Élmény Minden mondata gyönyörű – Török Ábel: A harmadik ég

Talán a legszebb könyv, amit valaha olvastam. Több száz könyvet kiolvastam már, köztük fantasztikus irodalmi alkotásokat, amelyek építettek, formáltak, és a mai napig velem vannak. Ez a regény közéjük lépett, és olyat művelt velem, amit továbbviszek. Immár örökké.

Fotó: Freepik

„tudod, dómar, ennek a világnak három ege van. az elsőt mindenki ismeri, fölöttünk húzódik, széles karú óriás, a világ héja….

a második ég már akkor haldoklott, amikor megszülettél. egykor még az elsőnél is szélesebbre terjedt, de sosem volt olyan szilárd. minden varázslat ebből az égből fakadt, és minden mese belőle eredt.…

a harmadik, a legfontosabb, a te eged, dómar. minden emberben ezen a világon húzódik egy ég, és mindenkiben más formát ölt. egyetlen és rengeteg, alakváltoztató, a legnagyobb és legkisebb az összes ég közül. az, ami után sóvárogsz, és az, amit adni tudsz, álmaid térképe, emlékeid színe, éveid bánata.”

Képzeljék, kedves olvasók, nem a történet miatt szép ennyire ez a regény – habár az is csodálatos – , hanem az, ahogyan meg van írva.

Minden mondata, minden szava, minden hangja gyönyörű, és ámulattal tölt el.

Csak ámulok és bámulok, hogy egy fiatalember, a szerző, Török Ábel hogyan volt képes ilyen csodát alkotni. Szinte hihetetlen az a mód, az az érzésvilág, amivel felépítette, elénk tárta a művét. Ő maga a „bűvhangú”, akiről a könyvben mesél, az egyik szereplő. Semmihez nem hasonlítható, nem tudnám, és nem is kell kategorizálni.

Át kell lépni a megszokott kereteket

Nehéz úgy ajánlót írni, hogy az embernek csordultig van a szíve, hiszen még élénken élnek benne a szereplők, azokon a tájakon jár, ahol ők, érzéseik benne laknak az olvasóban, szinte kiszorítják az övéit. Mégis, szinte azonnal el kell mondanom, le kell írnom, hogy milyen csodát olvastam, meg kell osztanom mindenkivel, aki kicsit is nyitott erre a különleges világra, amit a szerző alkotott. Építkezni, töltődni és fejlődni lehet tőle-belőle. Sokat!

Ehhez azonban át kell lépni a megszokott kereteket, amiket ismerünk, szabadjára kell engedni a fantáziánkat, és nemcsak a történésekre koncentrálni. Eleinte úgy tűnhet, hogy a sok szereplőt nem leszünk képesek megjegyezni, de még ha nem is,

a két főhőst biztosan, az pedig elég ahhoz, hogy élvezhessük a történetet.

dómar és katla (szándékos a kisbetű, hiszen a regényben egyáltalán nincsenek nagybetűk) gyerekkoruk óta barátok, és szép lassan szerelmesek lesznek egymásba. Ebben még nincsen semmi rendkívüli, azonban szerelmük erősebb bárminél, ami velük történik, bántalmazásokon, fájdalmakon, elhagyatottságon túl is kitart, és megtartja őket.

Nem mondok túl sokat, szeretném, ha az olvasó maga fedezné fel ennek a világnak a részleteit, a kis északi falut, ahol rövid a nyár és zord a tél, ahol előbbinél sosem megy le a nap, utóbbinál veszélyesebb pedig nem is leselkedik az ott lakókra. Vagy talán mégis?

„a világnak rengeteg vége van. csendes sarkok, hegycsúcsok, zöld erdő mélyén sötétlő faodvak, pusztába vezető utak. vén szekér kereke szántotta a földet, az egész tákolmány nyikorgott, nyikk-nyikk, és a nyikorgás is a világ egyik vége volt.”

korábban írtuk

Lukácsi Katalin: A gyermeket védd, ne a (családi) titkot!
Lukácsi Katalin: A gyermeket védd, ne a (családi) titkot!

Titkolhatja-e egy anya az édesapa kilétét például? Melyek az erre vonatkozó jogi szabályozások? Lukácsi Katalin ügyvéddel ezúttal a családi titkok kérdéskörét kapirgáltuk.