Egy székelyudvarhelyi tömbház szárítójában indult a 2000-es évek elején, ma a maga területén meghatározó cég Romániában, sőt, nemzetközi kapcsolataival is. És egy vállalkozás, amely szép példája az anya-lánya generációváltás kihívásainak.
Az a jó a rosszban, hogy elmúlik, mert nem lehet mindig rossz, és ez olyan jó – ez a felirat az első, ami szemünkbe tűnik Madaras Aliz gyergyószentmiklósi cukrászműhelyében. Ahogy körbenézünk, nem tudjuk eldönteni, hogy a hűtő hívogató aprósüteményeit csodáljuk, vagy a mosolygós arcokat, akik a kicsi műhelyben szorgoskodnak: ilyen, ha megvalósul és minden elképzelést felülmúl egy hobbiból lett vállalkozás. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. áprilisi lapszámában jelent meg.)
Míg nagyon sok oldalról a széthúzást, az emberek és közösségek közti rivalizálást tapasztaljuk, üdítő látni, hogy vannak olyan kezdeményezések, amelyek az összetartozást erősítik. Ilyennek látom én a Blaze-t, az erdélyi dizájnerek- és kézművesek boltját, amely próbálja egy ernyő alá gyűjteni a helyi (ipar)művészek munkáit. Egy helyen megtalálható az erdélyi alkotók nagyon széles termékskálája, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is. Hogy van-e rá igény? Kezdetben ezt még a bolt megálmodói sem tudták, csak re
Visszafogott elegancia – talán így lehetne legegyszerűbben leírni Orbán-Varga Zsuzsa stílusát. Fiatal, mégis a klasszikust szereti, minderre magyarázat, hogy kiket tart példaképének: Audrey Hepburn, Katalin hercegnő, Ránija jordán királyné… Mind királynői jelenségek. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. októberi lapszámában jelent meg.)
Kevés olyan közintézmény-vezetőt ismerünk, mint ifj. Szakács-Paál István: közvetlen, dinamikus és iszonyúan jó kávét főz. Ő a székelyudvarhelyi vállalkozói inkubátorház vezetője, amely a szárnyai alatt vált sikertörténetté. Szakmai kérdésekben már sokszor faggattam, ezúttal személyesre (is) vettük a figurát. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. októberi lapszámában jelent meg.)
Egy esős délután úgy beszélgetünk két órán át egy kolozsvári kávézóban, mintha ezer éve ismernénk egymást, pedig akkor találkozunk először. Nyíltan faggatom, és ugyanúgy válaszol. Az interjú alatt rájövök: Kati megtanult hatékonynak lenni. Nincs idő a kertelésre, vár a család, várnak a feladatok, a lehetőségek. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. novemberi számában jelent meg.)
Adott egy fiatal, budapesti nő, aki éppen megszerezte tájépítészmérnöki diplomáját, befejezte konzervatóriumi tanulmányait, ám ő maga mögött hagyja farkasréti otthonát, és a Bákó megyéhez tartozó Gyimesbükkre költözik.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Jócskán benne vagyunk az esküvőszezonban, de a java azért még hátravan. Van néhány dolog, amit az ember ösztönösen tud vagy érez, és vannak írott és íratlan szabályok is, amelyeket, ha nem is tartunk be, jó, ha tudunk róluk.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.
Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.
Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.
Erdélyben is egyre népszerűbbek a lovasrendezvények, valószínű, hogy ennek hatására is vált felkapottá a lovassport mint kikapcsolódás, illetve mozgásforma.