Annak ellenére, hogy az év folyamán is érdeklődtek a diákok, mi a véleményem, érdemes-e pszichológiára menni, van-e jövője, még én sem gondoltam volna, hogy ennyire népszerű lett ez a szak körükben. Csodálkozom még mindig, közben azon is dolgozik az analizáló agyam, hogy miről is szól ez a népszerűség valójában, mit jelez társadalmi szinten, mert a számok nagyok. Nem folytattam kutatást e témában, csak meglátásaimat, tapasztalataimat foglalom össze, mint a pályán több mint két évtizede dolgozó pszichológus.
Szólhat ez a nagy érdeklődés a társadalomban már tapasztalható pszichológiai ismeretek iránti fokozott érdeklődésről.
Megnőtt a kereslet a pszichológiai témájú könyvek, előadások, személyiségfejlesztő tréningek, terápiák, csoportok iránt. Ennek örülni tudok, azért, mert úgy tűnik, meghaladtuk azt a régi, téves berögződést, hogy a lelki dolgok semmiségek, nem kell velük foglalkozni, kinövi-elmúlik-nyafogás. Minél több pszichoedukáció történik, annál tudatosabb lehet a mai ember, hogy nemcsak teste van, hanem lelke is, jó lenne ismerni a működését, ápolni, gondozni azt, krízisben hatékony módszereket, segítséget igénybe venni. Komolyan venni.
Covid-, háború-közelben élő generáció érdeklődése is ez.
A másik igen fontos szempont. Ők voltak azok, akiket a Covid és a megszorító intézkedések, a világszintű káosz személyiségfejlődésük egyik legsebezhetőbb időszakában kapott el: serdülőkorban. Belső viharok, bizonytalanság belül, káosz, félelem, általános bizonytalanság kint, a világban. Statisztikák jelezték, hogy négyszeresére nőtt körükben a szorongásos betegségek, depresszió aránya. Ezt érezték, ezt látták, sokan magukban és a környezetükben.
Lehet, hogy az érdeklődés ennek is szól: szeretném érteni, mi történik bennem, szeretnék segíteni, magamon, másokon.
Jól meg lehet élni belőle - gondolhatták sokan, lesz kliens elég, ha már ennyire romlott a társadalom lelki egészsége. Amikor ezt említik fő érvként a pályaválasztási beszélgetésen résztvevők, akkor ez, bevallom, egyáltalán nem tetszik nekem. A gazdasági haszon fő érvként ennek a szaknak a választásában káros és abszolút tévút. Mert ehhez a szakmához ennél több kell: belső, erős, szenvedélyes motiváció.
Ha a segítő szakmát választja, akkor ez egy hivatás, nem egy munkahely.
Azt csak később tudja meg - lehet, csak az egyetem befejezése után -, hogy erre még az alkalmasság is fontos szempont. Mert nem mindenki alkalmas, aki bejut és elvégzi az egyetemet.
A mesterséges intelligencia térhódítása is sok szakmát veszélyeztet a jövőben. Egy robot is tud rengeteg jó módszert, technikát ajánlani, biztos vagyok benne. De a terápiákon, segítő beszélgetéseken tapasztalható emberi, mély, intenzív ráfigyelést, őszinte, személyes kapcsolódást, a segítő kapcsolatot csak emberrel lehet megélni. Ebből a szempontból, gondolom én,
nem lehet a pszichológust helyettesíteni.
A teljesség igénye nélkül így próbáltam magamnak értelmezni ezt az idei jelenséget, de biztos, van sok más személyes ok is a választások mögött.
Mint egy régebbi motoros a pályán, engedjétek meg, hogy pár jó tanácsot adjak nektek, leendő új kollégák, amiket már elmondtam a diákjaimnak is. Én örültem volna, ha annak idején egy tapasztalt szakmabéli valami hasonlókkal bocsát utamra.
- Ha tényleg szereted és érdekel mélyen az emberi lélek működése, annyira, hogy szabadidődben is rengeteget olvasol erről, érteni, tudni akarsz még többet erről, akkor tudd, hogy hatalmas és csodálatos birodalom kapui nyílnak meg előtted. Mert
az emberi léleknél csodálatosabb kevés van.
Nincs, pontosabban. Szeretned kell, hogy azokat a témáit is megtanuld majd az egyetemen, amelyek kevésbé érdekelnek.
- Örülnék még jobban, ha felvételi vizsgával kerülnél be. Egy kemény felvételi vizsgával. Amihez nem elég az érettségi átlag, nem elég az egyéves, tizedikes pszichó, hanem, amit még az érettségire készülés mellett sokat kell tanulni. Ne legyen túl könnyű a bejutás, mert a pálya nehéz, s ezt már a kezdetekkor tudnod kell. Elnyerni így egy helyet, bevallom, hatalmas élmény.
Az egyetemi alapképzés még nem tesz pszichológussá, még akkor sem, ha a titulust joggal használhatod.
Ha az egyetemek komolyan veszik magukat, akkor alapos, átfogó, korszerű elméleti képzést adnak majd, amit keményen szűrve számonkérnek. A gyakorlati részét a szakmának nem ott fogod megtanulni, legjobb esetben is ízelítőt kapsz. De ez az általános, elméleti megalapozottság ad majd neked egy relatív biztonságot akkor, amikor a pályára lépsz. S akkor fogsz rájönni, mennyi mindent nem tudsz.
- Tipp: vidékünkön vannak olyan pszichológusi munkaterületek, ahol telítettség van, gátat lehet rekeszteni lassan, és vannak, ahol nincs-, vagy nagyon kevés a szakember. Súgok: az oktatási intézmények nagyjából le vannak fedve, magánrendeléshez - véleményem szerint - nem elég pár év terápiás képzés, mégha szupervízió is van mellette. Ehhez több száz óra önismeret, szakmai tapasztalat, évek, kellenének, szerintem. Mert
a terápiás munka, kapcsolat több, mint egy kezelési protokoll, módszerek, technikák variációja.
Ezek eszközök, a lényeg nem itt van, hanem a személyiségeden. Szóval, kellene több gyermekpszichológus, sportpszichológus, szexuálterapeuta, pasztorálpszichológus, reklám- és művészetpszichológus. Csak egy párat említettem. Kellene sokkal több klinikai-, egészségpszichológus orvosi rendelőkbe, kórházak minden osztályára, szervezethez, cégekhez, intézményekhez.
- Ha nem is a segítő szakirányt választod majd, hatalmas előnyt jelent a pszichológiai alapképzettség a marketingben, az üzleti világban, kommunikáció és közkapcsolatok területén, bármilyen emberekkel kapcsolatos munkakörben, trénerként, bármilyen témában.
Mélyebben látsz, tágabb összefüggésekben.
Miniszter is lehetsz, volt rá példa.
- Kívánom neked, hogy szeresd, nagyon! Tarts ki, tanulj, olvass sokat, abból, ami jobban érdekel! Vegyél igénybe minél több szakmai gyakorlatozási lehetőséget! Legyen mentorod, szupervizorod! Személyes témáid átdolgozására vegyél igénybe egyéni- vagy csoportterápiát! Légy igényes magadhoz, mélyedj- és ismerd meg magad, mert az összes ismeret mellett, amit majd tanítanak, a te személyiséged lesz a leghatékonyabb munkaeszközöd.
Örülök, hogy lesztek!
Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Mikor pályát választ az ember – Így lettem én tanár
Szakmai önismeret órán a tanítóképzős hallgatókkal mindig szóba kerül, hogy hogyan választották a hivatásukat, mikor döntötték el, hogy pedagógusok lesznek, volt-e példaképük, a környezetük örült-e ennek a döntésnek, volt-e olyan, aki le akarta őket beszélni. Ilyenkor önkéntelenül eszembe jutnak a saját emlékeim is. Mióta az eszemet tudom, pedagógus akartam lenni. Emlékszem, amint megtanultam írni és olvasni, azt játszottam, hogy tudatosan rosszul leírt szövegeimet pirossal javítottam.
