A kicsike ezt kérdezi: Mi lett volna, ha Mózest a krokodil megette volna? Az osztály zsivajszintje emelkedik.
Vannak olyan vasárnapjaim, amikor az az érzés kerít hatalmába, hogy a krokodil valószínűleg megette Mózest, ezért Mózes ki se tudta szabadítani a népét a szolgaságból, nem is vezette őket negyven évig a pusztában, nem is adta át a népnek a Tízparancsolatot, nem is írta le soha senki az ő történetét, nincs is Biblia, és nincs is kereszténység, hisz
De a vallásóra egy hétköznap volt, amikor egy alig nyolcéves kisgyermektől megint egy életre szóló tanítást kaptam. Gyermekeink azt várják tőlünk, hogy őszinték legyünk, kedvesek és őszinték. Gyermekeinknek nem teszünk jót, ha csak és egyfolytában dicsérjük őket.
Miért nem akarod, hogy megdicsérjelek? – kérdeztem. Mindenki csak dicsér, de látom, hogy nem jó, pap néni nem látja? – jött a válasz. Én azt látom, hogy nekifogtál szépen rajzolni, aztán meguntad. Kinéztél az ablakon, láttad a gólyákat, láttad a traktort, a kamionokat és az iskolabuszt, aztán lecsaptad a ceruzát, és elsőnek rohantál hozzám. Untad. De nem akarlak szidni, mert nekem is vannak olyan óráim, amikor mindent unok.
Saját gyermekeim időnként a szememre vetették, hogy hosszú mondatokat ragasztottam egymás mellé akkor, amikor elégséges vagy elégtelen minősítéssel állítottak haza, de ijesztően kevés szótagot ejtettem ki, amikor kitűnő, jeles minősítést szereztek. Ha ők így érezték, valószínűleg így is volt. Nem dicsértem túl a gyermekeimet.
Akkor is, ha dicséretre méltó módon élnek, akkor is, ha valaki más elmarasztalja őket. Dicsérni kell, dicsérni kell a gyermeket, minden népszerű szakember ezt hajtogatja, így motiváljuk őket, és ezzel legtöbb esetben egyet is tudok érteni. De meg kell találjuk az egyensúlyt a dicséret és az őszinteség között.
Sokszor azt érzem, hogy csak Isten nagy kegyelme, az a köznapi nyelven isteni sugallatnak nevezett valóság tud rávezetni arra, hogy miképpen lehet rombolás nélkül őszintének lenni, hízelgés és félrevezetés nélkül dicséretet mondani. Ne dicsérjen! Visszhangzik fülemben a rövid utasítás.
Mégiscsak nagy öröm, hogy Mózest annak idején nem ette meg a nílusi krokodil, így taníthatjuk és betarthatjuk a Tízparancsolatot, lapozhatjuk a Bibliát, és erősíthetjük a hitünket, ilyen gyermekien őszinte beszólásokkal!
korábban írtuk
Villáminterjú Visky Annával: Emelt fővel próbálok élni, aztán elbukok, felállok
Kommunikációs szakember és háromlányos édesanya, aki saját bevallása szerint olvasni szeret, aludni és Isten országát építeni. „Mint az égő csipkebokor” – vallja Kossuth-díjas író édesapjával, Visky Andrással egyetértésben saját temperamentumáról.
