Csáki Emese

A B-terv, azaz Peru felpörgetve

Hirtelen felindulásból utazást szervezni izgalmas. Miután esett az idei tavaszra tervezett A-tervem, pillanatok alatt tudtam, hogy egy gyerekkori álmomat valósítom meg. Hamar utánanéztem a vízumkötelezettségnek, időjárásnak, valutaárfolyamnak, és már indult is a foglalás: repülőjegyet és egy jó k&e

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.

Csehország: várak, sörök és jó emberek

Ha azt mondom, hogy Csehország és utazás, elsőre általában a finom sör és a csodálatos főváros, Prága ugrik be a legtöbb embernek. Tavaly nyáron mi a vidéket, a kisvárosokat céloztuk meg.