Kutyafuttában körmölök

Az emberem mindenkinek azt meséli, remek alvó vagyok, végigalszom az egész éjszakát az ágya mellett. Három évnek kellett eltenie, mire kiderült, hogy kettőnk közül csak ő a jó alvó: egy reggel széttrancsírozott puliszkát talált a seneke alatt. Pedig amikor bemenekítettem a paplan alá, pecsszó, még egyben volt… Aztán olykor hiszti van a kocsikázással is. A szőrös nem szeretné, ha tönkretenném a bőr ülést. Nem tudja, hogy én nem bőrön, hanem szőrön ülésezek?

Nemrég voltunk fodrásznál is. Azt mondják, smasszeres lett a képem. Vagy snauceres. Csak azt nem tudom, ki az a Snaucer? Egyébként van egy pár jó cselem, szívből ajánlom nektek is: akkor zavard leginkább az embered, amikor hússütéssel van elfoglalva! Lehetőleg csald el a kályhától! Ugass, kerestesd a labdát az ágy alatt, kergesd a legyet, méheket, sünt vagy bármit, csak hívd el minél hosszabb időre a konyhából! Mert ha eléggé odaég, tied lesz a vacsi. S ha elég ügyes vagy, még pizzát is rendel a „kárba veszett" pipihusi helyett. Amiből ugyancsak kieheted a részed.

A másik kedvenc heccem: várjátok meg, amíg kisúrolja a kádat, s rögtön, aznap hemperegjetek valami jó büdös, emberi végtermékbe! Mostanában nemigen hecceltem. Várom, hogy kivikszolja végre a fürdőmet… 

De tényleg nem értem az embereket: miért csinálnak nagy ügyet minden kicsi sz@rból? 

Az esőt nem szeretem. Nem vagyok hajlandó sétÁzni. Sz@rok a tekergésre. No meg a kertbe. Miért nem lehet olyankor bent játszani valamit? Mondjuk, hogy Édes Gazda dobálja a kolbászkarikákat és én elkapom. Remek móka lenne! 

És tudjátok, mi a szupererőm? Láthatatlanná tudok válni. Legutóbb is farkasszemet néztünk Sanyival, az Eminescu utcai macsekkel, s pecsszó, nem látott engem. Különben mi lenne a magyarázat arra, hogy nem menekült fejvesztve előlem? Amúgy legutóbb majdnem széttéptem egy medvét. De lehet, hogy csak álmodtam ezt.

Azt sem értem, miért baj, hogy zsepiket lopikálok a zsepeiből, és széttépem. Ha nem aprítom fel, akkor is eldobja… Vagy miért gondolják, hogy megeszem a pizza szélét, amikor ők is mindig otthagyják? És ki mondta, hogy szeretem a maradék rizst, csórén? Miért kellene hálásan rávetnem magam a sárgaság nélküli tükörtojásra? Hát a rántott hús sütéséből maradt liszt-tojás-prézli gyurmára? Én húst akarok hússal, szalonnát kolbásszal, s májkrémes kenyeret kenyér nélkül tálalva. Ti megeszitek egyébként a puliszkát is a csirkepaprikással? Én nem. Mert a jövőre is gondolok: teleültettem a kertet puliszkafával. 

Hagyd békén a dughagymákat – üvöltött egész tavasszal a kertben. Pedig én csak dugvajas kenyeret ültettem az ágyásba.

Ha sok a szabadidőm, cipőszelektálással ütöm el a haszontalan órákat. A lábszagú balerinákat kiviszem a kertbe, a gumi lepcsit felpakolom az ágyra, a fordított bőr cipőket megigazítom. Foggal. Mi mással? Olykor imádkozom is hosszan. Le fogja ejteni, le fogja ejteni, le fogja ejteni a falatot – ez a kedvenc részem az imában.

Imádom a halat, de leginkább a szagát szeretem. A múltkor valami ilusi sügért hozott az étteremből nekem. Mennyei volt az illata. Vajban párolódott, murokcsipsz és tejfölös sültpaprika-szósz lengte körbe. Nyálcsorgatva emeltem ki a tálamból, finoman nyaldostam az aranybarna széleit, lelki szemeim előtt egy tiszta hegyi patak csobogott. 

Óvatosan letettem a padlóra, illatoltam ráérősen, aztán mikor már tényleg nem bírtam tovább a kísértést, az összes szőrszálammal belefetrengtem a sügérfilébe. Hogy jó sokáig élvezhessük az ünnepi halszagot.

Egyvalamit szögezzünk le, így a vége előtt: megeshet, hogy elcsenem a paradicsomkötöző gomolyagot, mert úgy gurul, mint a labda. Megtörténik, hogy kölcsönveszem az olívaolajas permetezőt, mert egészséges és finom. De kocsikulcsok elrejtésével pecsszó, nem szórakozom. Az a ti trehányságotok.

Ha láttok „Világ legelkényeztetettebb kutyája" versenyt, lécci, szóljatok! A szőrös szerint tuti, én nyerem. Ja, és ugyanitt labdadobigálót alkalmazunk azonnali kezdéssel! Jelige: „Ne und le tíz perc után!” 

Amúgy meg pecsszó: én is tiltakozom a feketék hátrányos megkülönböztetése ellen.

Fotó: Angyalosi Bea