Boda L. Gergely

Kádár Annamária: a Nap felé forogva élek

Mesébe illő, derűs életút van mögötte, és ennek a pályának még a felét sem járta be. Az Erdélyben, Magyarországon és több más, magyarlakta vidéken ismertté vált Mesepszichológia szerzője, Kádár Annamária marosvásárhelyi pszichológus számára családi síkon, illetve a karrier és a munka terén

A vizuális művészetek mestere

„Öt lábbal” áll a földön: díszlettervező, képzőművész, a marosvásárhelyi B5 kortárs művészeti központ vezetője, tanár és családapa. Bartha József Románia egyik legismertebb magyar díszlettervezője.

Öröm-elvű tanulás

Lehet-e a tanulás folyamata öröm és hatalmas élmény? Többet ad-e gyermekünk személyiségéhez a szorongásmentesség, kiegyensúlyozottság a versengésnél, a teljesítmények kergetésénél? Jobb útravaló-e a fejlett érzelmi intelligencia a 10-es bizonyítványnál? A kérdések ilyenkor, iskolaválasztás, beiratkozás idején igencsak aktuálisak. (Cikkünk a 2015-ös Nőileg márciusi számában jelent meg.)

Hatvan fölött, lendületben

Miközben kisiskolások kacsintgatnak általában a tánciskolák felé, a marosvásárhelyi Csath házaspár a nyugdíjkor közelében érezte úgy, hogy eleget tesz fiatalkori álmának. Tánccipőt húztak, és gyakorolni kezdtek: csoportban, otthon, majd a színpadok parkettjén, versenyeken, bálokon és előadásokon léptek fel. Az azóta

Fejlesztés és nevelés a legzsengébb kortól

Mit tehet a szülő gyermeke egészséges fejlődése érdekében?

Néprajzi múzeum a negyedik emeleten

Asztalos Enikő néprajzkutató, nyugalmazott magyar szakos tanárnőmarosvásárhelyi otthonában jártunk.

Egy vidám, harcos kisfiú és a leukémia története

Szívszorító, ha egy gyermek beteg lesz, főleg ha ez leukémiát jelent. De Matyi megmutatja, hogyan kell fölvenni a harcot vele.

Borbély Melinda: Ez még nem a hátradőlés időszaka

A Marosvásárhelyi Rádió magyar adásának egykori igazgatónője, Borbély Melinda három éve vonult nyugdíjba, de ez kevésbé hozott életmódváltást, hiszen továbbra is számos elfoglaltsága van.

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.

Csehország: várak, sörök és jó emberek

Ha azt mondom, hogy Csehország és utazás, elsőre általában a finom sör és a csodálatos főváros, Prága ugrik be a legtöbb embernek. Tavaly nyáron mi a vidéket, a kisvárosokat céloztuk meg.