A hegyek lábánál nőtt domb: ő nevezte így önmagát. Püspöki jelmondata – Nem futamodom meg a munkától – mély értelmű utalás volt munkával és szenvedéssel teli életére. Erdély történetének egyik legnagyobb hatású személyisége: Márton Áron.
Nagy ajándék, amikor egy pappal tabuk nélkül beszélgethetünk. Sebestyén Ottó csíkzsögödi plébánossal, a Kalot felnőttképző Egyesület, valamint a Háló Kárpát-medencei katolikus közösségek egyesületének volt elnökével való beszélgetésünk – számtalan egyházi személlyel készített interjú után is – maradandó élmény. Úgy tudtunk előretekinteni a jövő egyházára, hogy szavain átsugárzott a nyitott gondolkodásmód, a fejlődést támogató szándék, ugyanakkor az atyai gondoskodás a rábízottakról. Ezzel búcsúzunk az Ol
47 évesen futni? Miért ne? – teszi fel néha magának a kérdést Veress Sándor. A Kászonújfaluban szolgáló plébános – mint hobbifutó – kezdetben kuriózumnak számított a kis közösségben, ám mostanra nemcsak elfogadták, de néhány fiatal követi is a példáját.
Vízi Elemér jelenleg a Magyar Jezsuita Rendtartomány provinciálisa. Csíkdánfalvától Budapestig nem volt kitérőktől és kanyaroktól mentes az útja, hiszen Németországban, Írországban, Magyarországon, Kanadában, sőt, Nepálban is szerzett tapasztalatait kamatoztatja most elöljáróként.
A Vajdaságban született, és jelenleg is ott szolgál a Nagybecskereki Egyházmegyében. De élt már Olaszországban, Lengyelországban, Ausztriában, Magyarországon, Horvátországban és a Fülöp-szigeteken is. Dr. Német László mindenhol otthon érzi magát, a nagyvilág polgára, nemhiába egy missziós szerzetesrend tagja. Hét nyelven beszél, nyitott szellemiségű főpásztor.
Egyház és pénzügyek. Van, aki szerint a kettőnek semmi köze egymáshoz, mások szerint az egyháznak nem szabadna pénzügyekkel foglalkoznia. Ismét mások úgy vélekednek, hogy mivel az egyház mi vagyunk, ezért földi életünk egyik összetevője, a pénz sem lehet idegen az egyháztól. Érdekes lehet azonban, hogyan látja a kérdést egy szakember. Veres Stelian a Gyulafehérvári Főegyházmegye gazdasági igazgatója, akivel erről a kényes témáról folytattunk eszmecserét.
„Mindannyian a nagy mindenség kicsi fényei vagyunk, akkor is, ha mi magunk ezt nem látjuk” – vallja átütő hittel januári címlaposunk, Abodi Nagy Blanka székelyudvarhelyi énekesnő, aki gyermekeinek is példát mutat azzal, hogy merte követni az álmait.
Minden évben, amikor végig nézek az ünnepelteken, ugyanazt látom: üdeséget, tiszta arcokat, ártatlanságot, jövőbe vetett hitet, reménységet, a pillanat örömét. Kérlek, tudatosítsátok magatokban, hogy jogotokban áll megőrizni mindezt, immár felnőttként.
Sok esetben viszonylag könnyen megy, hogy éljünk saját jogainkkal, az azonban kihívás, hogy elismerjük a másokét, és még tiszteletben is tartsuk azokat. Pedig mások jogainak tiszteletben tartása akár garanciája lehet annak, hogy ugyanazt kapjuk.
Érzelmi evő vagyok, falásrohamos, vagy nem tudom. Egyszerűen beteg. Nem tudom megtartani a súlyom, bármennyit diétázom, mert azzal oldom a szorongásom, hogy begyúrom az összes csokit, ami a kezem ügyébe kerül.
A családi legendárium szerint 10 hónaposan, a rácsos kiságyba kapaszkodva már zenére táncoltam. Nagyon muzikális családban nőttem fel, mindenki játszott hangszeren, a néptánc a fiatalságom erős háttérországát adta.
Aligha kaptam ezidáig karácsonyra az ideinél számomra értékesebb tárgyi ajándékot. Az Angyal egy mesterien megmunkált, gyönyörű, faltól falig könyvespolccal lepett meg. Ez nem csupán egy bútordarab számomra, hanem régóta dédelgetett vágy.
Harangoztak. Felült az ágyban, s mintha kelni készülne ki belőle, félrehajtotta magáról a paplant. Ránézett száradt kóróként heverő lábaira, de a szívéből induló lendület még csak a gyomráig sem ért el, nemhogy a térdéig.
Semmi sincs, ami rosszabbul nézne ki egy nő arcán, mint egy férfi öklének a nyoma. A szem körüli terület zsírban gazdag kötőszövete nyomban feltelik folyadékkal, vagyis a megsérült hajszálerekből a vér kiszivárog, és kékesfekete elszíneződést okoz.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A stílus nem más, mint annak a kifejeződése, hogy miként mutatkozunk a világnak. Minden ruhadarab, amit felveszünk, üzenet. Az öltözködés lehetőség arra, hogy kifejezzük magunkat, hogy elmondjuk, kik vagyunk, és mit képviselünk.
Ritkán beszélgetünk férfiakkal ruhákról, ám szerkesztőségünk egyetlen férfi tagját, kreatív dizájnerét és tördelőjét nem hagyhattuk ki a „magamutogatásból.”
Kint kásás eső hull, a meleg lakás kényelmét nem adnánk semmiért. Beugrik egy kép: a gyermekeink kicsik, le kell foglalni őket ovi után még órákig, a hosszú, sötét délutánokon. Közben főzni is kellene. Ilyenkor jött a mentőötlet: gyúrjunk tésztát.
Színes, vidám egyéniség, akinek életszeretete nemcsak a személyiségjegyeiben, hanem az öltözködésében is megmutatkozik. D. Balázs Ildikó kolléganőnk mindannyiunknak üzeni, hogy hordjunk színeket, és mosolyogjunk többet.
Az adventi csendben való készülődés jó lehetőség arra, hogy saját készítésű ajándékokkal lepjük meg szeretteinket. Az anyagi érték mellé társul még egy ennél fontosabb is, ami a két ember közötti kapcsolatot mélyíti. Ez pedig a másik emberre szánt idő.
Róma pezsgő nagyváros, annyi látnivalóval, hogy lazán túladagolásos állapotba kerülhet az ember, ha nem szelektál, nem tartogat élményeket egy újabb látogatásra.