GRÓF BICIKLIN Teleki Gemma, az őshippi

Gróf Teleki Mihály, a humoráról és nyelvi leleményességéről is közismert Micu bácsi szerint ő volt az őshippi. Elsősorban öltözetével vívta ki a korszakmegelőző besorolást: télen-nyáron hosszú szoknyában, harisnyát nem ismerve, zokniban, bakancsban járt. Bécsben élő lányához ellátogatva az operába is így indult volna, s mivel azért ezt mégsem lehetett, inkább mellőzte a veje gáláns meghívását. Többnyire modora is harmonizált a külsőségekkel, Teleki Gemma nem volt hajlandó tiszteletkörökre, ha nem tetszett neki valaki.

A ma már jócskán elrománosodott, Szászrégen környéki szórványfalucskában, Tancson született gróf Teleki Arctur és báró Wesselényi Ilona gyermekeként. Négyen voltak testvérek, köztük három lány, a házimunka felosztása során Gemmára az udvar, a kert gondozása jutott. A vonzódás egy életen át tartott, egyik ujja is erre ment rá. Megszúrta egy rózsatövis, a seb elgennyesedett, amikor már tűrhetetlenül fájt, bevitték a klinikára. „Talán elaltattak, nem tudom, de amikor felébredtem, már nem volt ujjam. Igaz, nem is fájt…” – foglalta össze később a történteket. 

A sáromberki gróf Teleki Károlyhoz ment férjhez 1928-ban, a nemesi társadalom meg csak hüledezett: a mutatós-mulatós Teleki „Pufi” gróf és a nőideálnak fiatal korában sem nagyon számító Gemma?

„Társaságban elbűvölő volt, otthon kibírhatatlan” – mondta később a férjéről. A házaspár egy átlagos napjának forgatókönyvét Gemmi néni utolsó éveinek támaszai, Betegh Stefánia és Betegh Margit idézték fel. Eszerint miután Pufi gróf beült a fürdőkádba – természetesen nem túl korai órában –, Gemma bement hozzá, hogy megkérdezze, mi legyen az aznapi ebéd. A férj szinte sportot űzött abból, hogy minél nehezebben megvalósítható fogásokat kérjen. A válasszal a grófné visszament Róberthez, a szakácshoz, aki elmondta, mi minden nem áll rendelkezésre a kért fogások elkészítéséhez. De azt is, hogy mit mivel lehetne helyettesíteni. Az egyeztetések részeredményeivel Gemma néha már sírva rohangált a fürdőszoba és a konyha között. A házasságot semmi sem tudta megmenteni, még a háború alatt, 1943-ban elváltak. 

Meneküléskor Bécsig ment a három gyermekével, aztán visszajött. Egyedül. Tancson már csak a szülőkkel élt, a család összes többi tagja külföldön keresett boldogulást.

Kitelepítéskor a marosvásárhelyi rendőrségen jutott eszébe, hogy annak idején Teleki Sámuel azzal a kitétellel hagyta a városra a Teleki Tékát, hogy a családnak állandó lakhelyet tartanak fenn benne. Jelentkezett hát a Tékánál, ahol egy ajtóval leválasztott folyosóvégbe vackolták be magukat. Gemma néni a szekrények tetején aludt. 

A házaspár

Nagyon okos, művelt, roppant muzikális ember volt, a kolozsvári konzervatóriumban is tanult. Bár kitűnően beszélt németül, angolul és franciául, az arisztokraták többségével ellentétben nem vállalt nyelvtanítást, megmaradt a virágok szereteténél.

Egy kertészhez járt napszámba dolgozni, onnan hozott zöldséget és virágot, azt árulta.

A virágárusításhoz engedélyt is kiváltott, Betegh Stefániánál ma is megvan az okmány és az elszámolások.

Így vált Vásárhely legendás virágárus grófnőjévé a Bolyai utca egyik kapualjában berendezett állandó „székhellyel.” 
Hirdetés

A rendszerváltás után, nyolcvanon túl még kijárt Tancsra a visszakapott földekhez, gyűjtést is szervezett, amelyből traktort, felszereléseket, vetőmagvakat vásárolt a falubelieknek. Akkor már Betegh Stefánia gondozta, a rokonai is ott keresték, az unokáját, a Washingtonban élő Teleki Istvánt is nála fogadta. Fiai, az Amerikában élő Károly és a Kanadában élő Samu több-kevesebb rendszerességgel látogatták, lányához, a Bécsben élő Marie Ágneshez inkább ő járt, ha éppen útlevélhez jutott. Amikor először kapta kézhez az úti okmányt, megkérdezte a tisztviselőtől: ez olyan, amelyikkel vissza is lehet jönni? Mert ha nem, neki nem kell. 

Sokan kérdezték tőle, miért nem megy el ő is, hiszen gyermekei külföldön, biztonságban élnek. „Ők mind hontalanok! – vetette oda a kérdezőnek. – Otthonom csak nekem van.”

Kiemelt képen: Bánffy Eszter és Teleki Gemma