Adi Bulboacă

Molnár Levente, Kecske: Kiakadt a boldogságmérőm

Színész, rendező, casting-igazgató, fesztiválszervező. A Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze, aki az idei Cannes-i Filmfesztivál nagydíját is elhozó Saul fiában (2015) Ábrahámot alakította. Molnár Levente, Kecske a vörös szőnyeges pillanatok óta sem állt m

Berekméri Katalin a vörös szőnyegen és a kamerák előtt

Uniter-díjra jelölték Berekméri Katalin színésznőt. A Román Színházi Szövetség idén 23. alkalommal rendezi meg az UNITER Gálát. A Legjobb női mellékszereplő címre jelölt művésznő a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja. 

Reggelizzünk finomat!

Vannak, akik úgy vélik, reggelire csak gyümölcsöt együnk, így jutunk a legtöbb energiához. Mások a bőséges reggelik mellett szólnak. Abban talán mindenki egyetért, hogy reggelizni valamit mindenképpen kellene, és ezalatt nem a bögre teát vagy kávét értik.

Tájba illő rönkház a varsági tanyavilágban

Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.