A harag bennreked, pedig üzenni jött, jelezni: „Vigyázz, mert bántanak! Nem vesznek figyelembe téged és határaidat! Érted vagyok, és neked kiáltok, hogy mondj ki, mutass meg! Szólj ki és be, mert, ha nem, sérülni fogsz! Fájdalom jön, és fölemészt: érted vagyok és nem ellened! Valójában, ha megengednéd, rád vigyáznék.
Nőket hallgatok, így mesélnek:
Kislány: „De most gyere, anya, velem játszani! Nem később! MOST emelj fel, HOZZÁM bújj most, ne hozzá! Én is azt akarom, hogy puszilgass, megölelj, CSAK rám figyelj, velem babázz! Ne vele! Miért is kellett hazahozzátok ezt a nyivákot, miért nem hagytátok ott a kórházban? Én most szomorú vagyok, anya, és nagyon hiányzol! Amióta itthon van, ti már nem is szerettek engem. Csak mind azt akarjátok, hogy én szeressem őt, legyek jó testvér, ne haragudjak, ne legyek durcás kislány, mert az nem szép. De én nem akarok, mert haragszom rád, hogy már nem szeretsz te engem úgy, mint azelőtt. Kiabálnék neked, hogy gonosz mostoha lettél! De félek… Félek, hogy megharagszol, s még ennyire sem fogsz szeretni.
Kiskamasz lány: „Mondtam neked, anya, hogy ki nem állhatom, ha Öcsi bácsi állandóan ölelget, már rendesen taperol, anya! Jön, hogy fellökjem, amikor már közeledni látom a nagy mancsaival, hogy megöleljen. Magára húz rendesen, hozzáér a mellem. Visítani tudnék a dühtől, anya! Utálom azt is, mikor a mellem bámulja. Hogyhogy te nem vetted észre?! S a beszólásai, hogy milyen formás kis keresztlányom lett, milyen jó nő vagy, te Kingácska, micsoda tutajos szemed van – szerinted ez is mind normális?! Azt akarom, hogy megmondd neki, hogy hagyjon békén, szálljon le rólam! Csak kedveskedni próbál, viccel, ne reagáljam túl, azt mondod. Ne hisztizzek, nem akarod, hogy megharagudjon ránk, a családi barátság megromoljon, beképzelem az egészet…
Végül is, ha te mondod, anya, lehet, hogy én reagálom túl, igen, túlérzékeny vagyok… Lehet.”
Nő: „Nem tudom, mi van velem… Úgy érzem, szar anya vagyok, lestrapált feleség, nő. Utálom magam! A munkahelyemen is egyre több feladatot nyom rám a főnököm, nem tudok haladni a dolgaimmal, sokszor tovább is bent maradok, nehogy azt lássák, hogy nem végzem jól a munkám. Kellene mennem a gyermek után, de nem szólok, inkább bevállalom. Egyebet nem csináltam, csak a gyermekek körül keringtem, amíg kicsik voltak, most meg rohanok velük egyik óráról a másik edzésre. S mindenhonnan elkésünk.
s miért nem állok oda jobban a gyermek mellé, mindjárt megbukik matekből, kifizettem-e a villanyt, hogyhogy elfelejtettem, hát levágják. S hogy elege van abból, hogy állandóan fáradt vagyok este, s nincs kedvem. Üvölteni tudnék, ki vagyok nyúlva basszus, hogyhogy nem látod?! De hallgatok, házi feladat, túlleszek rajta, a hetit kipipálhatjuk. Nem üvöltök, hisztis tyúk lennék, s a családi béke a legfontosabb, ugye?
Csak fáradt vagyok valahogy, végtelenül fáradt…”
korábban írtuk
Tudós nők – Dr. Horváth Gizella: Életem egyik szerelme a művészet
A Zsil völgyében tanult írni-olvasni, Déván vált pedagógussá, Kolozsváron igazi gondolkodóvá, Nagyváradon vitamozgalom-alapítóvá, majd egyetemi oktatóvá és intézményépítővé. Dr. Horváth Gizella férjével Nagyváradon él, egy felnőtt lány édesanyja.
