Kereskényi Noémi

Életre kelt város

Az utóbbi években mintha az a bizonyos legkisebb, harmadik királyfi is útnak indult volna, úgy gyarapszik, szépül Szatmárnémeti itt a Partiumban. Az egyre szaporodó plázák, szupermarketek miatt egyre inkább nagyvárosias hangulata van, viszont aki szeret nosztalgiázni, biztosan nem bánja meg, ha mégis körülnéz.

Nagy Csongor: nagyon szerencsés vagyok!

A gyönyörűen felújított Iparosotthonban találkozunk, ahol a helyi bábtagozat működik. Pajkos mosoly bujkál a szája szegletében, Nagy Csongor Zsoltnak civilben mintha ez lenne a névjegye. A remek alakításokért a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja számos elismerésben részesült az évek folyamán, idén Kaszás Attila-díjat vehetett át.

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.

Csehország: várak, sörök és jó emberek

Ha azt mondom, hogy Csehország és utazás, elsőre általában a finom sör és a csodálatos főváros, Prága ugrik be a legtöbb embernek. Tavaly nyáron mi a vidéket, a kisvárosokat céloztuk meg.