Eszembe jut egy másik diáklány, aki egyszer lefeküdt a pszichológia szoba szőnyegére, és amikor lejárt az óra, nem akart onnan felkelni: „Zárjon be! Nem akarok hazamenni! Elegem van a cirkuszból, apám részeg képéből, anyám legújabb szerelmi kalandjaiból. Zárjon be! Kérem! Nem nyúlok semmihez. Reggel innen bemegyek az osztályba, mintha otthonról jöttem volna.”
A gyermekek többsége nem fejezi ki nyíltan a szülők fele megélt negatív érzelmeit. Ezek az érzelmek sokszor nem is tudatosak, hiszen
a gyermekek végtelenül lojálisak a szüleikhez, családjukhoz. Szívszorító látni, hogyan mentegetik őket:
„Apukám szerencsére már nem iszik – meséli a kiskamasz – csak esténként egy-egy sört, vagy ha vendégek jönnek, akkor pálinkát. De olyankor mindenki iszik, nem igaz? Ha meg is részegedik, csak a szája jár… olyankor mond mindenfélét, de mi már tudjuk édesanyámmal, hogy olyankor jobb, ha nem vitatkozunk. Nem volt mostanában verekedés… csak engem pofozott fel, de én meg is érdemeltem, nem tanultam, majdnem meg is buktam.”
A vakáció közeledtével azonban sok gyerek szorong, mert kiszámíthatatlanná válik az élete.
Iskolaidőben legalább viszonylag biztonságban érezhette magát, három hónapon át azonban nem lesz mellette a tanító néni, az oszi és a legkedvesebb barát.
Az évek során hallottam gyermekeket aggódni amiatt, hogy nem lesz otthon étel, még sulis kifli se. Hogy apa megint munkanélküli, emiatt egyre idegesebb. Hogy a szülők szerint táborról táborra kell vándorolni, de a gyermek nem érzi jól magát idegenek közt. Hogy idén sem lesz nyaralás, pedig megígérték. Hogy nem engedik el a vágyott kirándulásra, mert nem volt a díjazottak közt a bizonyítvány osztásnál. Hogy
apához kell menni több hétre, de apa nem is szokott vele törődni. Hogy apa megígérte, hogy elviszi a nyáron, de biztos ezen a nyáron sem ér rá.
Hogy anya külföldön dolgozik, apa pedig nincs itthon estig, egész nap egyedül lenni félelmetes. Hogy a kamasznak egész napra megszabják, mit tegyen, minden lépéséről be kell számolnia. Hogy minden héten strandra kell menni, de ő nem szeret fürdőruhában mutatkozni, mindig retteg, ha ismerősökkel találkozik, mert általában gúnyolódás tárgya lesz. Hogy mama beteg, ő szívesen lenne mellette, de nem engedik még látni se, mert az nem gyermeknek való.
A sort a végtelenségig lehetne folytatni,
és tulajdonképpen mindenik helyzet arról szól, hogy a felnőttek nem veszik figyelembe a gyermek alapvető szükségleteit, rosszabb esetben elhanyagolják, vagy egyenesen veszélyeztetik őt. Van, amikor a szülő nem ismeri eléggé a gyermekét, van, amikor annyira el van foglalva a saját gondjaival, hogy nem tud a gyermek igényeire figyelni.
Kívülállóként annyit tehetünk, hogy szolidárisan viszonyulunk ezekhez a gyermekekhez.
Lehet, hogy egy jó szó kell, lehet, hogy egy tányér leves, vagy hogy áthívjuk magunkhoz – a szülők tudtával, természetesen – játszani, az egész nap egyedül lévő gyermeket.
Tulajdonképpen a felnőtteknek is erre van szükségük. Ha meghallgatjuk a szomszédot, ismerőst, gyermekünk osztálytársának anyukáját, lehet, hogy körvonalazódik, miben segíthetünk.
Ha nem is teljesen felhőtlenül, de hátha mégis örülhetne a vakációnak minden gyerek!
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Mi történt veled? Mire van szükséged?
Becsöngettek. Újra benépesültek az iskolák és az óvodák. A szülők kicsit hátradőlhetnek, a délelőtti órákra a pedagógusok veszik át a nebulók nevelésének megtisztelő, ám korántsem könnyű feladatát. Ahogy telnek a hetek, nemcsak a sikerek és az örömök sokasodnak, hanem a kudarcok és nehézségek is. Verekedik, csúnyán beszél, nem akar tanulni, nem figyel, nem akar iskolába menni, bántja magát – a végtelenségig lehetne sorolni a panaszokat. Ahhoz, hogy mi felnőttek megfelelő segítséget nyújthassunk, meg kell
