Ágota Walkes: A világ kicsi, tele végtelen lehetőséggel

Nevezhetjük világjáró embernek, egy innovatív tanulási módszer hírvivőjének, kalandkeresőnek is Ágota Walkest, de a vele való találkozás pillanatában egy, a világgal harmóniában élő nőt látunk, aki most épp Gyergyószentmiklóson foglalkozik tanulni vágyó diákokkal, fiatalokkal. A háromgyermekes édesanyával beszélgetve új értelmezést nyernek az újrakezdés, a nehézség, a munka és a célok kifejezések, hiszen aki több kontinensen kereste már a boldogulását, egészen kicsinek- és egy csodálatos helynek látja a világot.
Hirdetés

– Közös ismerősünk által hallottam rólad, elsősorban azt, hogy a világnak nagyon sok pontján éltél már. Hogyan kezdődött kalandos utazásaid sorozata?

– Itt születtem Gyergyószentmiklóson, hároméves koromban a szüleimmel Kanadába költöztünk, pontosabban a szüleim mentek ki hamarabb, majd fél év múlva én a nagymamámmal. Ott nőttem fel, jártam iskolába, de rendszeresen utaztunk haza, minden második-harmadik nyáron, olyankor felvettem a kapcsolatot az itteni barátaimmal. Húszévesen Barbadosba költöztem, ahol 17 évet éltem, majd tavaly szeptemberben Kanada legritkábban lakott részére, Nunavut teritóriumba mentem dolgozni egy évre, tavaly pedig Kínába készültem, és arra gondoltam, hogy amíg megérkeznek a vízumok, megállunk édesapámnál, aki Hevederben (Vasláb községhez tartozó település – szerk.megj.) él, és itt töltünk 23 hónapot. Azonban nem kaptam meg a vízumot, ezért élve az adódó lehetőségekkel, elkezdtem angolt tanítani: eredetileg egy kognitív tanulásfejlesztő programmal dolgozom, most kezdem lassanként megismertetni az itteniekkel is.

Ezek szerint hosszabb ideig tervezel Gyergyószentmiklóson maradni?

Augusztusig biztosan… hosszabb távra nem tervezek egyelőre.

Hogyan születnek a nagy változások előtti döntéseid, mi késztet arra, hogy ismeretlen helyen boldogulj gyermekeiddel közösen, akár idegen nyelvi környezetben is? 

Talán édesanyámtól örököltem ezt a képességet… Ő most Miamiban él. Azt hiszem, ezt a gondolkodásmódot a legelső költözködés indította el, amikor elhagytuk Gyergyószentmiklóst. Akkor nem olyan helyre költöztünk, ahol csak egy nép él, hanem

nagyon sok különböző nemzetiségű, gondolkodású emberrel találkoztam Kanadában, ezért soha nem volt az az érzésem, hogy a világ hatalmas, inkább az, hogy nagyon kicsi, és minden közel van. 

Közel húsz év kanadai élet után egy karib szigetállam nagyon nagy váltást jelentett?

– Amikor Barbadosra mentem, még egyetemistaként, nem volt konkrét célom. Pszichológiát tanultam Kanadában, szabadidőmben dolgoztam édesanyám szalonjában, és úgy éreztem, szükségem van egy kis szünetre, ezért elutaztam. Nagyon jól éreztem magam ott, a szerelem is megtalált, három lányom született, s az első öt évben jöttem-mentem Kanada és Barbados között, hogy be tudjam fejezni a tanulmányaimat és dolgozzak is.

Ekkor már el kellett döntenem, hogy mivel szeretnék foglalkozni, az egyetemen második képzésként felvettem a történelem szakot, és elhatároztam, hogy tanár leszek. A mesterképzést Ausztráliában végeztem, s mondhatom, életem egyik legjobb döntése volt, hiszen egzisztenciális alapokat adott. Ekkor már tudtam, hogy speciális nevelési igényű gyermekekkel szeretnék foglalkozni: a mesterképzés évei alatt is erről szólt a gyakorlat, és valahogy mindig ilyen helyzetekben találtam magam, s tudtam, hogy ez nem véletlen, megadtam magam a helyzetnek.

Hogyan kell speciális igényű gyermekeket tanítani? 

Nagyon kell szeretni őket! De egyébként minden gyermek azt akarja, hogy figyelj rá, nézz a szemébe, és én ennek megpróbálok maximálisan eleget tenni. Száz százalékban jelen voltam, mégis úgy éreztem, valami hiányzik, sokkal jobb eredményeket is elérhetnénk közösen. Ekkor fedeztem fel egy kognitív fejlesztő programot, amelyet Olaszországban sajátítottam el öt évvel ezelőtt. Azóta sokkal eredményesebb a munkám. 

Most Gyergyóba költözött a program, veled együtt…

Hirdetés

Igen… Bár eleinte az angoloktatás érdekelt mindenkit, most elkezdtem megismertetni néhány 1216 év közötti kamasszal, akiknek valamiért nem megy a tanulás, sosem kapnak kitűnő jegyeket, pedig értelmesek. A kezdeti szakaszban felmérem őket: memória, tervezési képességek, koncentráció, információ rendszerezése – ezek szükségesek ahhoz, hogy meg tudjanak tanulni ismereteket befogadni. Ez az az életkor, amelyben szivacsként működik az agyuk, és

ha most elsajátítják a logikus gondolkodás, a problémamegoldás, az összehasonlítás képességét, sikeres és boldog felnőttekké válhatnak. 

– Hogyan fogadtak téged és a módszereidet a kisvárosban?

Utoljára öt évvel ezelőtt jártam haza, és azt látom, hogy azóta nagyon sokat fejlődött a város. Sok fiatallal találkozom, akik egyetemi tanulmányaik után hazajöttek, hozva magukkal egy másfajta gondolkodást, magas szintű szaktudást. Míg Barbadosban elutasítóan viszonyultak a kognitív módszerhez, itt kellő nyitottsággal fogadták. Valójában nem gondoltam arra, hogy itt kamatoztatni tudom az ismereteimet: először az angoltanítás-, most már a kognitív módszer iránt is érdeklődnek. Fontosnak tartom, hogy a munkám ne csak pénzkeresési lehetőség legyen, hanem egy mód is, ahogyan másokon segítek.

A lányaid hogyan alkalmazkodnak a gyergyói levegőhöz, emberekhez, lehetőségekhez?

14, 10 és 4 évesek: amikor elköltöztem Barbadosból, csak a kicsit vittem magammal, hiszen egy rossz kapcsolatból menekültem, muszáj volt kialakítanom valamilyen szintű biztonságot mindannyiunknak.

Később magammal vittem a nagyokat is, de abban a környezetben, a kanadai őslakosok között élve úgy éreztem, nem tudok olyan lehetőségeket biztosítani számukra, amilyeneket szeretnék. Nunavut tartományban, Kanada északi részén tanítottam, s azt tapasztaltam, az ottani gyermekek nem szeretnek iskolába járni, tanulni és nem akartam, hogy a lányok azt lássák, így normális. Most Hevederben élünk, édesapám házában, mesés környezetben, bejárunk a városba dolgozni, iskolába. A legkisebbnek a legkönnyebb a környezetváltozás, az óvodában már érti a magyar nyelvet, a középső nagyon alkalmazkodó, szeret tanulni és mindent kipróbálni. A legnagyobbnak a legnehezebb, és ha továbbállunk innen, miatta tesszük majd, hogy érettségizni tudjon, számára ismerős nyelvi környezetben.

Mi ad erőt számodra egy-egy élethelyzetben, döntések előtt, a hétköznapokban? 

– A nehézségek adják az erőt. Azt üzenik, hogy egyetlen választásom van, élnem kell a mindennapokat, tennem a dolgomat. 

Elkeseredésemben sírok egy órát, de másnap már csak egy felet, mert nincs pazarolni való idő. 

Mit tervezel a közeli- és távoli jövőre?

– Szabadon szeretnék élni: saját döntéseket hozni nőként, jó példát mutatni a lányaimnak ebből a szempontból, hiszen fontos látniuk, hogy nem függök senkitől, főleg nem egy férfitől. Szeretném minél több diákkal, fiatallal megismertetni a kognitív módszert, s ehhez az online tér ad végtelen lehetőséget, így az sem okoz gondot, ha máshová költözünk. Ugyanakkor nagyon hálás vagyok a mostani helyzetemért, hiszen Gyergyószentmiklóson értem el azt, hogy nem egy oktatási intézmény kereteiben, hanem saját magamnak dolgozom és a természet közelében élek. 

Fotók: Ágota Walkes archívumából

Albert Ildikó pszichológus, író: merjük vállalni azt, amit jónak, értéknek tartunk

Hirdetés