Címke: szavak

Hát én immár mit sportoljak?

Olyan bizonytalan vagyok…Vagy mégsem? Valahogy nem tudom megtalálni, milyen mozgást kíván a testem rendszeresen, melyik az a mozgásforma, amiért hetente többször sportcipőt ragadnék, hagynék munkát, mosatlant, családot, és rendszeresen, lankadatlanul űzném. Én a különféle edzésformák svédasztaláról kíváncsian csipegettem, kóstolgattam sokfélét: csoportos, táncos és súlyzós ugri-bugrit, kosarazást, edzőtermek gályarabok hangulatát idéző küszködését, személyi edző motiváló közbenjárását, szaladást, úszást,

Akinél lakik a mi örömünk

Kedves meglepetésként ért, amikor egyik reggel, iskolába menet, a járdára felfestve megpillantottam az ugróiskola rajzait. Színes rajzok hívják, ingerlik ugrálásra a járókelőket Székelyudvarhelyen. Jött is a lendület, de megtorpantam, mivel a magas sarkú cipellőm elbizonytalanodott a rá váró kihívástól, és ijedten nem akart engedelmeskedni. Meghallotta a bennem induló párbeszédet…

„Mit tehetek én, a gyermek?” – Boldog anyákat kívánnak

Egy szülő-gyerek kapcsolatban teljesen természetes szereposztás, hogy a szülő támogatja, gondoskodik, aggódik olykor a gyermekéért. De gyakran - alig észrevehetően - fel tud cserélődni a szereposztás: tinik, serdülők érzik a tehetetlen szomorúságot, hogy meg kell mentsék szüleiket…

A nők és a harag

Nem barátok. Ellenségek inkább, így tanítottak minket. A haragos nő hisztis, fúria, boszorkány. A nő legyen csendes, szende, kedves, mosolygós. Haragudni bűn és bélyeg.

Ki látja meg benned a Göncölszekeret?

Egy kisgyerek ül nálam, a kabinetben, tanulási nehézségei vannak az iskolában. Nagyon játékos, mintha más világokban is élne: figyelme kifele is irányul, de főleg befele, az ő csodákkal, játékkal, kis szereplőkkel teli világára. Nem tud jól teljesíteni, csillagos „fébéi” nincsenek, emiatt aggódnak a szülők, a tanító. Ő nem aggódik. Ő várja a szüneteket, a közös játékot, a huncutságokat, a közös mókázást. De a felnőttek aggódnak: hol rontották el? – teszik fel a kérdést maguknak és nekem.

Játékidő: amikor a szülő is gyermek

Azt hiszem, kicsit elmentünk „csára”. Mármint ez a nagyon kölyök-központú gyermeknevelés. Nem akarok általánosítani, de úgyis annak fog tűnni. Biztosan vannak kivételek, olyan családok, ahol a szülők eleve génjeikbe kódolva tudták az arányt a következetesség, határhúzás és az igény szerinti bármi között (szoptatás, együttalvás, játék, figyelem, stb.), ahol határ a csillagos ég. A többi halandó szülő pedig a gyermeknevelési trendek ide-oda fújó ideológiai szeleitől szédülten általában magára kapatta a gye

Legyen ideje annak, ami örök!

Új év, új kezdet. Ilyenkor sokan számvetést tartunk az elmúlt év élményeiből, sikereiből és hiányosságaiból, terveket, fogadalmakat fogalmazunk meg a jövő évre tartogatott vágyainkból. Miből lenne jó, ha több lenne, miből legyen kevesebb?

Amíg emlékezünk…

Rövid, ősz haj, szinte fehér, kissé oldalra fésülve. A tekintet a mélyen ülő szempárból az eltelt évek bölcs nyugalmát sugallja. Az arcon a megélt férfikor harcainak, mosolyainak és keserűségeinek a térképe vésődött a bőrbe. Az ajkak a még mindig eleven érzékenységet rejtik a bajusz szigorú védőpáncélja mögött. Biztonság, melegség, védelem – ami eszembe jut erről az idős férfiarcról.

Szavak a barlangban

Az árnyak tapinthatatlan függönyként lengenek az erdő fái közt. A bokrok mint lopakodó kíváncsiskodók, körbeguggolják a barlang bejáratát. A benti sötétben néha rebbenő fények pillognak. Olyan viselős csend van. Nem terhes, hanem áldott állapotú, amibe bármi beleszülethet, bármelyik pillanatban.

Tájba illő rönkház a varsági tanyavilágban

Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.