Ágnes és férje nemrég tértek haza dél-franciaországi nyaralásukról, melynek során több régióba is ellátogattak. A páros Európa számos pontján megfordult már az évek alatt, így jelentős tapasztalatra tettek szert utazás terén. Ezekről a tapasztalatokról mesélt Ágnes olyan szenvedéllyel, amely talán mindenkiben, aki nyitott más kultúrák iránt, felkelti az utazás iránti vágyat.
– Mi váltotta ki belőled a hatalmas utazás iránti szeretetet?
– Nagyon szeretem a történelmet, sok történelmi témájú könyvet olvasok. Tulajdonképpen legyen az bármilyen könyv, ha az a helyszín, ahol a cselekmény játszódik, megérint, az nagyon erős vonzás volt számomra mindig. Gyerekként is nagy vágyaim voltak már a római kori emlékek, romok, ezért lett nagy szerelem számomra Itália – ahol már több mint tízszer voltunk. Szóval, voltak ezek a nagy vágyak, és ahogy eljött a lehetőség, hogy az országhatárt átlépjük, egyértelműen megpróbáltunk megvalósítani minél több ilyen nagy vágyat – a többsége sikerült is.
Taorminát látni is nagy álma volt Ágnesnek. Megvalósult.
– Legutóbb Dél-Franciaország több települését jártátok be, a helyszínek pedig gondosan összeválogatott, nem fő turista célpontok voltak. Hogyan terveztek meg egy ilyen utazást, mik a fő szempontok, és körülbelül mennyi időt vesz fel a tervezés?
– Ha nyaralásról van szó – ami hosszabb idő –, akkor általában február - márciusban már nekifogok tervezni. Ilyen volt például Toszkána, Lengyelország déli része, Csehország-körút, vagy most a Côte d'Azur – a Francia Riviéra egy része és Provence jó nagy része. Ilyenkor könyv formájában nekifogok olvasni – ehhez ragaszkodom – arról a régióról, ahová utazni tervezünk.
Például a Lonely Planet nevű útikönyvsorozatot forgatom szívesen, mert nagyon szeretem, ha van egy könyv a kezemben, és abból szerzek ismereteket az adott régióról.
Mert bármennyire is van egy általános ismeret a fejemben az európai országokról, látványosságokról, érdekességekről, azért amikor a fókusz rákerül egy akkora országnak az egyik régiójára, mint például Franciaország, Provence, átlagban nem tudok többet annál, mint a legtöbb ember. Szóval, sokat olvasok, majd hagyok időt annak, hogy kezdjen kialakulni egy kép bennem. Interneten is keresgélek cikkeket, de a többéves tapasztalatom az, hogy magyar nyelven csak ritkán találok mély és részletes beszámolókat, ezért többnyire angol nyelvű blogokat, utazási oldalakat böngészek. Az utolsó kirándulás előtt például bejelentkeztem egy nemzetközi csoportba is, ahol mindenféle nemzetiségű emberek tettek fel a kérdéseket és kaptak válaszokat – ez is sokat segített.
Januári tavasz, helyszín Procida, Nápolyi-öböl, Olaszország
Ez a téli-, kora tavaszi időszak tehát többnyire az informálódásé, amelynek időt tudok hagyni, mert én nagyon nem vagyok téli ember, és ilyenkor már annyira a nyakamra ül a tél, a szürkeség és a sötét, hogy ez egyfajta terápiás munka is számomra, hiszen ilyenkor tudok álmodozni arról, hogy mi lesz nyáron. Aztán egyszer csak kiviláglik az útvonal, az, hogy miként lehetne felfűzni a dolgokat, mert mindent nem lehet megnézni. A párommal nem vagyunk azok a “kipipálós” utazók, inkább arra koncentrálunk, hogy annak a helynek, ahová megyünk, a légkörét és a hangulatát legyen idő átélni, megtapasztalni.
Fontos, hogy rohanás ne legyen az utazásunkban, tudjunk megérkezni és ott lenni.
– Autóval vagy repülővel szerettek inkább nekivágni az ismeretlennek?
– Bár én kicsit félek a hosszú úttól, nem vagyok sebességimádó, összességében mégis jobban szeretem, amikor ott van az autó, és olyan szabad az egész. Autós utazás során jó megélni azt is, hogy elindulsz itthonról és eljutsz valahova, messze. Nem olyan, mint a repülőút, hogy elindulsz, és mondjuk három órán belül meg is érkeztél az úticélhoz. Autóval van idő megérkezni, odaérni. A legutóbbi utunk is körülbelül 5000 kilométer volt.
Ágnes kedvencei a kerengők. Montmajour apátság, a 10. századból
– Gondolom, a szállásfoglalás is fontos része az utazástervezésnek. Amikor autóval utaztok például, akkor kempingekben szálltok meg?
– Én nagyon szeretem a kempingeket, de fontos szem előtt tartani, hogy van bizonyos utazástípus, ahová jó a kemping – amikor nagyjából ott maradsz egy helyen – de ahhoz, hogy az gazdaságos és kényelmes legyen, jó felszerelés kell, hogy legyen minden. Mi ezért egy-egy ilyen hosszú nyaralás alatt apartmanokban szállunk meg. Amikor kialakul bennem a kép, hogy mi az útvonal, milyen hosszú lesz, honnan hová megyünk, akkor elkezdem arra felfűzni a szállásokat. Egy-egy ilyen felkapott helyen, mint Provence, érdemes ezt tavasszal lebonyolítani, mert egészen jó árban lehet szállásokat foglalni. Ha olyan helyre megyünk, akkor nagyon szeretek óvárosban lakni, vagy ha olyan a helynek a jellege, akkor valami különleges, természetközeli, szép helyen, és ez általában apartmanokban megoldható.
Mi egyébként sem vagyunk szállodakedvelők, nekem az egy kicsit rideg, nagyipari.
Volt ugyanakkor olyan utunk is – Toszkánát például úgy jártuk be – , hogy egyetlen “főhadiszállásunk” volt, és onnan csillagtúra-szerűen utazgattunk naponta. Azóta az üzemanyag-árak sokat változtak, ezért most már ráálltam, hogy az útvonal mentén több szállást foglalok, kevesebb időre, így mindenhol időzünk egy kicsit, megnézzük a környéket, és megyünk tovább.
Szicíliai lakásbelső
– Ahogy meséltél a tervezésről, az jutott eszembe, hogy bizonyos dolgokban nagyon racionálisak vagytok. Hol fontos szerinted ilyenkor a racionalitás, és miben vagytok ösztönösek az utazásaitok során?
– A tervezésben racionálisak vagyunk. Annyira, hogy üzemanyag-árat, autópálya-díjakat is számolunk, és előre szállást foglalunk, ha az indokolt. Utaztunk mi úgy is – van, ahol lehet – hogy nem volt minden szállás lefoglalva, és menet közben foglaltunk. Csehországban például nyári szezonban is meg lehet ezt csinálni, de Olaszország, Provence, Cote ‘d Azur elég rizikós, mert helyben elég sok idő vész el a szálláskereséssel. Ez is az utazás jellegétől és a helytől függ. Tehát az utat megtervezem, a szállást lefoglalom, nagyjából azt is előre tudom, hogy mit fogunk az adott szállás közelében megnézni, de ez ott helyben változhat.
Rousillon, séta az egykori okkerbányában.
Ott nagyon lazák és rugalmasak vagyunk, bőven van idő akár egész nap tengerpartozni, vagy csak úgy elbambulni egy középkori kisváros főterén, és nem rohanni a következő helyszínre. Idén például a Dél-Francia körút során kimaradt a csupán negyven kilométerre lévő Avignon, mert úgy döntöttünk, hogy inkább megyünk kistelepülésekre, és autózunk Provence tájai között, mert egyszerűen csodálatos.
Verdon-kanyon, Európa legszebb szurdokának is mondják.
Azt is figyelembe veszem mindig, hogy hová lehet repülővel eljutni, és annak ellenére, hogy repülni is lehetne, hová kell autó. Például egy olyan régióban, mint Provence, jó ha van autó, mert tömegközlekedéssel nagyon nehéz lenne élvezetesen bejárni és meglátni az apró, rejtett kincseit. Ugyanakkor azért nem voltunk most Nizzában vagy Monte-Carloban, mert Nizzába megy repülő innen, így az jó lesz majd egy hosszú hétvégi kirándulásra.
– Az autós körutazást, mint nyaralást elsőre nagyon fárasztónak gondolná az ember. Ilyenkor is ki tudtok kapcsolódni, pihenni?
– Mi pihenünk, van időnk megállni, leülni, nézni csak a teret, az embereket, nagyon figyelünk rá, hogy így legyen.
Az út lehet fárasztó, de nem kizsigerelve jövünk haza sosem. Legutóbb is úgy terveztük meg, hogy átlagban 60 kilométereket autóztunk egy nap. Azt hiszem, a legtöbb, amit egyben mentünk, 140 kilométer volt.
– Vannak olyan bejáratott praktikáitok, amelyeket a sokéves tapasztalat alapján alkalmaztok, mert könnyebbé teszik az utazásaitokat?
– Ha Dél-Európa felé megyünk, mindig Szlovéniában éjszakázunk, az olasz határ közelében. Szlovéniának rendkívül jól kiépített, kulturált, hangulatos parkolói vannak, ahol rengeteg utazó áll meg, akik csak pár órát akarnak aludni, azért nem foglalnak szállást. Ez az egyik praktikánk. Az autóban ugyanakkor mindig van hálózsák, úgy pakolok, hogy legyen egy kicsi úti szerelés, amiben van kis törölköző, tisztálkodószer, ilyesmi, az ilyen helyzetekre.
Szlovénia egy tündéri kis ország. Kisebb túrán a Triglav Nemzeti Parkban.
Egyik legszebb dolog, amit valaha láttam: a Mostnica-szurdok Szlovéniában.
A másik fontos praktika, hogy foglalásnál nagyon figyelek arra is, hogy utánanézzek, melyek azok a régiók, ahol nagyon oda kell figyelni, hogy a szálláshelynél biztosan legyen parkoló. Ez azért fontos, mert vannak olyan helyek – például Nápoly alatt az Amalfi-part – ahol borzasztóan nehezen lehet parkolót találni, és az is lehet, hogy sok pénzért. Emellett szálláskeresés során mindig elolvasom a bejegyzéseket – jó, ha többféle és több nemzetiségű személyektől származnak ezek – , mert amit azokban leírnak, az általában a szállás kínálatát hitelesíti – ezt is a saját bőrömön tapasztaltam meg. Egy nemrégiben bevezetett praktikánk pedig az, hogy egyik évben én, másik évben a férjem választ úticélt, így felfedezzük azt is, ami a másik számára érdekes.
– Úgy tudom, szeretsz papírtérképpel tájékozódni. Manapság olyan ritkán hallani ilyesmiről… Teljesen mellőzitek a GPS-t és csak a papírtérképre és táblákra korlátozódva utaztok?
– Én imádom a papírtérképet tartani a kezemben. Egyrészt azért, mert akkor látom, hogy hol van az a régió, a település, a vár, amit éppen készülünk felfedezni. Látom, hogy mihez van közel, milyen domborzat veszi körül. Az utolsó nyaralás előtt például itthon nem kaptam megfelelő térképet, de ott helyben, Franciaországban találtunk egy nagyon részletes, nagy felbontású, pont a francia Riviérát magába foglaló térképet. Onnantól kezdve azzal jártunk, és a táblákat figyeltük. Másrészt,
szeretem, ha nem függünk mindig a technikától, tudom a fejemet használni, gondolkodni, vonz az a kihívás is, hogy ha eltévedtünk, akkor hogyan tudjuk megoldani,
vagy, hogy gondolkodni kell azon, hogy vajon hogyan lenne a legegyszerűbb eljutni A-ból a B-be. Nem igaz, hogy egyáltalán nem használom a Google térképet, mert az is nagyon praktikus alkalomadtán, például amikor meg kell keresni a lefoglalt szállást, egy adott helyszínt, kiszámolom hány kilométer lesz az út, vagy amikor felépítem az útitervet, úgy hogy két megálló között ne kelljen túl sokat vezetni, de tájékozódáshoz - ha tehetem - papírtérképet használok. Én vagyok a másodpilóta a férjem mellett.
– Sok helyen megfordultatok már Európában. Ki tudnál emelni egy olyat, ahová szívesen költöznél?
– Mint már említettem, Olaszország nagy szerelem számomra, így természetesen az az ország lenne, azon belül is a nagy tavak környéke – mint a Garda-tó vagy a Comói-tó. Azért, mert ott megvan még a négy évszak nagyjából, viszont sokkal hosszabb, melegebb a nyár, és a tavasz is korábban jön. Nagyon közel vannak a hegyek, van nagy kiterjedésű víz, és ami még nagyon fontos, az az itáliai hangulat, ami engem mindig elvarázsol.
Arles, római emlékek és Van Gogh nyomában…
– Európán kívül utaztatok már?
– Nem voltunk még, noha vannak olyan helyek, amelyeket szeretnénk látni. Szeretnék például eljutni Kazahsztánba, vannak ilyen dolgok a fejemben, de én európai embernek tartom magam, és úgy gondolom,
annyi csoda van itt még a kontinensen, amit látnunk kell, hogy azt hiszem, egyelőre maradunk itt.
– Végszóként kiemelnél valamit, amit nagyon fontosnak tartasz, és akár tanács is lehet utazni vágyóknak?
– Szerintem nagyon fontos, hogy nem az hajt, hogy mindent megnézzünk, hanem inkább az ottlét, a megismerés, a megtapasztalás, és erre időt kell hagyni. Egy ilyen utazás megszervezésében ugyanakkor rengeteg tapasztalat van, sok-sok év. Én szeretem magam csinálni a dolgokat: az én utazásom, az én szabadságom, ami már a felkészüléssel elkezdődik, csak akkor még fejben.
Fotó: Asztalos Ágnes archívuma
korábban írtuk
Bodó Melinda: „Az fog könnyedén menni, ami a tiéd”
Mi vagyunk az a generáció, akiknek elérhető lett a világ – mondja Bodó Melinda egy pálmafák közé kifeszített függőágyban, Balin, egy coworking iroda udvarán. Melinda álmaival nem olyan nehéz azonosulni, azzal a különbséggel, hogy ő megvalósította őket. Ráadásul nem is csak „kipipálási” szándékkal, hanem egy mélyebb, igazibb lét keresésében. Interjú egy Csíkkozmásról indult karrierváltóval. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. augusztusi lapszámában jelent meg.)
