Tötszegi Tekla néprajzkutató, egyetemi oktató, az Erdélyi Néprajzi Múzeum aligazgatója. A Kolozsvártól mindössze pár kilométerre található Mérában él férjével, Tötszegi Andrással, aki maga is avatott ismerője a kalotaszegi népi kultúrának. Egyszóval: mindent tudnak az őket körülvevő tárgyakról.
Meglátni benne a szerethetőt
1990-ben nem sok eladó ház volt Mérában. Végül megtalálták ezt a faluban atipikusnak számító, az 1930-as években épült házat, amelyben anno kocsma is működött. A ház egykori gazdája kovács volt, és nem földműves. Ezért kicsi az udvara, és a Mérára jellemző nagy udvar és kert, gazdasági épület is hiányzik innen. (Valamikor családonként 20-30 bivalyt is tartottak a faluban, ezért a legtöbb háznak ma is hatalmas udvara, óriási kőcsűrje és istállója van.) Kőbánya volt egykor a ház helyén, mögötte ma is nagyon jól kivehetők a mészkőrétegek.
A ház ura egy még működő, létező hagyományos tárgyi kultúrába született bele Kalotaszegen, Tekla székelyföldi családjában viszont már csak elvétve maradt hagyományos darab.
’92 tele volt, amikor a jellegzetes oromzat elkészítésére sor került. Az utolsó hagyományos oromzatok a két világháború között készültek Kalotaszegen. A mester, akinek ezt reprodukálnia kellett 60-70 évvel később, bizony hümmögött,
de végül a szakmai kíváncsiság nála is győzött. A mintát Tekla rajzolta ki a földre lerakott deszkákra, a környéken (Magyarvistában, Inaktelkén, Bogártelkén) lefotózott, még meglévő oromzatok alapján. A kivágását aztán a mester és a házigazda egy egész télen át fúrta-faragta.
A ház vakolásánál szerették volna, ha az oromzat és a tornác motívumai visszaköszönnek az ablakkereteknél is. Ám a mesterek nem vállalták, így ezt is a háziaknak kellett kialakítaniuk vakolóanyagból.
A szépet is kell használni
Amikor elkezdték átépíteni a házat, tudták, hogy bár megőriznék, illetve reprodukálnák a kalotaszegi jellegzetességeket, a belső tereket a család számára kényelmessé alakítanák. Ezért döntöttek a manzárd és a nyitott konyha-nappali mellett.
A nappalit gerendás mennyezetűre tervezték, ahol a közös gyűjtésből származó kancsók lóghatnak. „Mi már egyetemistaként sem ruhára vagy utazásra költöttünk, hanem nekünk tetsző tárgyakra. Sokszor Zoli bácsival mentünk együtt (Kallós Zoltán néprajzkutató, a család egykori barátja – szerk. megj.), s ő látta, hogy mennyire megkívánunk egy-egy tárgyat, s nincs elég pénzünk rá, így aztán megvette, s legyintett: majd megadják” – meséli Tekla.
A nappaliba belépve két, kalotaszegi otthonban kevéssé használt ládán akad meg az ember szeme. Rákérdezek. „Ezek nem a szokásos festett ládák, ezek kemény fából készültek, és ácsbárddal, majd véséssel díszítették őket” – magyarázza Tekla. Inaktelkéről származnak, ahol szekrényként, ruhatárolóként használták.
Amikor Kalotaszegen divatba jöttek a mindenki által ismert festett ládák, ezek a vésettek többnyire kiszorultak gabonatárolónak. A ládák Tötszegi András egyetemista korabeli gyűjtéséből származnak, ahogyan a lakásban kiállított csempék is. Kevéssé ismert tény, hogy Kalotaszegen sok csempekészítő központ működött.
A házigazda sok éven keresztül járta a falvakat, s megfigyelte, hogy a nyitott tűzhelyek, csempekályhák hátsó részére építették be a régi, mázatlan csempéket, amiket a 80-as években a falusi emberek értéktelennek tartottak, ezért is rakták őket hátra, ahol nem látszottak. A gyűjtő aztán elkérte azoktól, akiknek már nem kellett, így jutott például 18. századi darabhoz is.
A nappaliban található csoda szép sötétzöld csempekályhát is a falvakon gyűjtött csempékből rakták össze. Az alján található nagyobb csempék például egy lebontásra ítélt sütőkemence részei voltak.
A nappali másik éke a különleges technikával készült szobabútor (a téka, a kisasztal és a vetett ágy). Ezt a 80-as évek közepén készíttették esküvői pénzből a bánffyhunyadi Kudor családdal, amely akkortájt egész iskolát működtetett, ahol a kalotaszegi mélyfaragást próbálták visszatanítani fiataloknak, amely a karcolt faragás megjelenésével kiment divatból az 1800-as évek végén.
A 19. század végén a karcolt faragás vette át a mélyfaragás helyét Kalotaszegen. Ilyen, karcolt faragással díszített bútor is van a ház emeletén. Körösfőről származik, és a ház régi tulajdonosaitól vásárolták meg. „Ugyanolyan bútor ez, mint amilyet Bartók rendelt a körösfőiektől. Lehet, hogy ugyanaz a mesterember csinálta” – mondja András.
Muzeális értéket már nem gyűjtenek
A nappaliban a vetett ágy jelképes, mert ugyan felrakták rá a térség tisztaszobáira oly jellemző kivarrt párnákat és ágyterítőt, de az ágyat használják is. A házban nincs is jellegzetes színes, dúsan díszített kalotaszegi szoba, hiszen
soha nem a muzeális jelleg volt a céljuk, sokkal inkább az, hogy valamiért beleszeressenek a tárgyakba, amelyek körülveszik őket, illetve hogy használni is tudják őket.
„Amióta múzeumban dolgozom, azóta igazán régi darabokat, muzeális értéket egyáltalán nem vásárolok – mondja Tekla. – Ez etikai kérdés. Most már tudom, hogy itt csak én élvezem, meg a családom, a múzeumban pedig bárki megnézheti. Továbbá nem szabad csak azért megszerezni tárgyakat, mert birtokolni akarjuk őket. Azokat ugyanolyan állapotban tovább is kell adni, s erre magánember kevésbé képes, mint egy jól működő intézmény.”
A házaspár alapítványi segítséggel gyönyörű tájházat hozott létre Mérában, amelynek udvarán rengeteg esemény, táncmulatság zajlik manapság, többek között a Mera World Music Festival is. Az általuk gyűjtött tárgyak egy része ott kapott helyet.
Friss lapszámunkat alább kérheted:
