Jaj, igen, kapcsoljuk fel a villanyt. Igen, így már láthatóbb. Kell a szemüveg. Hát igen. Most már elég jól kivehető a hajdan ragyogó szemek mostani homályossága. A rugalmas bőr petyhüdtsége. És azok az irgalmatlanul óriás szőrszálak a lehető legszembetűnőbb pontjain a roskadó arcnak.
Az ágytól a szekrényig három lépés. De minek nekem szekrény? Úgysem veszek fel más ruhát, mint amiben az ágyban vagyok.
Az ágytól a tévéig négy és fél lépés. A fene essen ebbe a szőnyegbe, csak azért van, hogy megbotoljak benne.
Egy lépést sem kell tenni az orvosságokig. Ott hivalkodnak az ágy melletti kis asztalon. Reggel hét, ebéd után nyolc, estére hat. Csak hat. A reggeli orvosságok között van a vízhajtó. Meg sem lehet számolni, hogy hányszor kell tőle vizelni. Bele lehet fáradni.
Négykézláb. Vajon ezen a mostani visszaúton is a járást a mászás követi? Mit szólna a szomszédasszony, ha meglátna négykézláb a földön araszolni? Pedig csak ugyanazt az utat járnám be, mint magatehetetlen csecsemő koromtól ficánkoló gyermekkoromig.
Bevizelni vagy nem? Ez lett itt a kérdés. Jó lett volna gyakorolni. Annyira gyatrán megy a pelenkába vizelés, mintha japán nyelvet kellene tanulni.
Alaktalan pizsamában izzad alaktalanná vált testem. De a lelkem, ez a meg nem fogható, le nem írható létezés, mint madár a fészek körül, repked. Olykor nyílként száll az álmok magas ege felé, máskor kőként hull az emlékek mély kútjába.
Anyám öleléséhez egyetlen lépés sem kellett. Mindig ott volt. Apám öleléséhez két lépés volt az út. Az iskoláig százhetven lépést kellett megtenni. A buszmegállóig is ugyanannyit. A városi iskola a buszmegállótól majdnem kilencszáz lépés volt. Sokszor éppen csak elértem. Az első csókért tíz lépést kellett mennem, a bálterem bejáratától az első bokorig. Az első udvarlót kikísérni húsz lépésnyi volt. A lábam alig érte a földet. Az első munkahely háromszáz lépésnyire volt a megállótól, és az első zaklatás csupán öt lépésre a munkapadtól. A mester volt. Úgy gondolta, hogy nem csak a munkám kell ellenőrizze, hanem a melltartómat is. És az alsómat. Az első fizetés napján négyszáznyolcvan lépés volt a cukrászda. Nehezen tudtam dönteni rigójancsi és a franciakrémes között. Tőle harminc lépésnyire a cipősbolt. A régóta áhított fekete, magas sarkú lakkcipő otthona.
Az első szülés után alig tizenöt lépés volt a kórházi mosdó, ordítanom kellett a fájdalomtól minden apró mozdulásnál.
Az első pofontól három lépés volt az ajtó, a kilincset lenyomtam, és azt mondtam, ez többé soha nem fog előfordulni, mert én elmegyek. De nem tudtam elmenni. Nekizuhant az ajtónak, és magát kezdte pofozni, saját magát ütötte, míg vér nem jött ki a szája szélén. Bocsáss meg, bocsáss meg.
Amíg a régi házat feljavítottuk, kilométerek százait tapostuk az udvaron.
Az első unokám látásához nagyon sok lépés vezetett. Külföld. Nagyon kint, nagyon messze, nagyon érthetetlen.
Az utolsó templomba menetel mintha több lépés lett volna, egyre apróbbakat kellett lépnem. Fura. Ugyanaz történt velem az utolsó boltba menésnél. Aztán az utolsó szomszédasszony látogatásnál. Aztán az utolsó kapu előtti kiülésnél. Minden valamikori lépésem legalább kettőre oszlott, ha nem háromra.
Az a valami, amit léleknek neveznek, meghökkentő lépéssorozatokat ír le pillanatok alatt. Egyik pillanatban kislányként ugrálok a kikövezett udvaron, aztán nagylányként táncolok fergeteges ritmusban, majd anyafarkasként rontok a gyermekem után, aztán kiráncigálom a férjem az ágyból, ki a patakra, hogy fürödjünk a nyári kánikulában.
És minden halottam, mint parányi fecskék a villanydróton, rászállnak teher nélküli vállamra. Rózsák, violák, liliomok, harmatos orgonák és gyöngyvirágok sora között lépegetek az örök fényesség felé, melyben nincsen kezdet és vég, csak örök indulás és örök megérkezés.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az asztaltól az ablakig négy lépés. Kint ragyogó napsütés.
korábban írtuk
Székely Kinga Réka: Állatmesék. Macskalakoma.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
