Amikor az ungvári származású zsidó család gyermeke színész diplomával a zsebében, miskolci és szegedi kitérő után 1896-ban Megyeri Dezső igazgató hívására megjelent a kincses város társulatánál, semmi sem „ígérte” egy korszakalkotó művész és intézményteremtő érkezését. Legfeljebb annyiban, hogy a színészi lét lazaságáról szóló közhiedelmet cáfolandó, a kolozsvári I. Ferenc József Tudományegyetemen folytatta tanulmányait magyar–francia és filozófia szakon, ahol tanári diplomát, 1900-ban pedig Csiky Gergely realizmusa című tanulmányával esztétikai és filozófiai doktorátust is szerzett. Korántsem amolyan diplomavadászati késztetés által hajtva,
Csakis kiemelkedő képességeivel magyarázható, hogy egy évvel megérkezése után máris rendezővé emelték, és mindössze harminchárom esztendős volt, amikor 1905-ben kinevezték a kolozsvári színház élére. Janovics megújulást hirdető programját első nekifutásra gúnyözön fogadta a konzervatív, gyanakvó, ugyanakkor az önmaga hamiskás fényében tündöklő városban. A kolozsvári polgárok a Farkas utcai teátrum – Erdély első kőszínháza – bűvöletében éltek, Janovics azonban ennél jóval nagyobbat álmodott:
– 1906. szeptember 8-án avatták fel – , a mai román színház és opera épületét. Mivel a magyar kormány nem tudta vállalni a színház építési költségét, a munkálatokat banki kölcsönből fedezték, a törlesztés pedig az Országos Színházi Alapnak Ujfalvi Sándor birtokos által adományozott terület értékesítéséből történt volna. A birtok értékesítése azonban sokáig húzódott, így a törlesztőrészleteket éveken át kizárólag az igazgatói szubvencióból folyósították.
Miután gróf Apponyi Albert kultuszminiszter további nyolc évre megerősítette tisztségében a Kolozsvári Nemzeti Színház élén, Janovics elhatározta, hogy felépíti Kolozsvár második új színházát, a sétatéri, fából készült, roppant tűzveszélyessé vált Színkör helyébe egy nyári színházként működő kőszínházat. Miközben szinte biztos lehetett benne, hogy anyagilag csakis saját erejére támaszkodhat.
Micsoda sorsszerűség: miután 1919-ben, az impériumváltást követően a román hatóságok kiköltözésre kényszerítették a magyar társulatot a Hunyadi-téri épületből, a színház sokkal mostohább körülmények között, de folytathatta tevékenységét a „könnyebb műfaj” számára emelt épületben. Az új színházban tartott búcsúelőadás a Bánk bán volt, akárcsak a Farkas utcai színháztól való korábbi, egészen más körülmények között zajló költözés előtt.
A színházi rendező Janovics Jenőről így ír a Magyar Színházművészeti Lexikon: „… a hagyományokat és az újításokat ötvözte, de mindig hű maradt a humánus eszményekhez. A tízes és a húszas években rendezett drámaciklusai, ifjúsági és munkásmatinéi, pl. az Erdélyi magyar drámaciklusok színháztörténeti jelentőségűek.”
Ennek érdekében ifjúsági előadásokat indított, bevonta a város diákságát. Kiemelt jelentőségű az 1911-12-es évadban elindított magyar drámatörténeti sorozat: egyetlen évad során 29 magyar színművet állítottak színpadra, megírásuk sorrendjében. Az első előadás előtt tartott bevezető drámatörténeti előadást követően a kolozsvári egyetemi ifjúság babérkoszorút nyújtott át neki, érdemei elismeréseként.
Élete talán legvisszhangosabb része a magyar filmgyártásban végrehajtott úttörő munkája, amelyet filmgyártóként és mozitulajdonos vállalkozóként, filmesztétaként, rendezőként és forgatókönyvíróként egyaránt művelt.
Stúdiójában 65 némafilm készült, ezek bevételéből a színházat finanszírozta. A kor divatjától eltérően, sajátos erdélyi színezetű művészfilmek gyártására törekedett, jeles irodalmi alkotások és sikeres népszínművek megfilmesítését szorgalmazta, különös hangsúlyt fektetve a színháztól való eltávolodásra. Számos felvételt külső helyszínen forgattak, a Bánk bán egyes jeleneteit például a szentbenedeki Kornis-kastélyban, a Havasi Magdolna külső felvételeit pedig a Tordai-hasadéknál.
A két világháború között műsorpolitikája miatt számos támadás érte: a magyar nacionalisták a román darabok műsorra tűzése miatt léptek fel ellene, a román nacionalisták a magyar kultúra szervezésében játszott szerepét kifogásolták, a konzervatív polgárok a munkásoknak rendezett darabokat vetették a szemére.
Miután a magyar társulat 1945-ben másodszorra is kiköltözésre kényszerült a Hunyadi-téri színházból, a Színkör november 16-i megnyitására tervezett Bánk bán bemutató délelőttjén Janovics Jenő elhunyt. Százak kísérték a Házsongárdi temetőbe, sírkövén Hamlet szavai állnak, Arany János fordításában:
„… férfi valál, ki a
Sors öklözéseit vagy jutalmait
Egykép fogadtad, és áldott az, kinek
Vérével úgy vegyült ítélete,
Hogy nem merő síp a sors ujja közt,
Oly hangot adni, milyent billeget.”
korábban írtuk
Tudós nők – Dr. Csata Enikő: Izgalmas társaság él a „lábunk alatt”
Csata Enikő jelenleg Varsóban él, Gyergyótekerőpatak mellett a franciaországi Toulouse is a szíve csücske. Egy nagyszerű tanára vette rá a hangyákkal való foglalkozásra, ő pedig valószínűleg szintén sokakat nevel majd hangya-szeretetre.
