Száz évnek kellett eltelnie, hogy a személyes adatok elérhetővé, kutathatóvá váljanak. Így amikor a járványhelyzetből adódó kijárási korlátozás miatt hirtelen otthon ragadtunk, kihasználtuk a ránk szakadt szabad időt és utazgattunk a múltban.
Először a hajójegyek kerültek elő az internet bugyraiból. Nem egykönnyen, hiszen a magyar nevek és származási helyek gyakran hibásan kerültek be a hivatalos nyilvántartásokba, de
ott áll a hajójegyen, hogy a homoródszentpáli Gábor Dénes 23 évesen, 1903-ban érkezik Amerikába a Blucher nevű gőzhajóval.
A hajó Hamburgból indult, a német nyelvű, kézzel írott hajónaplóból az is kiolvasható, hogy kikkel utazott. Azt viszont már a 83 éves „unoka” (férjem édesapja) meséli, hogy nagyapja nem jókedvében vágott neki a nagy útnak.
„Odahaza se jó, igen sok az adó,Rabló, végrehajtó, csendőr, szolgabíró” (Hobó)
Apja ugyanis elkártyázta a földeket, a vagyont, az ifjú Dénesnek pedig feltett szándéka volt, hogy visszaszerzi azt. Négy évet töltött Chicagóban, szenet lapátolt, majd autóalkatrész-gyárban dolgozott, és neki sikerült az, ami sok sorstársának nem: félre tudta tenni a pénzét, és hazatérését követően valóban visszavásárolta a földeket.
Még Amerikában való tartózkodása idején öccse, Lőrinc is kivándorolt. Ő Brémából indult 17 évesen, és az Újvilágban alapított családot egy szintén kivándorolt, máréfalvi lánnyal.
A népszámlálási jegyzőkönyvekből kiderült családi állapota, gyermekei száma, merre és hol dolgozott, még az is, hogy mennyit keresett. Az Ancestry és Family Search családfakutató oldalak segítségével pedig még több adatbázis vált hozzáférhetővé. Innen tudtuk meg, hogy Lőrinc nem szándékozott visszatérni hazájába, lemondott osztrák-magyar állampolgárságáról, s kiemelten Ferenc József császár iránti hűségéről.
Időközben, már Dénes hazatérte után, hajóra száll a 16 éves András testvérük is. Hajójegyén 14 évet ír, nem derült ki, miért. Ő már Fiuméból utazik, a nagy háború kitörése előtt pár hónappal.
Ekkorra már a császári hatóságok is belátták, hogy nem tudják megállítani a kivándorlást, így inkább saját maguk szervezték meg azt.
András, kiskorúként Lőrinc családjával élt, nevük hamarosan Lawrence-re és Andrew-ra változott a hivatalos iratokban. Pár év múlva Illinois államban együtt farmot vettek, lovakat, tehenet, disznót tartottak. Hogy ezt honnan tudjuk? Egy bírósági jegyzőkönyvből, ahol tételesen fel van sorolva minden, leltári tárgyként. Hogy miért került sor jogi lépésekre? Sajnos azért, mert András 20 évesen megbetegedett, kórházba került, majd – vélhetően – spanyolnáthában meghalt. Ez az információ nem szerepel a jegyzőkönyvben, de a járványkórház neve, ahol kezelték és meghalt, igen. Kezelésének költségei sokra rúgtak, testvére, Lőrinc, meg kellett váljon a közös farmtól és a közös álomtól, hogy törleszteni tudjon.
„Az idegen földön, olyan beteg vagyok,Szomszédim házáig alig elámbolygok.Szomszédim azt mondják, talán meg is halok,Én is azt gondolom, meg sem is maradok” (Hobó).
Lőrinc végül talpra állt anyagilag, leszármazottai ma is azon a környéken élnek, ahová ő letelepedett. Fia, Lawrence Jr. bowling bajnok lett, az ő iskolai tablóját is láthattuk a világhálón. Unokája ma is él, a napokban kaptuk meg az email címét. Dédunokája családját már hamarabb elértük a közösségi média segítségével.
Nem fért a fejükbe, hogy lehet az, hogy a dédnagyapa Magyarországról vándorolt ki, a család nagy része mégis Romániában él. Nem hallottak Trianonról.
A ma is élő családtagok közül a legérdeklődőbb Deborah, aki örökbefogadás útján került a családba. Ő is kereste magyar felmenőit, de nem találta, mert Magyarországon kereste. Viszonylag egyszerűen meg lehetett találni neki a családfakutató oldalak segítségével azt a sírkövet, amely Szatmár környékéről elszármazott dédnagyapjáé volt. A dédpapa még kivitte a feleségét és gyermekeit is Erdélyből, majd úgy eltűnt, hogy senki sem hallott többé róla. Egészen mostanáig.
De vissza Gábor Déneshez. Néhány évig volt szerencséje itthon, fiatal férjként és családapaként a boldog békeidőkhöz. Utána
átvészelt két háborút, majd azt is meg kellett érnie, hogy az Amerikában szerzett pénzből visszavásárolt földjeit államosították.
A földek azóta újra a család tulajdonába kerültek, a történelem kereke forog tovább, mi pedig nemcsak a korlátozásokra fogunk emlékezni a járványhelyzetből, hanem az izgalomra és eufóriára, amit az egymás után előkerülő adatok kapcsán éltünk át, valamint a lehetőségre is, hogy néhány családi történettel gazdagabbak lehetünk.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
