Édes Gazdának ezen a héten alkotói válsága van. Vagy alkotói szabadsága? Mindegy. A lényeg, hogy mancsba vettem a jutalomfalat-ellátás folytonosságának kérdését, így most én körmölök: Vifi, az udvarhelyi celEb.
Gyakorta kérdezik az emberem, a gazdám a városban, hogy ez AZ a kutya, az internetről? Neeem – ordítom ilyenkor némán belülről: én Vifi vagyok, a hallámfalvi fotelből. Aztán fotóznak is sokszor. Azt hiszik, a masinának mosolygok széles szájjal. Pedig csak arra gondolok olyankor, milyen fincsó lenne egy frissen főtt velős csont.
Egyébként bolond az ember: szalámis kenyeret eszik, ahelyett, hogy kenyeres szalámit enne.
Miért jobb öt egységnyi kenyér egyetlen rész szalámival, mikor minden kutya tudja, hogy öt egységnyi szalámi sokkal táplálóbb egy rész kenyérrel. Vagy anélkül. Furcsállom, hogy nem tudják ezt.
Van egy csomó barátom. Például Elza, a tarkák szépe. Óriás létére minap úgy megijedt egy reklámtáblától, hogy eszeveszettül ugatni kezdte. Ettől meg én ijedtem meg persze. Annyira, hogy még az emberem is ott felejtettem. De a mi kultúránkban a futás nem szégyen. Sőt!
Olykor bajok is vannak. Például múlt héten is. Órákig nem figyelt rám a gazdám, bámulta a nemerjhozzányúlnit. Aztán vendége jött. Én meg jól kikutattam azalatt a hátizsákját. Amikor csak a gondosan felaprított sztanioldarabokat látta a nappali padlóján, még nem volt gond. De aztán eszébe jutott, hogy volt a hátizsákban egy jókora házi sajt is…
Ebek ura, most segíts!
A nagy katasztrófák azonban mindig éjjel vannak. Úgy kettő és négy között. Ötszázlándzsás, gömbec tolvajok jönnek az udvaromra, a tápkészletem próbálják ellopni. S.O.S. S.O.S. S.O.S. – ugatok ilyenkor hajnalig, hogy a veszélyről minden szomszéd értesüljön.
Az emberem mindenkinek azt meséli, remek alvó vagyok, végigalszom az egész éjszakát az ágya mellett. Három évnek kellett eltenie, mire kiderült, hogy kettőnk közül csak ő a jó alvó: egy reggel széttrancsírozott puliszkát talált a seneke alatt. Pedig amikor bemenekítettem a paplan alá, pecsszó, még egyben volt… Aztán olykor hiszti van a kocsikázással is. A szőrös nem szeretné, ha tönkretenném a bőr ülést. Nem tudja, hogy én nem bőrön, hanem szőrön ülésezek?
Nemrég voltunk fodrásznál is. Azt mondják, smasszeres lett a képem. Vagy snauceres. Csak azt nem tudom, ki az a Snaucer? Egyébként van egy pár jó cselem, szívből ajánlom nektek is: akkor zavard leginkább az embered, amikor hússütéssel van elfoglalva! Lehetőleg csald el a kályhától! Ugass, kerestesd a labdát az ágy alatt, kergesd a legyet, méheket, sünt vagy bármit, csak hívd el minél hosszabb időre a konyhából! Mert ha eléggé odaég, tied lesz a vacsi. S ha elég ügyes vagy, még pizzát is rendel a „kárba veszett" pipihusi helyett. Amiből ugyancsak kieheted a részed.
A másik kedvenc heccem: várjátok meg, amíg kisúrolja a kádat, s rögtön, aznap hemperegjetek valami jó büdös, emberi végtermékbe! Mostanában nemigen hecceltem. Várom, hogy kivikszolja végre a fürdőmet…
De tényleg nem értem az embereket: miért csinálnak nagy ügyet minden kicsi sz@rból?
Az esőt nem szeretem. Nem vagyok hajlandó sétÁzni. Sz@rok a tekergésre. No meg a kertbe. Miért nem lehet olyankor bent játszani valamit? Mondjuk, hogy Édes Gazda dobálja a kolbászkarikákat és én elkapom. Remek móka lenne!
Kapcsolódó
És tudjátok, mi a szupererőm? Láthatatlanná tudok válni. Legutóbb is farkasszemet néztünk Sanyival, az Eminescu utcai macsekkel, s pecsszó, nem látott engem. Különben mi lenne a magyarázat arra, hogy nem menekült fejvesztve előlem? Amúgy legutóbb majdnem széttéptem egy medvét. De lehet, hogy csak álmodtam ezt.
Azt sem értem, miért baj, hogy zsepiket lopikálok a zsepeiből, és széttépem. Ha nem aprítom fel, akkor is eldobja… Vagy miért gondolják, hogy megeszem a pizza szélét, amikor ők is mindig otthagyják? És ki mondta, hogy szeretem a maradék rizst, csórén? Miért kellene hálásan rávetnem magam a sárgaság nélküli tükörtojásra? Hát a rántott hús sütéséből maradt liszt-tojás-prézli gyurmára? Én húst akarok hússal, szalonnát kolbásszal, s májkrémes kenyeret kenyér nélkül tálalva. Ti megeszitek egyébként a puliszkát is a csirkepaprikással? Én nem. Mert a jövőre is gondolok: teleültettem a kertet puliszkafával.
Hagyd békén a dughagymákat – üvöltött egész tavasszal a kertben. Pedig én csak dugvajas kenyeret ültettem az ágyásba.
Ha sok a szabadidőm, cipőszelektálással ütöm el a haszontalan órákat. A lábszagú balerinákat kiviszem a kertbe, a gumi lepcsit felpakolom az ágyra, a fordított bőr cipőket megigazítom. Foggal. Mi mással? Olykor imádkozom is hosszan. Le fogja ejteni, le fogja ejteni, le fogja ejteni a falatot – ez a kedvenc részem az imában.
Imádom a halat, de leginkább a szagát szeretem. A múltkor valami ilusi sügért hozott az étteremből nekem. Mennyei volt az illata. Vajban párolódott, murokcsipsz és tejfölös sültpaprika-szósz lengte körbe. Nyálcsorgatva emeltem ki a tálamból, finoman nyaldostam az aranybarna széleit, lelki szemeim előtt egy tiszta hegyi patak csobogott.
Óvatosan letettem a padlóra, illatoltam ráérősen, aztán mikor már tényleg nem bírtam tovább a kísértést, az összes szőrszálammal belefetrengtem a sügérfilébe. Hogy jó sokáig élvezhessük az ünnepi halszagot.
Egyvalamit szögezzünk le, így a vége előtt: megeshet, hogy elcsenem a paradicsomkötöző gomolyagot, mert úgy gurul, mint a labda. Megtörténik, hogy kölcsönveszem az olívaolajas permetezőt, mert egészséges és finom. De kocsikulcsok elrejtésével pecsszó, nem szórakozom. Az a ti trehányságotok.
Ha láttok „Világ legelkényeztetettebb kutyája" versenyt, lécci, szóljatok! A szőrös szerint tuti, én nyerem. Ja, és ugyanitt labdadobigálót alkalmazunk azonnali kezdéssel! Jelige: „Ne und le tíz perc után!”
Amúgy meg pecsszó: én is tiltakozom a feketék hátrányos megkülönböztetése ellen.
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak