Fehér Andrea történész, egyetemi tanár Kolozsváron tartott előadást a 18. századi női bűnözésről. Kutatásában levéltári anyaggal dolgozott, mindent felhasználva, ami ebben a témában (latin nyelven, sokszor nagyon rossz minőségben) megtalálható volt a kolozsvári levéltárban. A paráznaság és a házasságtörés a két leggyakoribb vétség ebben a korban, ezek teszik ki a női összbűnözés 80 százalékát.
A kor véleménye az volt, hogy a nők nagyon könnyen befolyásolhatók, és könnyen bűnbe kergethetők.
Ott volt továbbá a többi tipikus női bűn: a boszorkányság, a csecsemőgyilkosság, a pletyka és a rágalmazás, nagyon ritkán a lopás. A késelés, gyilkosság nem volt divat, sokkal inkább az erkölccsel kapcsolatos bűnök. „Ez egy ilyen kor, amelyben az erkölcsi vétség ugyanolyan súlyos, mint amilyen a mi megítélésünkben például a késelés” – mondja Fehér Andrea.
A kofák mint hírügynökség
Létezett egyfajta társadalmi kontroll, az emberek a városon belül figyelték egymást. Persze ez elsősorban női kontrollt jelentett, hiszen a kofák nagyon szerettek leselkedni másokra és pletykálkodni. Segítségükkel könnyű volt a rendtartás is. Sok esetben az is elég volt, ha a szomszédasszony véleménye szerint valaki bűnözött.
Sokszor a városi bírák is a megfigyelő asszonyokra hagyatkoztak, mert ők sokat láttak, hallottak, s egy idő után ez elég ahhoz, hogy valaki ellen nyomozást indítsanak.
Nem jött rögtön a dutyi
Kezdetben volt az információgyűjtés. „Soha nem úgy történt, hogy valakit azonnal letartóztattak és tömlöcbe vetettek. Megadták a lehetőséget a vádlottnak, hogy a maga módján megvédhesse magát. Hosszú folyamat következett, mert abban a korban be kellett vallani a bűnt ahhoz, hogy valakit elítélhessenek” – mondja Fehér Andrea történész. Ha viszont nem vallotta be, az nagyon nagy problémát jelentett. Ám sokféleképpen lehetett hatni egy személy pszichikumára azért, hogy megtörjön, és bevallja a bűneit.
Mágia ellen tortúra
A tortúrát nem feltétlenül azért találták ki, hogy az ember bevallja a bűnét, hanem például a boszorkányperek esetében azért, hogy az úgynevezett boszorkány visszavonja az ártó mágiát. Mert akkor, hitük szerint, az illető, akit a boszorkány megszórt ártással, meggyógyult vagy kilábalt a rosszból. Nagyon egyszerűen gondolkodtak. Óriási megkönnyebbülést jelentett valakire rákiáltani azt, hogy boszorkány, és minden problémának ő a forrása. Mentálisan ez remekül működött: az emberek csodával határos módon meggyógyultak, miután a boszorkány feloldotta az átkokat, vagy miután elégették.
Az erdélyi boszorkány…
…a nyugatival ellentétben nem repült. És nem járt ki az erdőbe az ördöggel paráználkodni. „Ezek hús-vér asszonyok voltak, akik a társadalom peremére szorultak, és nagyon kellemetlen volt a természetük. A legtöbbször saját csapdájukba estek: egy rosszkor elhangzott, bármilyen jellegű fenyegetőzésnek drámai következményei lehettek” – magyarázza Fehér Andrea.
A gyehenna tüze
Hogyan büntették a boszorkányt? Elevenen elégették. Később, valamilyen humánus meggondolásból, előbb lefejezték őket, s csak azután égették el a tetemet. A tűz azonban rendkívül fontos volt, mert általa megsemmisült nemcsak a boszorkány, de a tettei is. Másrészt azért volt rá szükség, mert a pokolban is tűz van, tehát kezdődjön el már a földi léte alatt az a szenvedés, amely a pokolban fog folytatódni.