A társaság hosszú hajú férfitagjai – igazából négy tizenéves laza kamasz – látszólag ügyet sem vetettek a kezdődő versenyre, ám az eredmény kihirdetésekor ők is kisandítottak mobiljaik mögül.
– A nyertes te vagy! – simított végig Dorka a társaság egyik férfitagjának feje búbján, ahol alig virított pár szál haj.
– De hiszen nincs is haja! – évődtek vele a dúsabb loboncúak.
– De az selymes! – vágta ki magát Dorka.
Ám a többieknek idejük sem volt óváson gondolkodni, mert máris jött a következő, a „bőr puhaság próba”.
A nők a kezükre, majd egymás arcára pillantottak. Nem egyenlő esélyekkel indultunk.
Volt, akinek hosszú évtizedek, nap, szél, az élet viszontagságai barázdálták arcát, kezét. Dorka minden vendégnek végigsimított a kezén. Majd odafordult a legidősebb, nyolcvan évet is megért „versenyző”-höz, tatához és azt mondta neki kedvesen:
– Te szép lehettél fiatal korodban!
A táncversenynél némelyeket a komfortzónájukból sikerült kimozdítania:
– Sosem gondoltam volna, hogy valaha egyedül fogok táncolni egy recepció előtt! – vallotta be az egyik keresztmama.
A „legszebb szakáll” kategóriánál mi, nők, kicsit feszengtünk, de Dorka ekkor is nagyon diplomatikusan egy alig borostás kamasz fiú állát hirdette ki nyertesnek. A „legszebb szem” kategóriát sem a ritkábbnak számító kék vagy zöld szeműek, vagy pompás sminkűek nyerték.
– A te szemed a legszebb! – nyújtotta át az udvaron szedett százszorszépet egy melegbarna szemű lánynak.
– Miért pont az enyém? – kérdezte a meglepett nyertes.
– Mert mindig mosolyog.
Dorka ekkor még nem ismerte a kis herceg történetét, de ösztönösen tudta – mint minden kisgyerek –, hogy jól csak a szívével lát az ember. Nem tanult pszichológiát, sem pedagógiát, mégis zsigerből jött neki az alternatív értékelés, motiválás, tolerancia, csapatépítés.
Amondó vagyok, néha küldjünk óvodásokat is a nyári pedagógus továbbképzésekre oktatónak! Igaz, akkor a kávészünetben is buborékot fújunk és homoktortát sütünk majd, de én boldogan megteszem egy derűsebb, kevesebb gátlással küzdő generációért.
