A megbánás és megbocsátás lelki folyamatát azonban megelőzi egy másik lelki állapot, ami úgyszintén egyetemesen emberi: a veszteség érzése. A tékozló fiú megérzi, hogy mindent, ami kézzel fogható, és mindent ami biztonságot adott neki, elveszített. A hirtelen támadt barátok, szeretők, pajtások az elköltött pénzzel arányosan tűntek el a fiú életéből.
A tékozló fiú rá kellett ébredjen arra, hogy kapcsolatai felszínesek voltak, és csak azért kedvelték őt ideig-óráig, mert ki tudták használni.
Pénze fogytával már hátat fordítottak neki, elhagyták azok az emberek, akikről ő – tévesen – úgy gondolta, hogy barátai, akik szép emberi érzésekkel kötődnek hozzá.
Amikor a vallásórán megkérdeztem a kisdiákoktól, hogy nektek volt-e ehhez hasonló esetetek, hogy valaki csak azért barátkozott veletek, mert valamit meg akart szerezni tőletek, arra vártam, hogy paradicsomi béke képeit fogom hallani tőlük, hisz még olyan kicsik. Ki bántana egy hétéves, vagy akár egy tízéves kisdiákot? Azonban percek alatt világossá lett, hogy
már ebben a korban szinte nap mint nap megvalósul az érdek szerinti barátkozás, és a legtöbb kisgyermek már ebben a korban megismeri a veszteség magányát.
Csak azért volt kedves hozzám, hogy odaadjam neki az új tollamat!
Csak azért jött át hozzánk, hogy játsszon az új labdámmal!
Csak azért jött el szánkózni velem, hogy mehessen a szánkómmal!
Jaj, Istenem, csapta össze a tenyerét az egyik kisdiák: még a saját testvérem is csinált velem ilyet! Csak azért játszott velem, hogy elvehesse a hangfalamat!
Fel tudod-e ismerni azt az embert, aki szándékosan ki akar használni téged? Hogyan véded meg magad?
Hányszor tudsz hinni abban az emberben, aki már oly sokszor bizonyította, hogy csak azért van veled, mert hasznot húz belőled?
Boncolgattuk a nehezebbnél nehezebb kérdéseket, közben többször eljátszottuk a példázatnak ezt a részét, az álmosollyal közeledő embert, aki mézesmázosan szólítja meg a tékozló fiút: barátom! Aztán ahogy a pénz elfogy, ő is elpárolog. Eljátszottuk a csalfa szeretőt, több változatban is. A tékozló fiút alakító kisgyermek arcára kiült a csalódottság, velejéig átélte a veszteség magányát, aztán így kiáltott fel: veszíteni tudni kell! S indult a helyére. Mondom: hohó, hátra van még a megbánás. Meg kell bánjad, hogy eltékozoltad apád vagyonát, magadba kell szállj, ott a disznók vályúja mellett, s aztán el kell indulj haza, az otthonod felé. Jól van, jól van, végigcsinálom – mondja a kisdiák –, de úgyis veszíteni tudni kell.
A szomszéd barátom is csak addig jött hozzánk, míg neki adtam a játékomat. Még a szüleim is megszidtak, hogy miért adtam neki. De én azt mondtam: legyen neki is.
Megrendültem. Ez a kisdiák ilyen egyszerűen mondja el azt, amit én olyan hosszú prédikációkban kínlódtam végig sokszor, s amit sok bölcs ember valahogy így fogalmazott meg: az az igazán tiéd, amit oda tudsz adni másoknak.
Legyen neki is! Ebben a nagylelkű felajánlásban benne volt a remény, hogy neki úgyis újra meglesz az, ami már egyszer megvolt, és
nem veszteség az, amit úgy adunk oda, hogy nem várjuk, hogy visszakapjuk.
De képzelje, pap néni, egy hét múlva újra átjött hozzám, és azt mondta, hogy jobb velem játszani, mint egyedül. Lehet, a tékozló fiúhoz is visszament legalább egy barát, de már nem találta ott őt.
Ha tehetném, belejavítanék az evangéliumba, kijavítanám a jézusi példázatot. Megtoldanám a tékozló fiú példázatát azzal a passzussal, hogy a sok csalfa barát közül egy visszament a helyre, ahol a tékozló fiú annyit fizetett neki. Visszament, mert rájött, hogy nemcsak a pénzét szerette, hanem igaz barátsággal szerette a fiút is. Beleírnám, hogy soha nem lehet vesztes az, aki jó szívvel, bár tékozlóan, ad.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Gyermeklélek. Bántani.
A Ne bántsátok egymást! felszólítástól már a saját gyermekeimnek is rémálmuk van, annyiszor suttogtam, ordítottam, énekeltem nekik. Nehezen megfogalmazható, de nagyon brutális fájdalom egy anyának azt látni, hogy saját gyermekei bántják egymást. Valószínűleg azért ennyire fájdalmas, mert benne van az önvád is: mit rontottam el, milyen anya voltam, hogy ilyen nagy bajt hoztam a saját gyerekeimre?!
