kérdés: miért nem viszitek versenyre? Hol edz? Heti hány edzésre jár? Nincs leigazolva? Akkor mi értelme? 

Kisgyermekeket nevelő szülőként, aki elolvasott egy könyvtárnyi könyvet a boldog gyermek neveléséről, és meghallgatott minden Vekerdy előadást, nem is értem ezeket a kérdéseket. Valószínű, nem ugyanazt a szakirodalmat olvastuk, ezért kicsit utánajártam, hogy sporttal foglalkozó segítő szakemberek, erre fókuszáló elemzések mit mondanak erre. 

Igen, sok mindent érdemes kisgyermekkorban elkezdeni. Így valamilyen mozgásformát is. Aki nem kezdi elég korán, nem juthat elég messze (kérdezném, mi a messze, de itt legyen a messze: világbajnokság, olimpia). Baj sem lenne, ha az elég korán” valahol nem óvodáskor körül lenne meghatározva. Az is igaz, hogy 

aki sportol, annak már örökre adott lesz egy baráti köre, csapattársai, edzői, beállított heti ritmusa, állandó évi programja, célja, vágya, terve. Gyakorlottá válik a csomagolásban, utazásban, önálóbb lesz kortársainál. 

És mivel stresszlevezető és szorongásoldó hatása van a sportnak, a mentális egészség megőrzésének egyik jó receptje. Ugyanakkor a folyamatos kihívások sikeres teljesítése önbizalom-építő, akaraterőt, kitartást és önfegyelmet fejleszt, pozitív hatása van a koncentrációs képesség fejlődésére. Nem mellékes az a tény sem, hogy a pozitív testkép kialakulására is jó hatással van, meg persze az egészséges táplálkozásra.

Ellenben a teljesítménykényszer nem kedvez a mentális épségnek, a túl sok edzés a tanulmányi eredmények rovására mehet, az elmaradó sikerek kudarcélményt eredményezhetnek, a túl sok edzés pedig fizikailag és mentálisan is túlhajszolttá teheti a gyermeket

Mit érdemes szem előtt tartani, ha gyermekünk versenysportra adná a fejét már kiskorban? A szakemberek azt javasolják, hogy minél több mozgásformával ismerkedjen 8–10 éves kora előtt a gyermek, mielőtt lehorgonyoz egy mellett. 

  • Szülőként támogatni kell akkor is, ha tavaly még focizott, idén már hokizni akar. De akkor is, ha egyáltalán nem akar többet edzésre járni, mert most épp gitározni szeretne. Nem kell görcsösen ráállítani a pályára 5 évesen, heti 3–5 edzésre vinni, emiatt hajnalban 5-kor kelteni. Ráér 8–9 éves kora után is belekezdeni ebbe a kemény ritmusba. Igen, van edző, aki mást mond. De a szülő ismeri a saját gyermekét.
  • Akkor menjen versenyre, bajnokságra, megmérettetésre, ha ő nagyon szeretné. Ne akkor, ha az edzője, a klubja, a szülei szeretnék. 
  • Maradjunk szülőként kellően objektívek! Természetesen minden szülőnek a saját gyermeke már egy világbajnok, születése óta. Viszont lássuk meg, hogy ha egy edző egy 6 évesről azt mondja, hogy olyan, mintha Ronaldót és Messit összegyúrták volna, legalább mosolyogjunk egyet, és legyünk tisztában azzal, hogy valószínű nem először és nemcsak a mi gyermekünknek mondta, hanem lelkes szülőket szeretne belőlünk faragni. Őrizzük meg a józan eszünket, és ne feledjük, hogy egyetlen edző sem Nostradamus. Nagyon sok gyermekben meglehet a potenciál, de azt egy edző sem tudja garantálni, hogy ő lesz az 1000 hokistából az az egy, aki majd egy kanadai csapatban fog játszani.
  • Akkor menjen versenysportra a gyermek, ha a család fel tudja azt vállalni, hogy a többi gyermeke számára is tudja ezt biztosítani. Nem véletlen, hogy a Liu fivérek mindketten korcsolyáznak, a Szilágyi lányok, a Gyurta fiúk mindketten úsznak, a Lőrincz fivérek mindketten birkózók. Egy család számára nagyon megterhelő, hogy több különböző sportágba belekezdjenek. Mert ugye mondani sem kell, hogy ide az egész család évtizedeket ruház be. Pénzt, paripát, fegyvert. Persze, ismerünk történeteket, ahol a szegény fiú a semmiből olimpikon lett. Ezt ma nehezen lehet már elhinni. Ahol látjuk, hogy nincs országosan, helyileg komoly beruházás egy sportba, ott nem lehet eredményeket produkálni. És nagyon sokszor a szülő ruház be: felszerelésbe, utazásba, edzőbe, orvosba, kezelésbe..
Hirdetés

És akkor senki ne sportoljon? Hogy lesz így olimpikon bárkiből is? Sportoljon. Tudatosan. Maga választotta sportágban. Családi, szülői tudatossággal támogatva. Folyamatosan figyelve arra, hogy mi a gyermek igénye. Merthogy egy szülőnek a legfontosabb, hogy a gyermeke boldog legyen. Akkor is, ha élsportol. És akkor is, ha nem.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

A világjárvány a fiatalok mentális egészségén is mély nyomot hagyott

Hirdetés