– Hogyan indul a reggeled?
– Rosszkedvű ébredés, aztán kávé a feleségem jóvoltából, amitől nyomban múlik a rosszkedv. A kávé sajnos, éhgyomorra, ennek egyszer rossz vége lesz, de milyen az ember? Amíg nem fáj, nem törődik vele. Aztán elviszem a gyerekeket iskolába, és én is igába hajtom a fejem. Néha el sem hiszem, hogy volt idő, amikor olvastam reggelente. Most már csak este teszem, ami sokkoló, ha kettőt hátralépek, és magamra, magamba nézek.
– Milyen a jelenlegi lelkiállapotod?
– Szorongok. Épp úton vagyok a könyvbemutató-körutamra, a román határ előtti utolsó MOL-kútnál írom ezeket a válaszokat, és ömlik az eső.
De amúgy is mindig szorongok, szóval semmi meglepő nincs ebben a mostani lelkiállapotban; barátaim egy időben az Aggályos Brúnó névvel illettek, amit szomorúan bólogatva elfogadtam magam is.
– Mikor és hol voltál a legboldogabb?
– Erre nehéz felelni… nyilván a gyerekek megszületésekor, családi eseményeken, de az is boldogság, ha egy halálos diagnózisról kiderül, hogy (egyelőre) tévedés volt, vagy amikor megjelenik egy-egy új könyvem. De mint az előző válaszból is kitetszhet, ezeket a pillanatokat is belengi valami bús melankóliába áztatott szorongás. Írtam erről egy verset, ha belefér, megosztom itt:
Kétségbeesetten keresem
- Talán jobb is így
Kétségbeesetten keresem
azokat a pillanatokat a múltamból
amikor még nem szorongtam
De úgy tűnik
én mindig szorongtam
(egyszerűen nem vagyok nyugodt
ha/amíg nem aggaszt valami)
mindenesetre
alig találok ilyet
pontosabban csak egyet
Tizedikes lehetek
nagyanyáméknál vagyok
nyáron
dolgozgatok a ház körül
de nem sokat
délben ebéd után
mindenki ledől
pihenni
Meleg van
nincs más mit tenni
kedvem nem sok hozzá
így teszek én is
Egy könyvet hoztam magammal
Krúdy Gyula Francia kastély
és egy kazettát a walkmenembe
Tom Petty Into the Great Wide Open
A takaró hűvös
kellemes
felváltva olvasok
és hallgatom az albumot
egész délután
Nincs tét
nincs felelősség
csak maradéktalanul jól érzem magam
Szeretnék visszamenni oda
talán az egyetlen boldog pár óra
volt az életemből
Nem is boldog voltam éppenséggel
– azért túlzásokba ne essünk –
csak nem szorongtam
Ma már szinte elképzelhetetlen
paradicsomi
visszavágyott
elveszített állapot
Szeretnék visszamenni
de pontosan tudom
hogy ha sikerülne is
nem lennék ismét boldog
és ment’ a szorongástól
Nem kicsit sem
inkább pánik lenne rajtam úrrá
hogy nem tudok
megváltoztatni semmit
ami jön
jönni fog
Kétségbeesnék
leizzadnék
nyüszítenék
míg bensőmet
éles kések szabdalnák
Sírnék
hogy megint elbaszom
és elbasznám
Talán jobb is így
Mindenképpen jobb így
nem szabad visszamenni
2. Kevés pontja van
Kevés pontja van az életemnek
ahova visszamennék
mert én mindig csak szorongtam
Talán a korai gyermekkort
az öntudatlanság éveit
és az 1. pontban jelzett nyári napot
leszámítva
De nem
ez így nem
igaz
Mikor a gyerekek megszülettek
és az első hónapok velük
ott nem volt szorongás
csak boldog és nyugodt béke
Titkos féreg foga azért
rágott
ha jobban belegondolok
de nagyobb volt az öröm
Oda ha visszamehetnék
de nem lehet
már nem lehet
Pedig ezen kívül
nem szeretnék semmit
Nem akarok írói sikert
több testet
több lihegést
egészséget sem
valahogy eltelik
De oda
azokba a hónapokba
bármikor
vissza
Alighanem
– ha megvonom tehát a mérleget –
nem vagyok más
csak egy apa
Csak egy apa vagyok
ennyi volt az értelme az egésznek
azt hiszem
írok egy regényt ezzel a címmel
mindenesetre
– Miféle tehetségre vágysz a legjobban?
– Szeretnék tudni rendesen zenélni. Pár akkordnál tovább soha nem jutottam, a fuvolista húgommal ellentétben belőlem hiányzik a kitartás, ami ehhez kell.
de azt hiszem, ezt már elvitte a cica. Igen, soha nem késő, de valójában tudjuk, hogy van, amikor… egyszerűen késő.
– Mi okozza neked a legnagyobb szenvedést?
– Én magam, a hülye szorongásaim miatt, de mivel van csomó vagány betegségem is, azok se kutyák. Például a vesegörcs, az nagyon tud fájni. Meg a csigolyacsúszás, vagy a másik, viccesebb nevén az instabil gerinc. Persze, a lét önmagában szenvedés, tehát ezek a fenti nyavalyák csak ragacsos porcukrot képviselnek az egzisztenciális Angst tetején förtemlő, romlott tejszínhab fölött.
– Kik a kedvenc íróid?
– Mindenki, akit valaha olvastam, márpedig nagyon sok(uk)at olvastam. De
Sokat írtam erről, hosszú esszéket, tanulmányokat, dolgozatokat, nem is tudnám itt összefoglalni, ezért csak jelzésértékkel jelzek, értékelek.
– Kik a hőseid a való életben?
– Akik összeszorítják a fogukat, és csinálják. Aki tácsé si fácsé. Én nem ilyen vagyok, én nyavalygok, megírom – mondjuk az néha viccesre sikerül, szóval lehet, hogy ez végső soron mégsem olyan nagy baj.
– Mi a legbecsesebb kincsed?
– A családom. Tárgyakhoz nem ragaszkodom, és egyre kevésbé fontosak, ahogy öregszem.
A Kindle-készülékem fontos, ott van rajta a teljes könyvtáram elektronikusan, így sosem vagyok egyedül. Ha menni kell, majd azt viszem magammal.
– Melyik az a tulajdonság, amit elítélsz magadban?
– A kishitűségem, a túlzott önkritikám, a szorongásom. Gyűlölöm ezeket, és bár már meg kellett volna szoknom őket ennyi idősen, minden reggel undorodva fedezem fel, hogy egyáltalán nem múltak el, sőt, mintha erősödnének. Pár éve még nagyon magabiztos interjúkat adtam, mostanra gyáva nyuszi lett belőlem. Nem tudjuk, hova lett a bátorság, igaz, de azt sem tudjuk, hol van már a tavalyi hó.
– És melyik az a tulajdonság, amit elítélsz másokban?
– A hübrisz. Irigylem, akikben megvan, de/éppen ezért nagyon idegesít. Igaz, vigasztalom magam menten, bizony, ne feledjük: „…aki magát felmagasztalja, megaláztatik, és aki magát megalázza, felmagasztaltatik”.
– Milyen szavakat vagy kifejezéseket használsz túl gyakran?
– Nagyon szelíd ember vagyok, mégis elég sokat káromkodom… mondjuk ez szerintem nem csoda a fentiek tükrében… és persze soha nem istenkáromlásról van szó, inkább csak olyan kötőszó-funkcióban való használatról.
de tisztában vagyok vele, hogy sok és fölösleges. Dolgozom rajta, pár éve futok, pedig pontosan tudom, hogy nem azé, aki fut… hanem a könyörülő Istené.
korábban írtuk
A kert terápia – kiégésmegelőzésre is
Kutatások bizonyítják, mennyire hasznos a természetben töltött idő. Bár térségünkben kevéssé ismert, a tudatosan kidolgozott kertterápia is hatékony lehet kiégés és sokféle „városi nyavalya” ellen – erről beszélgettünk Pakot Mónikával.
