– Hogyan indul a reggeled?
– Ahogyan minden reggeli rádiósnak: gyorsan. Mire magamhoz térek, már gombokat nyomogatok, kapcsolókat és kapcsolódásokat keresek a lassan ható kincstári kávé erejével. Az ezt megelőző közel fél órás ingázó út az évek alatt reggeli torna, hajnali zenés meditáció és beszédtechnikai bemelegítő is volt már, ha valaki reggel velem utazik, biztos kerül csodálkoznivalója.
– Mi a tökéletes boldogság számodra?
– A tökéletes boldogság (ha van) leginkább a belassított, megszelídített idő luxusa. Bármiben megtalálható, ha
Ehhez kell a társ, a helyzet és persze egyfajta lazaság. Nem igaz, hogy az idő kegyetlen – inkább mi vagyunk kegyetlenek magunkkal.
– Mi a legjellegzetesebb tulajdonságod?
– Ezt jobb lenne, ha mások ítélnék meg, de így belülről talán a kíváncsiság és a részletes vizsgálatra való türelem. Igyekszem nem első látásra, első benyomásra ítélkezni, és érdekel a dolgok mögötti történetek minden részlete.
– Kik a hétköznapi hőseid?
– Abszolút mindenki, aki emberekkel dolgozik, bármilyen szakmában, bármilyen minőségben. A világon a legfárasztóbb dolog az ember – mondom ezt nagycsaládosként. Azok a szakmák, hivatások, ahol hosszú műszakban, megfeszített tempóban, (sokszor idegen) emberekkel dolgozik bárki, csodálattal vegyes tiszteletet ébresztenek bennem.
– Mi az a tulajdonság, amit leginkább helytelenítesz önmagadban?
– Könnyen lefáradok, lezsibbadok az értelmetlen tömegélménytől. Nem igazán vagyok jó partner egy nyüzsgő vásárban vagy zsúfolt plázában való maratoni vánszorgáshoz, rossz napokon még egy összcsaládi dzsembori is rezgeti a lécet, pedig biztos, másnak ez jelenti az élményt. Alapból
– Melyek azok a szavak, amelyeket túl sokszor használsz?
– Nálunk, rádiósoknál elég rövid életűek a verbális vesszőparipák, mert előbb utóbb visszahalljuk, ráébredünk, vagy ráébresztenek arra, ha beakadt a lemez, és azonnali ádáz gyomlálás következik. Álljon itt mégis néhány kiveszőfélben lévő, veszélyeztetett példány a személyes gyűjteményből: tulajdonképpen, igazából, első körben, végülis, alapjában. Végül egy, ami egyszerre a figyelemfelkeltés és a captatio benevolentiae székelymagyar törzszülötte: nnna! – így, két-három jól megnyomott n-el, mint kiderült, ez ragályos is, kapták már el kollégák…
– Mit bánsz a legjobban?
– Hogy egyre kevesebb időm marad minőségi olvasásra. Tipikus „one-track” agyam van,
A bolygók együttállása, a szűrt fény minősége és páratartalom mennyisége épp nem kizáró jellegű feltételek, de majdnem itt tartunk. Sejtem már, hogy nem fog ez magától kialakulni, vissza kell szervezzem, küzdjem az olvasóidőt magamnak, tudatos hadjárattal.
– Mi a legkedvesebb időtöltésed?
– Egyértelműen a „kanapézás”. Ez egy gyűjtőfogalom, és sok minden belefér a műsorra készüléstől, az ötödikes román házin keresztül a licista esszéelemzésig, de itt fogyasztódik el tekintélyes mennyiségű sci-fi sorozat is, itt tépődnek idegek elmaradt gólok miatt, és itt hajtódnak össze a mosott ruhák is, ha varázslatos módon nem kerülnének maguktól a helyükre. A kanapé az egy intézmény, otthon az otthonban.
– Milyen tulajdonságot értékelsz leginkább egy férfiban?
– Ha szembemegy az elvárásokkal, és nem kényelmesedik bele a társadalom által (igazságtalanul) feneke alá tolt helyzetelőnybe. Kevesebb gőg, több alázat – nálam mindig szimpatikus ez a recept, még akkor is, ha harsány szereplésmániás alakokkal jobb számokat produkál a világháló.
– Mit értékelsz leginkább egy nőben?
– nem kell mindenki kedvence legyen, de ha nyílt lapokkal játszik, nem lehet harag a véleménykülönbségből sem. Nem baj, ha nem szerep a teljes élete, karaktert úgysem lehet sminkelni.
korábban írtuk
Sipos Betti gardróbja: Én a tornacipős lány vagyok
Egy újságíró nézzen ki okosnak, felkészültnek és hitelesnek – vallja. Ha munkához öltözködik, ez a legfontosabb szempont. Sipos Betti kolléganőnk nehezen állt kötélnek, de csak lefotóztuk…
