Bíznom kell az olvasó(m)ban

Kislányként az írott szóval akartam segíteni az embereknek. A barátaim gyakran összekevernek a bloggerekkel. Pedig néha vért izzadok azért, hogy egy cikk, amit megírok, teljes legyen. Segíteni próbálok az olvasónak, hogy ne maradjon közömbös a világgal-, sem pedig önmagával szemben.
Hirdetés

Első osztályos kislányként, amikor megkaptam életem első jegyzetfüzetét, már arról álmodoztam, hogy valamikor újságíró leszek. A szüleim furcsálták, hogy egy hétéves gyereknek ilyen ötletei vannak. Állandóan a meséskönyveket bújtam, és emlékszem, hogy a szárítóból épített, pokróccal leterített „sátramban” fehér lapokat számoztam meg, majd kiírtam az újságból a nap történéseit. Ez volt az én újságom.

Az írott szóval segíteni akartam az embereknek. Átadni gondolatokat, érzéseket.

És a lényeg nem változott. Itt-ott belekóstoltam a dologba iskolaújság szerkesztőjeként-, mese-vagy versíró versenyeken. Aztán jöttek a komolyabb tapasztalatok. És mindegyik hozzátett ahhoz, amit ma újságíróként próbálok képviselni.

Hála a közösségi médiának, gyakorlatilag bárki lehet önjelölt újságíró. Bárki készíthet weboldalt-, blogot-, profilt, és biztos vagyok benne, hogy követőtábort is. Baráti társaságban egy-egy beszélgetés alkalmával az emberek csak legyintenek, amikor a mit dolgozol kérdésre újságíróval felelek. Érezhetően nem vesznek komolyan, viccnek tartják az egészet, és gyakorta alakul ebből konfliktus.

Elvárják tőlem, hogy állást foglaljak, és elítélnek, ha megteszem. Pedig az én munkám nem ez. Ellenszélben nehéz középen ácsorogni, mert mindenhonnan fúj a szél. Nekem pedig figyelni kell.

A környezetem és a barátaim gyakran összekevernek a bloggerekkel. Vagy, ha mégsem, akkor ferde szemmel néznek rám.

Hallom is a gondolataikat, miszerint ilyen vagy olyan párthoz csatlakoztam, érdekből csinálom, engem is az orromnál fogva vezetnek… Pedig néha bizony vért izzadok azért, hogy egy cikk, amit megírok, teljes legyen. Napokig keresgélek biztos forrást, szakembert hozzá. De olykor egy hétbe is beletelik, hogy kiforrjon az a téma. Leírva, utánajárva, vállalhatóan. Hisz ott a nevem. És az olvasó bizalmának felelőssége is. Minden nap.

Gyakran félek és aggódom. Nemcsak azért, hogy a cikk „tökéletesre” sikerüljön… Hanem azért is, hogy

ebben a dezinformált, zajos világban ad-e egyáltalán esélyt nekem valaki?
Hirdetés

Csepp a tengerben, szokták mondani. De nekem is bízni kell az olvasóban.

Mégsem felejtem el egy napra sem, hogy – újságíróként – mire kell figyelnem: segíteni az olvasónak, hogy ne maradjon közömbös a világgal-, sem pedig önmagával szemben. Gondolatokat, tapasztalatot, érzést közvetítek. Aztán ő eldöntheti, hogy elgondolkodik rajta, vagy hagyja az egészet.

Kimelt képünk illusztráció: Shutterstock

A nők elleni erőszak nemcsak a nők ügye! Mindannyiunk felelőssége.

Hirdetés