Gyermekkori kétnyelvűség: nem kell megijedni a nyelvek keveredésétől

A gyermekkori kétnyelvűség két tipikus esete az egyidejű és az egymás utáni elsajátítás. Az egyidejű elsajátítás legtöbbször a vegyes családban felnövő gyermekekre jellemző, akik nagyobb eséllyel válnak kiegyensúlyozott kétnyelvűekké, azaz mindkét nyelvet közel ugyanolyan szinten ismerik. Az egymás utáni nyelvelsajátítás például az, amikor a gyermek egynyelvű családban él, de a környezet nyelvét már óvodás kortól tanulni kezdi.

A vegyes családban élő gyermekek olyan sajátos nyelvi környezetben nőnek fel, amely számos szempontból eltér az egynyelvű környezetben élőkétől. A legszembetűnőbb különbség az, hogy a kétnyelvű gyermekek által hallott megnyilatkozások egyik része az egyik nyelvhez, másik része a másik nyelvhez kapcsolódik. Ebből következik, hogy kevesebb nyelvi mintát kapnak az egyes nyelvekből, mint egynyelvű társaik. A kétnyelvű gyermekre az anyanyelv-elsajátítás során az a többletfeladat hárul, hogy megkülönböztesse és sikeresen szétválassza a környezetéből származó nyelvi információt.

Már az újszülöttek is képesek két nyelv megkülönböztetésére, ha azok ritmusa eltérő, és 2–4 hónapos kor között a hasonló ritmusú nyelvek elkülönítését is megtanulják. 

Emellett nagyon korán érzékenyek lesznek a környezetből ismert nyelvek hangzásának szabályszerűségeire. Ez segíti a vegyes családból származó gyermekeket abban, hogy a környezetük eltérő nyelveit érzékeljék. Ennek fontos következménye az, hogy a kétnyelvű csecsemő a gőgicsélés időszakában mind a két nyelv hanglejtését használni tudja. Később, a beszéd kezdeti fázisában mindkét nyelv hangjait ki tudja ejteni, de előfordulhatnak „köztes nyelvi” hibák (pl. magyar–román az „ă” keveredik a „ö”-vel), ez legvalószínűbben akkor következik be, amikor a két ismert nyelv hangjainak jellemzői közel állnak egymáshoz.

Az első szavak kimondása a kétnyelvű gyermek esetében mindkét nyelvből származhat. 

A kétszavas periódusban szintén megjelennek mindkét nyelv elemei, ekkor a legjellemzőbb a keveredés, amitől nem kell megijedni, ez a fejlődés természetes része. A szókincsben sokáig jelen van a kölcsönzés jelensége, és eleinte az is előfordulhat, hogy a szókincsük nagysága egy-egy nyelven kisebb, mint az azonos életkorú egynyelvű gyermekeké, de a későbbiekben, ha megmarad mindkét nyelvnek az állandó használata, ez az elmaradás csökken.

Ugyanígy a nyelvtani jelenségek szintjein is bekövetkezik az egyik nyelv kölcsönhatása a másikra. 

Ilyenkor előfordulhat, hogy a mondatok a két nyelv sajátosságait egyaránt hordozzák. Az is megfigyelhető olykor, hogy a gyermek környezetében gyakrabban használt nyelvből meríti csak a nyelvtani elemeket, vagy mindkét nyelvből a számára egyszerűbb struktúrákat tanulja meg, és ezeket mindkét nyelvi közlésben felhasználja.

Fontos, hogy mire a vegyes családból származó gyermekek iskolába mennek, mindkét nyelvet jól beszéljék, és a kódkeverés csak olyan mértékű legyen, ami nem zavarja a könnyed kommunikációt egyik nyelven sem. Az iskolai tannyelvválasztásnál a szülőknek érdemes figyelembe venni, hogy a gyermek által ismert nyelv közül melyiken boldogul jobban, illetve erősíteni azt a nyelvet, ami az iskolai tanulásra szolgál majd.

A kétnyelvű gyerekek neveléséről, tényekről és tévhitekről írunk még a decemberi lapszámunkban, itt kérheted: Nőileg magazin, 2021. december

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

korábban írtuk

Egészséges énhatárok – a védelem kiépítése gyermekkorban kezdődik
Egészséges énhatárok – a védelem kiépítése gyermekkorban kezdődik

Ahogy az országhatárok védik egy állam integritását, úgy védik az énhatárok a személyiség épségét, egészségét. A jól működő lelki határvédő mechanizmusok elősegítik a biztonság érzését, és csökkentik annak előfordulását, hogy az egyén kiszolgáltatottá váljék a kapcsolataiban. Az alapozás már kora gyermekkorban elkezdődik, és sikere nagyban függ attól, hogy a felnőtt mennyire tud a gyermek szükségleteire ráhangolódni. Továbbá attól, hogy a gyermeket körülvevő felnőttek mennyire képesek saját határvonalaik