Egyre többször és erősebben dobolt a vér a halántékomban. Vad külső és belső erők feszültek egymásnak. S én ott álltam középen, mint egy bokszzsák. Ha nem húztam elég gyorsan le a fejemet, akkor hol innen, hol onnan kaptam a pofonokat. Márpedig szinte soha nem voltam elég gyors. Több évvel ezelőtt már a sofőrvizsgán is kiderült, hogy kicsit lassúak a reflexeim. Nem kéne megvárni a KO-t! Túlélni, kibírni, megmaradni bármi áron! – dübörgött bennem az ütő.
Örkénytől tudtam, hogy tojásnak és homokszemnek lenni sem kifizetődő. Meglehetős macera. Hiába, hogy olyan híresen szép, szimbolikus jelentéssel bírnak! Ugye, ugye, hogy a hírnév nem boldogít?! A kevesebb több elve alapján, valami nagyon egyszerű, hétköznapi dolgot kerestem, ami körül nincs semmi felhajtás, csinnadratta.
Hosszú vívódás után végre kipattant a mentő ötlet a fejemből. Megvan! Fehér folt leszek egy fekete macska farkán. Kényelmes pozíció, nem is nagyon stresszes. Igaz, hogy nem túl nagy kihívás, de jobb híján…
Azonban nagyon gyorsan rá kellett jönnöm, hogy ez sem nekem való. Először is túl közel voltam a cica végbélnyílásához, ennek minden áldatlan következményével. A kifele áramló légnemű és szilárd anyagok egész nap a kedélyemet borzolták, hamar rájöttem, hogy ismét nem a megfelelő helyen vagyok. Másodszor
A fekete farokból kilógva, mint egy felkiáltójel, igen feltűnő jelenség voltam, azonnal magamra vontam a szomszéd félszemű kutyájának is a figyelmét. Vérben forgó szemekkel (bocsánat: szemmel) gyakorlatilag lerohant, és állkapcsát félelmetesen csattogtatva, durván rám harapott. Eredeti színemet tekintve, elfehéredni jobban már nem tudtam, de azt az ijedtséget, amit kiálltam, még a legrosszabb ellenségemnek sem kívánom. (Mert ugyebár, egy fehér foltnak is lehetnek ellenségei, ha még oly hihetetlennek is tűnik. Kinek nincsenek manapság?) Alig éltem túl! Szerencsére, a cirmos ösztönösen mentette az irháját, vele együtt engem is.
Az se túl megerőltető, talán nem jár nagyon sok kockázattal. Kezdetben életszemléletem ismételgettem magamban vidáman, hogy tudniillik, akinek nem inge, ne vegyen magára. De pechemre, pont egy olyan pasi öltötte fel az inget, vele együtt engem, akin semmi keresnivalója nem lett volna a fehér ingnek. Mert van ilyen, higgyétek el, tapasztalatból mondom! És ismét csalódnom kellett. Már az első nap végére teljesen kimerültem. Egész nap piszkált a pasas! Egy perc nyugtom nem volt: öltözés, vetkőzés, túl hideg volt, túl meleg, szorította a gallér, szűk volt az ing, (mondjuk, ezen nem csodálkoztam), folyton ki-be tologatott a gomblyuknak nevezett nyíláson. Délutánra már teljesen lehorzsolódott rólam a patina. Aztán este a szeretője egy titkos légyotton úgy tépte le az inget róla, hogy én messze repülve nagyot koppantam a parkettán. Konkrétan életveszélyben voltam, alig tudtam magam összeszedni. És akkor még nem beszéltem arról, hogy mit kellett kiállnom, amikor a bájos asszonyka visszavarrt. Mi szurkálás, szorongatás, gyötrelem várt rám!
Mivel manapság többnyire a számítógép billentyűzetét püfölik, nem lesz sok dolgom, a túl nagy felelősség terhe sem fog nyomasztani. Mert ugye, az ember, ha csak ceruza, nincs olyan nagy nyomás alatt, mint például egy toll, akinek folyton alá kell írogatni különböző fontos dokumentumokat, és ugye soha nem tudhatja, hogy épp mit ír alá. Egy iskolás fiúcska tulajdona lettem. Szerintem sejtitek már, hogy ez sem volt jó döntés. Amúgy aranyos, édes kis gazdám volt, csak sajnos nagyon rendetlen a drágám, így hát állandóan hányódtam a lakás valamelyik szegletében, összekeveredve más illetéktelenekkel. A hegyem többnyire kitörve, a végemet pedig rongyosra rágta szegény gyerek. Tudjátok, igen nagy stressz neki az iskola, túlterhelt, szorongó. Csoda, hogy nem harapott ketté! Szóval, bár szerettem a kis fickót, most sem voltam boldog.
Nagy szükség van rám, gondoltam, megbecsülés, hála jár majd nekem, lehet, hogy imába is foglalják a nevem. Azonban ismét csalódnom kellett. Először is, a vízhálózat a városban olyan avítt, ócska, rozsdás, hogy komoly erőfeszítésembe került, hogy tisztává váljak. Többszöri fájdalmas szűrődés, folyamatos ülepedés és más jelentős erőfeszítések árán sikerült valahogy megtisztulnom, azonban a szomszéd Géza, a vízszerelő hathatós segítsége nélkül ez nem is ment volna egyedül (ő cserélte ki a rozsdás vízvezetéket). Még szerencse, hogy jó szakemberek vannak a városban, akikre mindig lehet számítani! De nem sokáig lubickolhattam az üde tisztaság felemelő érzésében,
Folyamatosan lökdösnek jobbról, taszigálnak balról, állandóan próbálnak bemocskolni, nem kellek úgy istenigazából senkinek. Eléggé restellem magam, nézzétek el nekem, de most már betelt a pohár. Azt hiszem, kiborulok.
A Született feleségekből ismert Eva Longoria, Lady Gaga vagy Madonna is hiába nyújtózkodnának a konyhámban borospoharakért, a maguk 150 (+-5-6) centijével nem érnék fel a faliszekrény második polcát. És nők milliói még náluk is alacsonyabbak.korábban írtuk
Amikor a sámli jó barát – Alacsony nők hétköznapi „apróságai”
