ARCHÍV Hobbiból lett vállalkozás – Madaras Aliz desszertjei

Az a jó a rosszban, hogy elmúlik, mert nem lehet mindig rossz, és ez olyan jó – ez a felirat az első, ami szemünkbe tűnik Madaras Aliz gyergyószentmiklósi cukrászműhelyében. Ahogy körbenézünk, nem tudjuk eldönteni, hogy a hűtő hívogató aprósüteményeit csodáljuk, vagy a mosolygós arcokat, akik a kicsi műhelyben szorgoskodnak: ilyen, ha megvalósul és minden elképzelést felülmúl egy hobbiból lett vállalkozás. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. áprilisi lapszámában jelent meg.)

Pezsgős-epres-bodzás monoporciós desszert, mákos sajtkrémes szelet, szilvapálinkás trüffel, étcsokoládés-forralt boros-meggyes torta, barnasörös piskóta mogyorókrémes sajtkrémmel, vörösbársony piskóta sajtkrémmel és málnafőzettel, mentás-spenótos torta lime-mal és ananásszal, citromos piskóta bazsalikomos krémmel – ahogy végignézzük a cukrászműhely idei kollekcióját, nemcsak a változatosság ejt ámulatba, hanem az a határtalan kreativitás is, amely jó adag kísérletező kedvet is feltételez. Hogyan lesz szociológusból cukrász, és mit jelent ez a hétköznapokban? – kérdezem Aliztól, miközben csokis-kávés aprósüteményt kóstolunk a műhelyben. 

Irányváltás az önállóság felé

„Szociológia egyetemen, annak vidékfejlesztés irányzatán végeztem mesterképzést, és a Gyergyószentmiklóson működő Caritas Vidékfejlesztésnél dolgoztam, nagyon jó csapatban, határozott elképzelésekkel. Aztán megszületett a kislányom, és a gyermeknevelési szabadság ideje alatt elkezdtem recepteket böngészni és tortákat sütni: élveztem a technikák megismerését, a kísérletezést. Több nyelven is tanulmányoztam recepteket, és magával ragadott a francia irányzat, a mousse torták, a textúrák, és főként az a precizitás, ahogy ők dolgoznak. Egyre többet kezdtem sütni, először csak saját magunknak, a vendégeinknek, majd ismerősöknek születésnapokra és más eseményekre.

A gyermeknevelési szabadság lejárta után nem tudtam visszamenni a munkahelyemre, így adott volt a lehetőség, hogy ezzel foglalkozzak, és magasabb szintre lépjek. A férjem biztatására és közös döntés eredményeképpen elindítottuk a vállalkozást, tudva, hogy sok áldozattal, lemondással is fog járni” – meséli a kezdeteket Aliz. 

Tanulás, kitartás és leleményesség – ez Aliz sikerreceptje

A döntést képzések, tanfolyamok sorozata követte: először Csíkszeredában, majd Budapesten és Székelyudvarhelyen is elvégzett egy-egy szakirányú képesítést és több online tanfolyamot. Emellett autodidakta módon, temérdek receptet olvasgatva képezi magát a mai napig, hiszen a mentes édességek és a nyers torták világa is egyre népszerűbb, így ezen a területen is érdemes ismereteket szerezni. 

A vállalkozás elindításához szükséges konyhai eszközöket pályázati forrásból szerezték be, a pályázat megírásában, majd a közbeszerzési eljárások lebonyolításában férje, Péter segítette, és ő biztatja-bátorítja valahányszor hullámvölgybe kerül. És bár adódnak nehézségek, Aliz pozitív szemlélete, leleményessége és kitartása mindig megoldást talál a felmerülő problémákra.

Forradalmi ízek végtelen variációja

„Nagy kérdés volt számomra az elején, hogy lesz-e igény az én különleges alapanyagokból készülő, minimál díszítettségű édességeimre, de hamar kiderült, hogy szeretik, és általában visszatér, aki egyszer megkóstolta. Induló vállalkozásként nem volt könnyű átvészelni a vírus éveit, de kellő kreativitással reagáltunk a helyzetre: mivel nem voltak nagy létszámú ünnepségek, mindenki 4–6 szeletes tortákat kért, amit nem tudtunk volna kivitelezni, ezért felszeleteltük, és ez olyan jó ötletnek bizonyult, hogy sorban álltak a vásárlók az ajtó előtt. Erre nem gondoltam – kiáltottam fel a helyzeten meglepődve, és azóta már szállóigévé vált ez a mondat, hiszen valóban kiszámíthatatlan és érdekes a kereslet alakulása, változása – idézi fel a kezdeti éveket Aliz. 

A kicsi műhelyben a néha szokatlan alapanyagok egy részét helyi vállalkozásoktól vásárolják: gyergyói tojás, udvarhelyi tejszín kerül a tortákba és süteményekbe, és a kezdetben külföldről rendelt különleges hozzávalók ma már a romániai piacon is megtalálhatóak. 

„Mentes” és nyers fincsiségek

„A legegészségesebbek a nyers desszertek, amelyek alapját az őrölt csonthéjasok – dió, mandula, kesudió, mogyoró – képezik. De minden készítményünkben minimalizáljuk a cukrot, nem készítünk nagyon édes, krémes-habos desszerteket. A díszítés tekintetében is minimalista irányzatot viszek, a kevesebb több elve alapján” – avat be a részletekbe Aliz, ismertetve sajátos íz- és formavilágú desszertjeit.

 

Mivel főként visszatérő vásárlói vannak a cukrászműhelynek, fontos a változatosság, a megújulás képessége, emellett az évszakok váltakozása is megkívánja egy-egy új kollekció megjelenését.

A 2022-es év vörösbársony tortájának epres ízvilága a karácsony és a Valentin-nap sztárja volt; a tavasz közeledtével a spenóttal színezett piskóta alap, a lime, a bazsalikom és a menta fogja uralni a desszertek világát. 

Lehet még fokozni

Aliz cukrászműhelyében jelenleg négy alkalmazott dolgozik, ötletel és alkot csapatot, készülve a tavaly és tavalyelőtt elmaradt esküvők és különböző családi ünnepségek özönére. Sok munkát, maximalizmust igénylő szakma ez, amelyben a folyamatos megújulás, kreativitás mellett fontos szerepe van a marketingnek is. Jelenleg mindez Aliz kezében összpontosul: nagy tervekkel készül az elkövetkező évekre, hiszen úgy érzi, vannak még kihasználatlan lehetőségek.

„A ház első felében van két üres szoba, ahová egy cukrászdát szeretnék. Az a vágyam, hogy az általunk készített desszerteket helyben, egy hangulatos környezetben tudják elfogyasztani az édességkedvelők. Bár tudom, hogy ez még több munkával, csapatbővítéssel és sok háttérmunkával jár, mielőbb szeretném megvalósítani” – mondja elszántan a cukrászműhely mosolygó tulajdonosa. 

Vásárló szakítja meg a beszélgetésünket: pezsgőkrémes desszertet kér. Aliz kiszolgálja, és részletesen elmagyarázza a fogyasztás mikéntjét: a sütit körbeölelő védőfóliát eltávolítva kanalazzuk a habkönnyű desszertet, amelynek belsejéből előbuggyan az élénkpiros, epres krém… 

Fotó: Madaras Aliz archívuma

korábban írtuk

Mentés másként – avagy a maradékok új élete
Mentés másként – avagy a maradékok új élete

Az évek során egyre fontosabbá vált számomra úgy vásárolni, főzni, hogy lehetőleg ne dobjunk ki maradékot. Az ételpazarlásnak hatalmas környezeti lábnyoma van világszerte, ezért nem csak a családi konyhák és költségvetések problémája ez. Tulajdonképpen gyermekeink, unokáink jövőjével játszunk, amikor ész nélkül vásárolunk- és dobunk ki ételeket. Pedig a megoldás nem olyan bonyolult, és anyagilag is jól járunk vele.