Tudós nők: Bartók Blanka

Klímakutató – ez a fogalom annyira izgalmas manapság, ugyanis mindegyre az az érzésünk, hogy nem olyan a tél, nem olyan a nyár, mint régen volt… Lám, van valaki a környezetünkben, aki – leegyszerűsítve – pont ezzel foglalkozik. Bartók Blanka klímakutatót kérdeztük.

– Hátráltatta-e valaha a pályáját az, hogy nő, illetve anya?

– Szerencsésnek mondhatom magam, hogy már egyetemi hallgatóként olyan témavezetőim voltak, akik inkább tekintettek kollégának, mintsem diáknak. Ennek köszönhetően egy kollegialitáson alapuló kutatói környezetben szocializálódottam, el sem tudom képzelni másként. Soha nem éreztem magam hátrányban amiatt, hogy nő vagyok. Volt, hogy alkatomból kifolyólag elég határozatlanul szólaltam fel egy megbeszélésen, kívülállóként talán magamat se vettem volna komolyan, de a visszajelzésekből arra következtetek, hogy mégis végiggondolták a mondanivalómat.

Az a tapasztalatom, hogy a kutatásban kevésbé számít, hogy ki és hogyan mondja, a lényeg, hogy mit mond. A szakmámban nagyon sok elismert női kutató van.

Mivel hivatkozásoknál a családnevet használjuk, előfordult már, hogy mikor végre eljutottam egy nagy idézettségű szerző előadására, akkor derült ki számomra, hogy ez a nagy név tulajdonképpen egy kis hölgyé.

– Az oktatásban talán kicsit árnyaltabb a helyzet. Elég sok diákkal dolgozom, és néha az az érzésem, hogy egy adott magyarázatot, főleg, ha az egzakt vagy műszaki jellegű, talán meggyőzőbbnek találnák egy férfi kolléga szájából. Az ilyen helyzeteket viszont nem tekintem hátránynak, néha el is mosolyodom rajtuk. Előbb-utóbb csak szót értünk egymással. 

– A kisfiam születése után elég hamar visszamentem dolgozni, köszönhetően a férjemnek, aki nagyban kiveszi részét a gyermeknevelésből.

Igaz, a programunk sokkal pörgősebb, van, amire nem jut idő, jobban szelektálom és főleg egyszerűsítem a feladatokat, de nem érzem ezt visszalépésnek a munkámban. A fontos feladatokra mindig jut idő. Annyiban viszont biztosan változott a helyzet, hogy már nem töltök annyi időt a számítógép előtt, de ez azért van, mert én változtam, tulajdonképpen nem is akarok annyit dolgozni, mint régen, felértékelődött a szabadidő, a családdal töltött idő. 

– Milyen téma foglalkoztatja, amit eddig valamilyen okból nem nyílt lehetősége kutatni?

– Mindig előkerülnek új témák, amiket érdekesnek és érdemesnek tartok vizsgálni, bár ezek általában szervesen kapcsolódnak az eddigi kutatásaimhoz. Az elmúlt időben a légkörben zajló számtalan folyamat közül a rendszer energiaháztartását vizsgáltam, például a napsugárzás, felhőzet, aeroszolok kölcsönhatását. Ahhoz, hogy tovább lépjünk e kutatási területen, vizsgálatainkat össze kell kapcsolnunk más légköri folyamatokkal, például a légkör dinamikájával. Annak ellenére, hogy utóbbi is a légkörtanhoz tartozik, egy sugárzástanos számára ez egy teljesen új terület. Az elkövetkezőkben ezzel egészíteném ki a vizsgálataimat, számos kutatási téma megszületett már a fejemben. Ehhez viszont szükségem lesz jobban elmélyülni az éghajlati modellezésében. Ez főleg technikai kérdés, de sok tanulást igényel. 

Mindig is szerettem volna olyan csapatban dolgozni, ahol saját modellt futtatunk, úgy gondolom, hogy ez az éghajlatkutatásban korlátlan lehetőségeket ad.

Sajnos itthoni szakmai körökben nem igazán volt lehetőségem tanulni ezt, a nemzetközi kutatócsoportokban pedig mindig volt más feladatom, csak felületesen tudtam bekapcsolódni a hasonló kutatásokba. Mindig azzal az elhatározással jöttem haza, hogy idővel majd én is létrehozok egy hasonló kutató csoportot itt, Kolozsváron, és akkor lesz esélyünk rá, hogy végre mi is bekapcsolódjunk a nemzetközi éghajlatkutatás élvonalába. Eddig nem sikerült, de még nem mondtam le róla.

– A jelenkor kihívásaiból kiindulva, az ember számára milyen területet kellene ön szerint kutatni?

– Bármilyen globális vagy regionális léptékű problémára, legyen az természettudományi, társadalomtudományi, vagy akár műszaki jellegű, úgy gondolom, a tudomány képviselőinek azonnal kell reagálniuk, tudományos igényességgel felmérjék a helyzetet, és megoldást javasoljanak. Mindig a probléma nagysága, aktualitása döntse el, hogy melyik kutatási témának van létjogosultsága. Sajnálatos példa erre a mostani világjárvány, egyik hétről a másikra teljes prioritást nyertek az ezzel kapcsolatos kutatások. Mert most erre nagy szükség van. A tudománynak egyrészt a társadalom ilyen jellegű szolgálása a feladata. Ugyanakkor

létezik a tudományos kutatás egy másik típusa, az elméleti kutatás. Ez olyan kérdésköröket vizsgál, melyekkel nem találkozunk közvetlenül a mindennapokban, viszont újszerű ismeretekkel szolgál, melyek nélkül nincsenek fejlesztések, nem tudnánk feltárni ismeretlen törvényszerűségeket világunkról, nem lenne megismerés.

Itt nincs jó téma vagy rossz téma, mert nem tudjuk előre eldönteni, hogy az eredmények hasznosak lesznek vagy sem, sőt azt sem tudjuk megmondani, lesz-e egyáltalán eredmény. Ez nem ködösítés, ilyen az elméleti kutatás. A mai társadalomban nagy a nyomás a kutatókon, mindig a hasznosságot kell kiemelni, ami az alkalmazott kutatások esetében egyértelmű, de az elméleti kutatásoknál kevésbé, ezért támogatás hiányában az utóbbiak háttérbe szorulnak. Hosszú távon, mégis úgy gondolom, az elméleti kutatásnak nagyon nagy jelentősége van.

– Az anyagi források mennyiben befolyásolják a munkáját?

– Ilyen szempontból a természettudományokon belül előnyös helyzetben vagyok, mert tevékenységem nem igényel különösebb felszerelést. Elég hozzá egy jobb kapacitású, nagy tároló egységgel rendelkező számítógép, pár szoftver (többsége ma már ingyenes) és internetkapcsolat. Azonban ez a tudományterület nem egyszemélyes, mondhatnám, egy fecske itt sem csinál tavaszt, nagy szükség van a csapatmunkára. Ezen a szinten pedig már igenis nagy szerepe van az anyagi forrásoknak. Ahhoz, hogy saját kutatócsoportban dolgozz, nyertes pályázatra van szükség. Ebből lehet finanszírozni utazásokat, konferenciákon való részvételt, publikálási díjakat is.

Itthoni tapasztalatok azt mutatják viszont, hogy nagyon sok kutató életét inkább megkeseríti, mintsem segítené a pályázási rendszer bürokráciája.

Eddigi munkám során megtapasztaltam kis költségvetésű és nagy költségvetésű munkakörnyezetet is. És bár munkafeltételeim mindkét esetben hasonlóak voltak, az előbbit inkább jellemezte az örökös technikai gondok, nagyfokú bizonytalanság, az utóbbi sokkal produktívabb időszak volt, jobban működött a csoportmunka, együttműködés. Nagy többlet az is, ha az anyagiak nem szabnak határt a nemzetközi együttműködésnek, ha például a témádhoz kapcsolódó rangos konferencia éppen Új-Zélandon van megszervezve, hát oda utazol.

Hirdetés

– Mit emelne ki a kutatási eredményeiből, aminek a mindennapokban hasznát vehetjük/vehetnénk?

– Kutatási területem az éghajlat, mely jelentős befolyással van mindennapi életünkre, így számos alkalmazási területen szükség van éghajlati információkra. Legutóbbi kutatási projektünkben egy olyan adatbázist hoztunk létre, mely tizenegy regionális éghajlati modell hibakorrigált hőmérséklet-, csapadékmennyiség-, szélsebesség- és napsugárzás-adatait tartalmazza nagy tér- és időfelbontásban egész Európára.

Az adatbázis nemcsak az elmúlt évtizedek légköri viszonyait adja vissza, hanem éghajlati előrejelzéseket is tartalmaz 2100-ig. A teljes online adatbázis ingyen hozzáférhető.

Nap- és szélerőműparkok működtetői jeleztek vissza, hogy hasznosak voltak számukra ezek az információk a hosszú távú tervezésben. Az energiaipar mellett a turizmus, a mezőgazdaság, vagy bármely más tevékenység, mely évtizedekre tervez, és nagyban függ az éghajlati adottságoktól, felhasználhatja ezeket az adatokat. Természetesen e munka mögött egy nemzetközi csapat áll, örvendek, hogy részese lehettem. Az éghajlatkutatás amúgy inkább tekinthető elméleti kutatásnak, személyes eredményeim mintegy kis kockák az éghajlatváltozás mint globális folyamat hatalmas puzzlejében.

– Ki lenne az, akitől szívesen kérdezne, akivel beszélgetne, de már nem lehet, vagy nincs rá mód?

– Nagybátyám, Bartók Ernő Attila. Amellett, hogy nagyon közel állt hozzám, gyakorlatilag második édesapám volt, tudományokban már gyerekkorom óta igazi mentorként tekintettem rá. Fizika-kémia tanár volt, az az igazi kísérleti fizikus, aki a természettudományok más területén is hihetetlenül nagy tudással rendelkezett. Nem is ismerek olyan tanárt, aki annyira egyszerűen, érthetően és viccesen tudott volna fizikát magyarázni, mint Ő. Már tanítottam az egyetemen, de sokszor előfordult, hogy óra előtt felhívtam, hogyan is van ez meg ez a törvény. Volt, hogy óra előtt pár perccel ugrott be egy kérdés, és mikor elkezdte magyarázni a telefonban, szóltam, Bátyókám röviden, mert pár perc múlva kezdődik az óra. Ilyenkor születtek a legfrappánsabb magyarázatok, azóta is azokkal példálózom a diákoknak. Váratlanul veszítettük el, annyi mindent akartam volna még tanulni tőle. Nagyon hiányzik.

– Megtorpanás…?

– Megtorpanások, elbizonytalanodások folyamatosan vannak. A kutatás mellett a munkám oktatási tevékenységet is jelent, e kettőt legtöbbször párhuzamosan kell vinni. És ez nagyon sok energiát igényel. Az oktatás terén érzem, hogy néha nem tudom azt a lendületet hozni, amit szeretnék, nem sikerül kellőképpen motiválni, érdeklődővé tenni hallgatóimat. Ez elszomorít, mert nagyon sok jó képességű diákunk van, viszont keveset sikerül megtartanunk a kutatói pályán. 

– Milyen arányban tudatos, illetve ösztönös a gyereknevelésben?

– A kisfiam születése előtt nem igazán olvastam gyereknevelési módszerekről, tanácsokról. Szülés után jöttek a mindennapi kérdések: mit, hogyan, mikor, és főleg az első időszakban bele is ástam magam az olvasásba. Ez sem jó. Most itt lavírozok a sokféle információ között, van, amivel egyetértek, van, amivel nem, de összességében még mindig egy eléggé zöldfülű szülőnek érzem magam a mindjárt másfél éves kisfiam mellett.

Szeretnék tudatosabb lenni, de nincs minden helyzetre kigondolt stratégiám. Ilyenkor az első, amire gondolok, vajon, amikor én kicsi voltam, a szüleim hogyan oldották meg; ha ugyanazt teszem, nagy baj nem lehet.

Kapok tanácsokat a családtól, de ez nem mindig oldja meg a helyzetet. Az internetes applikációktól viszont idegenkedem. Tehát ilyen esetben lesz, ami lesz, próbáljuk, ami eszünkbe jut. Pillanatnyilag inkább ösztönös szülőnek gondolom magam. De talán idővel kialakul minden, a következetességet fontosnak tartom, és ha nem is teljesen tudatosan, de példamutatással remélem mégis sikerül átadni azt az értékrendet a kisfiamnak, amit a férjemmel együtt helyesnek tartunk.

– Milyen terveket dédelget mind szakmailag, mind a magánéletét illetően?

– Szakmailag fő célkitűzésem megerősödni nemzetközi szinten a saját kutatási területemen, ami több idézett kutatási eredményt, szakmai együttműködést, szakmai szervezetekben való részvételt jelent. De a kutatói tevékenységben tulajdonképpen nincs végső cél, mindig lehet többet, a határt végül az élet maga húzza. Arra viszont nagyon oda szeretnék figyelni, hogy a munkám ne hasson túlságosan ki a magánéletemre, egészségemre. Az elmúlt években, évtizedben elég sokszor került előtérbe a munka, ami sok lemondást, kompromisszumot jelentett az élet más területein. A jövőben ezt helyre szeretném hozni.

– Hol látná magát szívesen tíz év múlva?

Még mindig kutatóként családom körében, egészségben, egyetértésben.

Névjegy: 1981-ben született Kézdivásárhelyen. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végezte, doktori diplomáját a Debreceni Egyetem Földtudományok doktori iskolájában szerezte 2013-ban. Kutatóként dolgozott a svájci ETH Zürich Légkör- és Éghajlattudományi Intézetében (IAC), a franciaországi Nemzeti Tudományos Kutatóközpont (CNRS) Klíma- és Környezettudományi Laboratóriumában (LSCE). A Magyar Tudományos Akadémia köztestületének külső tagja, 2016-ban megkapta az MTA Arany János Fiatal Kutatói Díjat. Jelenleg a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának docense. Családjával Kolozsváron él.