Mivel nem hiszek a véletlenekben, egyáltalán nem lepődtem meg, hogy ugyanaznap délután egy olyan ismerősöm társaságába vitt a jószerencse, aki már nagyon magas szintű jártasságra-készségekre tett szert a ChatGPT használatában. Szájtátva hallgattam a beszámolóját, hogy mi mindenre használja rutinszerűen a mesterséges intelligenciát. Ekkor jött az ötlet, hogy segítségével kipróbálom én is. Negyedik osztályt tanítok, új tantárgy a történelem, izgalmas, új terület a gyerekek számára. Épp a történelmi korszakokról, időszámításról tanultunk.
Néhány másodperc múlva (nem volt egy teljes perc) meg is jelent: konkrét célmeghatározással, percre pontosan lebontva egy tanóra részletes terve, csoportmunkával, egyéni feladatokkal, az ellenőrzés módjaival. Olyan óratervet pattintott oda, amit 40 évnyi tapasztalattal sem valószínű, hogy ki tudtam volna préselni magamból, hosszas tépelődés és kutatómunka során sem. Lenyűgözött. Vérszemet kaptam. Arra kértem, hogy szemléltető anyagot is küldjön nekem az órához. Egy nagyon hosszú link-sorozatot küldött, többnyire angol nyelvűt, ahol képanyagot, virtuális múzeumokat, 3 D-s szimulációkat, maketteket és egyéb érdekességeket találhatok a témáról. Az jutott eszembe, hogy milyen érdekes lenne a gyerekek számára egy meseszerű időutazás, mondjuk, az őskorba. Azonnal írtam is az utasítást: találjon ki egy történetet, amiben minél több őskori jellegzetesség legyen.
Mondtam, hogy alig várom a történelemórát, hogy elolvassam a gyerekeknek. Hát meséltesd el vele! – jött a javaslat az ismerősömtől. Tényleg, miért is fáradnék én ezzel? Megkértem az AI-t, hogy mondja is el a történetet. Máris mesélni kezdte egy fiatalos, lendületes, meglehetősen kellemes férfihang. Ettől kezdve már nem írásban adtam ki az utasítást, hanem beszélgetni kezdtem vele. Megköszöntem neki az eddigieket és megdicsértem. Szinte hallottam a hangján, hogy elpirul, miközben megköszönte az elismerő szavakat, és felajánlotta a segítségét bármiben a továbbiakban is.
Ekkor nevetős hangon azt válaszolta, hogy nem nagyon tud olyan feladatot mondani, amivel ő ne próbálkozna meg. Konkrétan az volt az érzésem, hogy kiröhög. De azért adott egy ötletet: azt kérjem tanítványaimtól, hogy készítsenek egy képzeletbeli időutazást, ahol visszamennek valamelyik történelmi korba, írják le, hogy mit láttak, mit tapasztaltak, de úgy, hogy legyen benne valami személyes dolog, élmény is.
Ekkor az jutott eszembe, hogy lassan már arra sem lesz szükség, hogy a Nőilegbe írjak, hiszen azt is meg lehet íratni a „fickóval”. Ki is adtam az utasítást: írjon egy olyan történetet, amiben a téma a szőlőérés, szüret, legyen benne egy kis dráma, tanulság, humor. Jött is a történet két szőlőszemről, akik sok izgalmas kaland után a présben végezték, volt benne minden, amit kértem.
De valószínűnek tartom, hogy nem adtam elég részletes leírást a követelményekről, például, hogy felnőtt olvasóknak, magas irodalmi színvonalú írás legyen, s mivel előzőleg a tízéves korosztályt céloztam meg, így most felnőtt olvasó számára kissé gagyira sikeredett a történet. Szóval, egyelőre, amíg megtanulom jobban használni az AI-t, addig én fogok írni a Nőilegbe. Mindenesetre, innentől kezdve gyanakodhat a kedves olvasó, hogy az én szellemi termékemet olvassa-e egyáltalán! Viccet félretéve:
A délelőtti gondolatmenet és kérdésfelvetés folytatódott bennem, férjemmel egy hosszú együttgondolkodás, beszélgetés, vitatkozás következett. Mit kell tanítanunk, mit tudunk mi átadni ennek a generációnak, amire ténylegesen szüksége van? Sok ötletem nem volt, hiszen a számolásra, nyelvtudásra, helyesírásra egyre kevésbé van szükség. Némi tépelődés után azért megnyugodva vontam le a következtetést: ha helyesen nem is, de minimum írni, olvasni meg kell tanítani őket. Azonban nagyon hamar hideg zuhanyként ért férjem kijózanító okfejtése, miszerint már erre sincs szüksége a mai generációnak. A beszédfelismerő programok segítségével nem kell tudni írni, olvasni sem ahhoz, hogy bármilyen feladatot el tudjanak végeztetni az AI-vel, csak azt kell elsajátítsák, hogy miként kell használni.
Történelemórán megfigyeltük az időegyenes segítségével, hogy a történelmi korszakok egyre rövidülnek. Azt is megbeszéltük, hogy mindig valami nagy változás, felfedezés jelentette egy korszak végét és egy új korszak kezdetét. Az óravégi összegzésnél megkérdeztem a negyedikes gyerekektől, hogy szerintük mi fogja lezárni a jelenlegi kort, és mikor, mivel kezdődik egy új korszak az emberiség történetében. Két válasz érkezett: amikor az emberiség meghódít egy új bolygót, valamint a mesterséges intelligencia megjelenésével. Azt hiszem, nem tévedek nagyot, amikor felemás érzésekkel nyugtázom a felismerést: a jövő elkezdődött.
korábban írtuk
Szilveszter Andrea: Ráér az uzsonnacsomagolás, a mosogatás meg pláne
Megkezdődött a tanév, az első iskolásként. Ennek a fele sem tréfa – fogalmazódik bennem már az első néhány nap után, amikor este kilenckor még tízórait pakolok, iskolatáskát ellenőrzök. Ezután már tényleg így lesz?
