Novák Károly István

Novák Károly István: Oktatási tapasztalataim vesztegzár idején

Jó néhány hete már, hogy a 2019–2020-as tanév második félévének digitálisnak, online-nak mondott oktatási próbálkozásai, kísérletei pillanatnyilag abbamaradtak. A tanítási időszakban és utána is rengeteg ismerősöm kérdezte meg a véleményemet erről az időszakról.

Megvalósult álmok

Először poénnak tűnt, aztán kiderült, hogy nem az, sőt, komoly. Írjak a Nőilegbe Férfileget. Mivel az idei tél, úgy tűnik, a mai napra esik, adja magát, hogy tél volt, hó esett, s jöttek… az ötletek?! Igaz, a téli ünnepkörön már rég túl, illetve még nagyon innen vagyunk, azért mégis jelentős esemény van áprilisban. Nekem személyesen annál is inkább, mivel a számomra legfontosabb nő szintén most ünnepli kerek születésnapját. Tehát szülinapodra mit is mondhatnék neked?

Reggelizzünk finomat!

Vannak, akik úgy vélik, reggelire csak gyümölcsöt együnk, így jutunk a legtöbb energiához. Mások a bőséges reggelik mellett szólnak. Abban talán mindenki egyetért, hogy reggelizni valamit mindenképpen kellene, és ezalatt nem a bögre teát vagy kávét értik.

Tájba illő rönkház a varsági tanyavilágban

Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.