A hegyek lábánál nőtt domb: ő nevezte így önmagát. A metafora eredetét a történetírók onnan származtatják, hogy már püspöki beköszöntőjében megvallotta csíki kötődését, és mint közismert, az ottani emberek hitére külön fogalom keletkezett, a csíki áhítat, amelynek középpontjában a Mária tiszteletére szentelt csíksomlyói kegyhely áll. És ha megtaláltuk Máriát, egyúttal Jézus közelében érezhetjük magunkat. Szülőfaluja templomában, a Csíkszentdomokosi Madonnánál kezdte az imádságot.
Csíkszentdomokoson született a Millennium évében, 1896. augusztus 26-án. A gyulafehérvári Római Katolikus Főgimnáziumban 1915-ben tett sikeres érettségi vizsgája után nem sokkal önkéntesként bevonult a Monarchia hadseregébe. Az első világháború különböző harcterein háromszor is megsebesült, kitüntetésekben részesült, 1919-ben tartalékos hadnagyként szerelt le. Teológiai tanulmányait csak ezt követően, 1920-ban kezdte el, szemináriumbeli társai közül nemcsak korával, hanem személyiségével is tekintélyre tett szert. Egyik tanára így jellemezte: „Világos fő, tartalmas lélek, gerinces jellem, …Sokat várhat tőle az egyházmegye.” Pappá 1924. július 6-án, püspökké 1939. február 12-én szentelték, nem sokkal azelőtt, hogy a második bécsi döntés következtében Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz. Miután Gyulafehérvár és vele a püspöki káptalan is Romániában maradt, szeptember 3-i pásztorlevelében bejelentette: a
Nyolcvan esztendővel ezelőtt, 1944. május 18-án a kolozsvári egyházmegyei papszentelésen a Szent Mihály-templomban mondott szentbeszédében elítélte a magyarországi zsidóság elhurcolását és gettókba zárását. Utasítására rendházakban, zárdákban, egyházi iskolákban bújtatták a zsidókat. 2000 júniusában Jakubinyi György püspök vette át az izraeli Yad Vashem Intézet által post mortem Márton Áronnak adományozott elismerését, „A világ igaz embere” oklevelet és emlékérmet.
A román kommunista hatalom egyházellenes intézkedései elleni tiltakozásként 1949. február 25-én visszautasította az államsegélyt. Júniusban letartóztatták, és csak 1955-ben engedték ki a börtönből. Két évvel később házi őrizetbe vették, a püspökség területét nem hagyhatta el, jogfosztottsága jeléül személyi igazolványát is bevonták, kényszerlakhelyét csak 1967 novemberében oldották fel. Az egyházmegye székesegyházának búcsúsünnepén,
A temetésével kapcsolatos hivatalos román magatartás a maximális tartózkodásban nyilvánult meg, amit a sajtóembargó és az alacsony szintű hivatalos részvétel is demonstrált. Az illetékes szerveknek nagy gondot okozott a veszélyes politikai demonstrációs lehetőségként kezelt temetés. Ennek megelőzésére olyan eszközökhöz is folyamodtak, mint a székelyföldi csoportoknak előzetesen megígért autóbuszok benzinhiányra való hivatkozással való visszatartása. Az így is mintegy négyezer embert összegyűjtő végső tiszteletadást a legapróbb részletekig filmezték, így az sem maradhatott észrevétlen, hogy egy fiatalember a szertartás előtt a koporsóba helyezett egy magyar nemzeti színű jelvényt, valamint, hogy a ravatalról a kriptába vitt koporsóra nemzeti színű kokárdát tűztek.
Még életében legendák születtek mártíromságáról, börtönévei szenvedéseiről, emberi méltóságáról, nagyságáról. Bérmakörútjai az emberi szolidaritás grandiózus megnyilvánulásainak bizonyultak.
Erdély legendás püspökének szentbeszédein, körlevelein nem fogott az idő, mondanivalójuk ma is aktuális. Nemcsak hitéleti kérdésekben, hanem az egyik legfontosabb kérdésben, a román-magyar sorsközösség alakulásának ügyében is. „A politikamentes és elfogulatlan történetírás feladata lesz, hogy a kettéosztott Erdély két kisebbségének egyidejű szenvedését és annak okait feltárja, és mérlegre tegye. Minket súlyos esztendők súlyos tapasztalatai annak a végtelenül lehangoló végső következtetésnek a levonására kísértenek, hogy
– ezeket a gondolatokat még 1945-ben fogalmazta meg.
Utódja, Jakab Antal így búcsúzott tőle: „Amikor halálát siratjuk, vigasztal a hit és remény, hogy nem veszítettük el egészen… Elveszítettünk egy földi vezért és atyát, hogy a mennyben közbenjárót nyerjünk, aki Isten előtt kedves imádságával támogat minket további munkánkban és küzdelmeinkben. Ámen.”
korábban írtuk
Élni hívta a kisebbségivé vált erdélyi magyarságot: Kós Károly kiáltó élete
Mifelénk, Erdélyben mindenekelőtt talán a Kiáltó Szó című röpiratát emlegetik leginkább, amely elutasította az akkori magyar vezető körök által hirdetett passzivitást, és élni hívta a Romániában kisebbségivé váló magyarságot.
