Szász Hargita

Több mint mozgás – Amióta futok, szeretem a telet

„Úgy döntöttem, elmegyek egyet futni… Egész a sportpályáig szaladtam, aztán ott meg addig, amíg éreztem, hogy nincs erőm még egy lépéshez sem. Elfutottam minden elől…” Amikor előbbi sorokat fogalmaztam, 2015 őszén, a Háromszázhatvanöt című regényem kéziratában, én sem gondoltam volna, hogy most, 2022 januárjában hatéves futó évfordulót fogok ünnepelni. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy amikor ezt írtam, én még nem futottam…

Csodák nélkül csak a tragédiáinkkal maradunk

Szeretek angyalt lesni, szeretem a várakozást, a készülődést és azokat a rituálékat, amelyek ünneppé teszik ezt az időszakot. 41 éves vagyok, de még mindig úgy érzem, decemberben varázslatos a világ. A tragédiák ellenére is.

Az életkor néha tényleg csak egy szám

Egyre gyakrabban jön szembe velünk a médiában, hogy a negyven az új húsz, vagy éppen az, hogy az életkor csak egy szám. Sokszor nézem ezeket a címeket, és elgondolkodom, miért félünk ennyire az idő múlásától, és miért nem tudjuk felfogni, mekkora kiváltság, ha lehetünk a húsz után negyven, és esetleg majd hetven évesek is?

Időnként rám tör a félelem

Összeszorul a gyomrom. A pulzusom felgyorsul. Nehezen veszek levegőt. Az agyam fénysebességgel dolgozik, és finoman fogalmazva, nem szép dolgok jutnak eszembe. Félek.

Az ember mindenhez alkalmazkodik: a rákhoz is

Szeptember a gyermekrák elleni küzdelem hónapja. És bár nem szeretünk beszélni róla, rákos gyermekek vannak. Sokkal többen, mint azt gondolni szeretjük. A korai diagnózis pedig életet menthet.

Ne kelljen olyan dolgokat cipelnie, amelyekről nem tehet

Reggel hat harminc. A sötétítőn átszűrődő fény megvilágítja az arcocskáját. Kezei felemelve mindkét oldalon a feje mellett, a lábai felhúzva. Még olyan babásan alszik, pedig ma két és fél éves. Szerzőnk, Szász Hargita gondolatai a magunkkal cipelt örökségről.

Ki tudja, lesz-e holnap? – Isten veled!

Gyerekkoromban sokszor néztem a teraszról, ahogy a testvérével elmentek a házunk előtt. Én falusi kislány voltam, ők a városból jöttek nyaralni a nagyszülőkhöz. Irtó menők voltak. Sokszor eszembe jutott, milyen jó lenne, ha barátok lennénk. A körülmények adottak voltak, édesanyáink egy faluban nőttek fel, édesapáink együtt jártak középiskolába, és a nagytatája volt a magyartanárom. De nem lettünk. Nem akkor.

Arany Prága, borús tavaszban

Arany Prága – jutott eszembe a cseh főváros egyik jelzője, miközben emlékeimet próbáltam feleleveníteni. Pedig arany fényekben, napsütésben szűkölködött az a három nap, amit ott töltöttünk, de az élmény és emléke bennem valóban aranyértékű.

Reggelizzünk finomat!

Vannak, akik úgy vélik, reggelire csak gyümölcsöt együnk, így jutunk a legtöbb energiához. Mások a bőséges reggelik mellett szólnak. Abban talán mindenki egyetért, hogy reggelizni valamit mindenképpen kellene, és ezalatt nem a bögre teát vagy kávét értik.

Tájba illő rönkház a varsági tanyavilágban

Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.